Júniusi nagyfelosztás: adatok, hasznos infók

Az Artisjus 2024. június 27-én fizeti ki a 2023-as belföldi elhangzási adatokon alapuló jogdíjak második részét. Ezen a napon érkezik meg a szerzőkhöz (és más jogosultakhoz) az élőzenei és a filmzenei jogdíj, de szintén ekkor esedékes a hangfelvétel-adatokra és online elhangzásokra építő ráosztás kifizetése is.

A júniusi kifizetés könnyűzenei (szórakoztató) és komolyzenei koncertek után járó jogdíjakat,hangfelvétel ráosztásokat, gépzenei és magánmásolási jogdíjakat is tartalmaznak.

Könnyűzenei rendezvények

A szerzői értesítőben ilyen kezdetű azonosítókkal található: AS/2023, ASR/2023, ASUH/2023. Így tudja az értesítőben látható adatokat könnyen értelmezni.

Tavaly októberben, valamint idén júniusban összesen 20 498 db zenei rendezvény után számoltunk el jogdíjat a szerzőknek, és 97 273 különböző zenemű elhangzását azonosítottuk be.

Felosztási Szabályzatunkkal összhangban most az olyan könnyűzenei rendezvények jogdíja került kifizetésre, melyek:

  • 2023. év végéig lezajlottak, és
  • a jogdíj 2023. július 1. és 2024. január 31. között beérkezett az Artisjushoz, és
  • melyek esetében a szervező vagy a fellépő a jogdíjak felosztásához szükséges mennyiségű és minőségű elhangzási adatot eljuttatta az Artisjushoz.

Fontos! Bár a most felosztott és kifizetett élőzenei jogdíj (AS) a 2023. második féléves adatokon alapszik, a „koncertes ráosztások” (ASR és ASUH azonosítókkal) a teljes tavalyi évre vonatkoznak.

Komolyzenei koncertek

A szerzői értesítőben az AK/2023/1 jelzésű sorban található. Figyelem! A gépzenei jogdíjak 6%-át a komolyzenei koncerten elhangzó zeneművekre osztjuk fel, ez már szerepel az ott feltüntetett összegben, nincs külön soron jelezve. Így tudja a szerzői értesítőben látható adatokat könnyen értelmezni.

Most az olyan rendezvények jogdíjai érkeznek meg a szerzőkhöz és más jogosultakhoz, melyek:

  • 2023. év végéig lezajlottak, és
  • jogdíját 2024. január 31-ig befizették az Artisjusnak, és
  • melyek esetében a szervező vagy a fellépő a jogdíjak felosztásához szükséges mennyiségű és minőségű elhangzási adatot eljuttatta az Artisjushoz.

Filmzene

A filmek, tévésorozatok kétféle felhasználása után számol el az Artisjus jogdíjat.

Televíziós játszás

110 694 zenemű adatait vettük figyelembe

1 954 magyar szerző részesül jogdíjban

A gépzenei jogdíjak 2,4%-a a televíziókban vetített filmekben hallható zeneművekre kerül felosztásra, amit szintén most számolunk el a jogosultak felé.

Mozivetítés

28 882 zenemű adatait vettük figyelembe

991 magyar szerző részesül jogdíjban

Online ráosztások

Az online elhangzásokért (pl. YouTube, Spotify lejátszásokért) járó jogdíjakat az Artisjus egész évben folyamatosan fizeti ki a szerzőknek, emellett évente egyszer az ezekre az elhangzásokra építő ráosztást is kapnak az Artisjustól – ez a kifizetés is június végén esedékes. A magánmásolási díjak 10%-a és a gépzenei jogdíjak 15%-a kerül ilyen módon kifizetésre.

Ezúttal 14 079 magyar szerző, jogosult részesül ebből a jogdíjból.

A ráosztás kifizetése egy év (2023) jogdíjfelosztási adataira épül. Több online szolgáltató felhasználási adatait veszi figyelembe 2018 és 2022 között, legnagyobb értékben a 2020-2022-es évek meghallgatásainak adatai szerepelnek benne.

Hangfelvétel ráosztások

Bár a hangfelvétel-kiadások jogdíjait az Artisjus egész évben folyamatosan fizeti ki a kiadványon szereplő zeneművek szerzőinek, júniusban, évente egyszer a hangfelvétel-kiadási adatokra történő (gépzenei jogdíj és magánmásolási díj) ráosztást kapják meg a szerzők. A gépzenei jogdíjak és az audio magánmásolási díjak 20%-a kerül így kifizetésre – három év (2021, 2022, 2023) hangfelvételadataira. Ezúttal 5351 magyar szerző részesül jogdíjban.

Hasznos linkek:



Categories: Artisjus, Hírek

Tags:

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .