A Dalszerző Expo tavaszi-nyári sorozatának harmadik eseménye Madarász Gábor „Madi” Mindent a dalszerzői flexibilitásról című mesterkurzusa lesz június 5-én, szerdán. Szó lesz többek között a szerzők, az előadók és a trendek kapcsolatairól, valamint a hangszínekről mint stílusüzenetekről.
A flexibilitás nem csak azt jelenti, hogy egy szerzőnek többféle stílusban kell tudnia alkotni – magyarázta Madarász Gábor, aki gitáros, hangszerelő, producer, dalszerző szerepkörben dolgozott és dolgozik többek között Hobóval, Kovács Ákossal, Rúzsa Magdival, Wolf Katival, Dés Lászlóval, Presser Gáborral, valamint film- és reklámzenéket is ír.
Nagyon fontos az is, hogy ha egy szerző nem magának ír dalt, akkor az előadó személyére szabja a dalokat. „Mindenkinek más a stílusa, másképp akarja megfogalmazni a saját érzelmeit. Szerzőként nem húzhatunk sablonokat az emberekre – legalábbis elvileg, a valóságban ez persze sokszor megtörténik, és én úgy látom, hogy ma egyre inkább ez a jellemző.” De a dal sikere nagyrészt az előadótól függ, és ezt akadályozhatja, ha hozzá nem illő szerzeményt próbálnak vele előadatni – magyarázta Madarász Gábor.
Vannak persze technikai keretek, vagyis hogy egy szerző miben jó és miben kevésbé, de ezen belül az a lényeges, hogy milyen kapcsolat alakul ki a szerző és az előadó között. Ha ez jó, abból jönnek ki a hosszútávú munkakapcsolatok.
Ezért Madarász számára nagyon fontos, hogy az előadót mint embert megismerje, sok időt töltsön vele. „Ha egy ismeretlen valakivel kerülsz össze – és ez az online világ miatt egyre gyakoribb –, akkor nem könnyű a személyiségének mélyére jutni, de ez elengedhetetlen, nemcsak emberileg, hanem mert úgy sokkal jobb dalt lehet írni.” Ezért is van, hogy Madarász nem híve a „fióknak írt daloknak”, amiket megír a szerző, aztán valamikor előadja valaki. „A dalt testre kell szabni, mint egy jó ruhát.”
Madarász elmesélte – név nélkül –, hogy volt egy előadó, akivel nagyon sokat dolgozott együtt. A kapcsolatuk úgy indult, hogy „gyakorlatilag fel kellett fedeznünk az ő stílusát. Ki kellett próbálnunk egy csomó mindent, hogy mi az, ami működik. Amikor ezt végül megtaláltuk, akkor az elkezdett élni kint a világban is, nemcsak a stúdióban. Ez egy közös procedúra volt, amiből én is nagyon sokat tanultam.”
Hozzátette, hogy az, hogy előadóként mi áll valakinek jól, fura módon sokszor nem egyezik azzal, hogy mi az a zene, amit ő szeret. „Én például imádom a rockzenét, de rosszul áll nekem, amikor megpróbálok rockot énekelni” – mondta.
Madarász Gábor „Madi” mesterkurzusát június 5-én, szerdán 16 órától tartja az Artisjus székházban. Jegyvásárlás, bővebb információk itt találhatók. Facebook-esemény itt.

Categories: Dalszerző Expo
Leave a Reply