Ismét megrendezték Lengyelországban a film- és reklámzenékre koncentráló SyncCamp dalszerző tábort, aminek Somody Áron és Szécsi Böbe után ismét volt magyar résztvevője, Mayer Fanni.
Mint blogunknak megírta, Mayer Fanni most először vett részt dalszerző táborban, „úgyhogy nekem minden nagyon új volt, ami ott történt.” Több lengyel alkotó mellett Izlandról, Japánból, Lettországból, Franciaországból és Észtországból érkeztek még résztvevők; filmzeneszerzők, pop- és klasszikus zenészek is voltak a táborban – de a hátterek különbözősége ellenére nagyon jól tudtak együttműködni. Ő toplinerként, szövegíróként, énekes-dalszerzőként vett részt a munkákban, „de minden alkotói fázisból igyekeztem kivenni a részem”.
„Amikor a saját dalaimat írom, mindig az aktuális érzelmi világomat, gondolataimat jelenítem meg a szövegben, dallamban – itt viszont abszolút a megrendelő igényeit, az adott reklámot, filmet tartjuk szem előtt. Ebből nagyon sokat lehetett tanulni. Rugalmasságot igényel ez a fajta alkotói folyamat, és az egót teljesen el kell engedni” – ez volt Mayer Fanni számára a tábor egyik nagy tanulsága.

Mint írta, „megadott témára írni elsőre nagyon kötöttnek tűnhet, de abszolút tudja segíteni a kreativitás áramlását. A filmzeneszerző mindig átadja magát a történetnek, a képnek, viszont az egész alkotás mégis szabad és rengeteg játékosságot rejt. Különböző zörejeket, zajokat hihetetlen kreatív módon lehet felhasználni. Néha elég egy-két hang a hangulat megteremtéséhez; vagy egy hangszert akár nem rendeltetésszerűen használva érdekes effektek érhetőek el. Ilyen technikai dolgokról, műfajtól független trükkökről tanultam a legtöbbet a táborban.”
A táborban négy, nagy nemzetközi produkciókon is dolgozó supervisor volt jelen, akik a feladatokat adták a minden nap más összetételű csoportoknak, visszajeleztek és több esetben az elkészült dallal tovább terveznek majd dolgozni. Mayer Fanni elmesélte blogunknak, hogy egyik feladata például az volt, hogy egy szerencsejátékokkal foglalkozó cégnek írjanak reklámzenét. „Ez nagy kihívás volt, mivel személyesen nem állt hozzánk annyira közel ez a téma, de átadtuk magunkat és közben nagyon jól szórakoztunk. Kicsit olyan volt, mintha egy másik karakter bőrébe bújnánk Wojtek Grabekkel és Reinis Sejansszal.”
Egy másik feadat egy ismert sláger filmes/netflixes közegben működő újraértelmezésének elkészítése volt. Dominika Czajkowska-Ptakkal és Raul Ojamaa-val „kicsavartunk egy ismert U2-számot, ami alapvetően egy vidám, önfeledt dal, mégis a szöveget sokféleképpen lehet értelmezni, és mi adtunk is neki egy teljesen új értelmet. Az egész sötét lett, titokzatos és elég nyomasztó, kissé drámai felhanggal. A Baby Reindeer hangulata és a főszereplő megszállottsága adta az ihletet, hogy mi lenne, ha ebből az attitűdből szólalna meg a szöveg, aztán a zene is erre épült. A true crime story-k világát szerettük volna megteremteni. Annyira jól sikerült, hogy Roy Lidstone kiválasztotta, úgyhogy még bármi lehet a dologból…”
A táborban készült zenék egy részét (köztük mind a négy szerzeményt, amin Mayer Fanni dolgozott – az említettek mellett egy dramedy-hez írt popdalt és egy zörejeket is felhasználó trailerzenét) itt lehet meghallgatni.
Összességében Mayer Fanni úgy érzi, hogy a SyncCampben „nagyon tehetséges emberek gyűltek össze, születtek őszinte kapcsolódások és tervek a jövőbeli közös munkára.”

Categories: Hírek
Leave a Reply