Rekordösszeget, 125 millió dollárt fektettek az MI-dalíró Sunóba

Mint arról részletesen itt írtunk, a Suno hirtelen nagy figyelmet váltott ki azzal, hogy értékelhető, énekelt (akár magyar nyelvű) szöveggel is bíró dalokat képes írni. A nyolc hónappal ezelőtt elindult alkalmazást már tízmillióan használták.

Ennél is fontosabb az, hogy a cég 125 millió dollárnyi (kb. 45 milliárd forint) tőkét szedett össze a legutóbbi befektetési kör során. Ez a legnagyobb összeg, amit a mesterséges intelligencia zenei alkalmazásába valaha fektettek. Az alapító Mikey Shulman ebben a posztban azt írja, hogy a pénzt a termék fejlesztésének felgyorsítására és a „zenészekből, zenerajongókból és programozókból álló csapat növelésére” fogják használni.

Az etikus MI-ért küzdő Fairly Trained alapítója, Ed Newton-Rex szerint ez nagyon rossz hír a zeneipar számára. A Suno ugyanis nem hozta nyilvánosságra, hogy használtak-e jogvédett zenét a betanításnál, de Newton-Rex tesztjei alapján ez nagyon is valószínű; továbbá a cég első nagy befektetője korábban elárulta, hogy nincsenek jogosítási szerződéseik. A Suno ennek ellenére tudott rekordösszegű tőkét összszedni (ami alapítóit multimilliomossá tette), ami Newton-Rex szerint nagyon rossz üzenetet küld a többi zenei MI-startup számára.

A Music Ally kommentárja ennél optimistább. Stuart Dredge szerint „a 125 millió dollár azt jelenti, hogy a Sunónak rengeteg pénze lesz, amit ügyvédekre költhet – de ha máshonnan nézzük, azt is jelentheti, hogy rengeteg pénze lesz arra, hogy jogosítási szerződéseket kössön. Hamarosan kiderül, hogy az MI-zenébe ömlő kockázati tőke melyik irányba kövezi ki az utat.”

Dredge szerint a zeneipar számára az most a feladat, hogy a tech világnak megmutassa, hogy nem feltétlenül az a legjobb út, hogy „engedély nélkül betanított modellekkel nagyra nősz, aztán esetleg később jogosítasz”. Az MI-t szabályozó törvények kapcsán persze rendkívül látványos a zeneipar lobbizása, de ez a jogalkotás lassan megy; emellett már most létre kellene jönnie a kapcsolatnak a két világ, a tech és a zeneipar között. Az MI cégeknek nemcsak beszélnie kell arról, hogy a zenészek oldalán állnak, hanem ezt tettekkel kell megmutatni; a zeneiparnak pedig ki kell dolgoznia, hogy milyen (az általuk képviselt zenészek számára is elfogadható) jogosítási modelleket tudnak elképzelni.



Categories: Hírek

Tags: ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .