„Manapság a tartalom szinte ingyen előállítható, és az emberek elképesztő mennyiségű tartalmat képesek megosztani” – így kezdte egy posztját Daniel Ek, és a felháborodás borítékolhatóan meg is érkezett. Számos zenész, zenészeket képviselő szervezet hívta fel a figyelmet arra, hogy a zenekészítő eszközök korántsem ingyenesek (főleg a jó minőségűek), hogy az értékelhető dalok előállítására fordítandó időről ne is beszéljünk. Többen azt is kikérték maguknak, hogy a zene a Spotify-alapító számára „tartalom” (content). A reakciókból többek között az NME közölt egy összeállítást.
Daniel Ek aztán itt magyarázkodott, illetve kért bocsánatot. Mint írta, túlságosan homályosan és esetlenül fogalmazott, és megérti, hogy többen úgy értelmezték, hogy „nem értékelem mindazt az időt, erőfeszítést és erőforrást, ami az értékes alkotásokhoz szükséges, legyen szó zenéről, irodalomról vagy más kreatív önkifejezésről” – pedig egyáltalán nem ez volt a szándéka.
A kérdés, amit fel akart tenni – csak ez nem jött át, és ez az ő hibája -, hogy ma, a folyamatosan ránk ömlő tartalmak korában hogyan tudjuk megtalálni „a felvillanyozó, bátor, világot megváltoztató gondolatokat és műalkotásokat”, és hogyan tudjuk biztosítani azt, hogy ezek ne vesszenek el a zajban. Az eredeti posztban többek arról ír, hogy míg a „tartalmak” túlnyomó többsége hamar elavul, vannak olyan gondolatok vagy zenedarabok, amelyek évtizedeken vagy akár hosszabb időn át relevánsak maradnak. (Példának a sztoicizmus mai reneszánszát hozza: Marcus Aurelius egyes gondolatai majdnem kétezer év után is megszólítják az embereket.)
A Music Ally kommentárja szerint (túl azon, hogy meg kell tanulnia Daniel Eknek, hogy ne használja a content szót a zenére), ez valóban releváns kérdés a zeneipar számára a stream szolgáltatókra napi szinten felkerülő kb. 120 ezer dal korában. És igaz az is, hogy nullához közeli erőfeszítéssel elő lehet állítani, majd az internetre lehet önteni mindenfélét, generikus zenétől blogposztokig. A feladat az, hogy azokat a művészeket és műalkotásokat támogassuk, amelyek költsége (nemcsak anyagi értelemben) jóval meghaladja a nullát.
Categories: Hírek
Leave a Reply