A Dal+Szerző Playlist az Artisjus magyar zenéket bemutató sorozata.
Az aktuális playlistek meghallgathatók itt:
Ahogy tavaly, idén is bemutatjuk a Fonogram-díjasokat. A nyertesek listája itt olvasható, az összes jelölté itt. A zsűri tagjait itt lehet megismerni.
Életműdíj: EDDA Művek
Az EDDA Művek 50 éves jubileumi turnéjának budapesti állomásán vette át az életműdíjat. „Az elmúlt évtizedek során több millió eladott album, megszámlálhatatlan koncert itthon és a határon túl, szakmai díjak és kitüntetések köthetők a nevükhöz. Az idén 72 éves Pataky Attila az első és az utolsó dalt is ugyanolyan szenvedéllyel énekli, mint egykor” – olvasható a méltatás a Fonogram honlapján.
Mi vagyunk a rock – Zene: Gömöry Zsolt. Szöveg: Pataky Attila. ISWC kód: T-007.103.163-4
Életműdíj: Müller Péter Sziámi
A nyolcvanas évek alternatív rockzenéjének kulcsfigurája, a Sziget egyik alapítója, több rádiós sláger szerzője, musicalek szerzője stb. – Müller Péter Sziámi szerteágazó életművét is díjazták. Alapelve, ahogy a 2022-es DEX-en mondta: „az őrültség ne hiányozzon egyetlen dalból sem!”
Sziámi: Apokalipszis itt és most – Zene: Markó Tamás. Szöveg: Müller Péter Iván. ISWC kód: T-007.229.718-7
Életműdíj: Galler András „Indián”
” 32 éve tartó aktív pályája során mintegy 800-900 videóklip elkészítéséért felelt Szőke János operatőri munkája mellett. A Kiss Áronnal közösen alapított Los Tiki Pictures a zenei kisfilmek mellett ismeretterjesztő sorozatok, reklámok, mozifilmek készítésével is foglalkozik” – olvasható Indián méltatásában a Fonogram honlapon. Többek között az egyik legismertebb magyar klip, a Belehalok is az ő nevéhez fűződik.
Majka & Curtis & BLR: Belehalok – Zene, szöveg: Majoros Péter, Széki Attila, Vincze Gergely. ISWC kód: T-007.163.863-5
Az év hazai klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele: Zaporozsec – L’amour Toujours / Rákkendroll (ko records)
A Zaporozsec 2004 óta működik; pályájuk három albumot készítettek, de ezek mellett rengeteg single-t is megjelentettek, és ezek közül több rádiós sláger is lett. A két díjazott dal közül a L’amour Toujours az eddigi legnagyobb rádiós sikerük: a Mahasz Magyar Rádiós Top 40 lista 4. helyéig jutott.
L’amour toujours – Zene: Varga Bence. Szöveg: Varga Bence, Bors Eszter. ISWC kód: T-316.180.703-6
Az év hazai modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele: Paulina – Anya / Jajdogálni fogsz / Menni kell / Mosoly / Odaadom (Gold Record)
Paulina az X-Faktorban lett ismert, de stílusa nem olyan, amire ez alapján számítani lehetne. Fúvósokkal feldobott, retrós hangzásvilágú, egyedi szövegű dalait maga írja (sokszor társszerzőkkel), és teljes mértékben élő hangszerekkel rögzíti.
Jajdogálni fogsz. Zene, szöveg: Kocsis Paulina. ISWC kód: T-314.534.510-0
Az év hazai alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele: Carson Coma – IV (Szerzői kiadás)
A Carson Coma megalakulása óta a közönség és a kritika egyik kedvence. A korábbiaknál sötétebb, a felnőttlét problémáival és társadalmi kérdésekkel is foglalkozó lemezükért pár nappal azelőtt vették át a Fonogram-díjat, hogy megtöltötték az MVM Dome-ot.
Feldobom a követ – Carson Coma: Feldobom a követ – Zene: Gaál Péter, Fekete Giorgio András, Kun Bálint, Bóna Zsombor Gyula, Héra Barnabás, Jónás Attila. Szöveg: Fekete Giorgio András, Kun Bálint, Bóna Zsombor Gyula, Héra Barnabás. ISWC kód: T-318.162.404-0
Az év hazai elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele: Saya Noé – Jupiter (Szerzői kiadás)
Saya Noé elektronikus alternatív popot játszik, többféle tánczenei stílus jegyeit és a mainstream pop egyes megoldásait is integrálja egyéni zenéjébe. Második, díjazott lemeze az elsőnél is személyesebb dalokat tartalmaz.
Jupiter I – Zene: Kőrös Mimi, Biksi Gábor, Ádám Donát. Szöveg: Kőrös Mimi, Biksi Gábor. ISWC kód: T-321.178.288-2
Az év hazai rap vagy hip-hop albuma vagy hangfelvétele: Pogány Induló – Megáll az idő (Asan Budapest)
A legnépszerűbb új rapstílusok helyett old school alapokkal lett népszerű Pogány Induló, és nemcsak az online felületeken, hiszen ő is fellépett az MVM Dome-ban. A Fonogram-díjjal nagyjából egy időben Junior Artisjus-díjat is kapott.
Az év hazai hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele: Thy Catafalque – Alföld (Season Of Mist)
2022 után ismét a sokáig Skóciában élő Kátai Tamás zenekara kapta a Fonogram-díjat. Alföld című lemezét úgy jellemezte, hogy visszakanyarodik rajta a metalhoz, de azért így is bőven hallhatók rajta a műfaj határait feszegető megoldások.
Néma vermek – Zene, szöveg: Kátai Tamás. ISWC kód: T-309.339.491-9
Az év hazai hagyományos slágerzenei albuma vagy hangfelvétele: Raul x Nótár Mary – Van pénzem, de! (Szerzői kiadás)
A kategóriában két olyan zenész közös felvétele kapta a díjat, akik hosszú évek óta megbízhatóan hozzák a YouTube-sikereket. Első közös daluk rögtön komoly sikert aratott.
Zene: Szarvas József, Nótár Mária, Dajka Raul. Szöveg: Nótár Mária, Dajka Raul. ISWC kód: T-318.458.422-9
Az év hazai kortárs szórakoztatózenei albuma vagy hangfelvétele: 4S Street – A szívem ég (Szerzői kiadás)
A 2018-ban Gyergyószentmiklóson alakult zenekar 2022-ben Az év felfedezettje kategóriában volt jelölt, 2023-ban a Mesélek a bornak című, eddigi legnagyobb slágerük a közönség szavazatai alapján lett Az év hangfelvétele; idén pedig a szakmától kapták meg az elismerést.
Zene, szöveg: Szabó László, Pál Andor, Nicuta Stefan Alexandru, Mihály Csaba, Fülöp Loránd. ISWC kód: T-311.887.203-6
Az év hazai gyermek albuma vagy hangfelvétele: Paár Julcsi – Rókatánc (Fonó)
A nép- és világzenei színtéren jól ismert Paár Julcsi több meselemezt megjelentetett már. A díjazott album mégis újdonságot jelentett számára, hiszen „ezúttal rókabőrbe bújok, és egy egészen új perspektíva nyílik meg a történetben, karakterábrázolások, társas viszonyulások terén.”
Zene, szöveg: közkincs, Paár Julianna Erzsébet. ISWC kód: T-321.178.333-0
Az év hazai jazz albuma vagy hangfelvétele: Nagy Emma Quintet – Return (Morotva Records)
A zenekar álomszerű hangulatú, a komponált részeket és improvizációkat összehozó dalaira a kortárs jazz hazai rajongóin túl is sokan felfigyeltek. (A legújabb hír a Fonogram honlapján, hogy a BBC Radio 3-n játszották egy számukat.) 2023-ban Junior Artisjus-díjat is kaptak.
Az év hazai világ- vagy népzenei albuma vagy hangfelvétele: Góbé – Góbé 15 Live Müpa / Miért kell? / Rebeka (Launching Gagarin Records and Management / Szerzői kiadás)
A magyar népdalokhoz merészen hozzányúló, önjellemzése szerint „népi popzenét” játszó zenekar 15. születésnapi koncertjén – amit a díjazott lemez örökített meg – vonósokkal, fúvósokkal, kamarazenekarral, illetve sokfelől érkezett vendégénekesekkel kiegészülve játszotta el legismertebb dalait.
Miért kell? – Zene, szöveg: közkincs, Rigó Márton, Hegyi Zoltán, Czupi Áron, Egervári Mátyás, Vizeli Máté, Várai Áron. ISWC kód: T-325.260.394-0
Az év felfedezettje: Ótvar Pestis (Asan Budapest)
Ótvar Pestis először Pogány Induló old school hiphop-számainak producereként lett ismert, de – műfajilag sokszínű – rapperként is igen aktív: 2023-ban három albumot adott ki, és már megjelent az első 2024-es lemeze is.
Az év hangfelvétele: #azévslágere közönségszavazás nyertese: Rúzsa Magdolna – Elmegyek (Plagiguel)
Rúzsa Magdolna számos slágert jelentetett már meg; ezek egy része inkább a rádiókban volt népszerű, de sok az online platformokon is komoly hallgatottságot ért el. Az Elmegyek például 2023 tavaszának legnagyobb YouTube-slágerei közé került.
Zene: Rúzsa Magdolna, Szakos Krisztián. Szöveg: Rúzsa Magdolna. ISWC kód: T-315.731.931-4
A Playlist meghallgatható a Spotify-on:
és a YouTube-on:
Categories: Playlist