A kezdeményezés a honlapján így foglalja össze, miről van szó: „A POLYGLOT egy új dalterjesztési modell és szakmai hálózat, ami az európai nyelvi és kulturális sokszínűséget érvényesíti az uniformizálódó piacon.” Bővebben ez azt jelenti, hogy a részt vevő „hét ország szervezeteit egybefogva vállalkozik egy új európai disztribúciós modell és zeneipari együttműködés felállítására. A magyar, olasz, lett, lengyel, portugál, spanyol (katalán) és ukrán partnerek 30 dalt választanak ki egy közös adatbázisból, amelynek “gondját viselik”: saját nyelvükön, saját piacukon, helyi énekesek által átdolgozva – sikerre viszik a következő években.”
Ez azt jelenti, hogy a projektben dalok vesznek részt, tehát szerzők (vagy képviselőik) jelentkezését várják. „Minden, nem angolul írt, slágergyanús dal nevezhet, ami a POLYGLOT partnerországainak nyelvén, vagy azok kisebbségi nyelvén íródott” – olvasható a honlapon. A jelentkezési lapon információkat kérnek többek között arról, hogy hogyan „teljesített” a jelölt dal (díjak, médiamegjelenések, hallgatottság), illetve válaszolni kell arra a kérdésre is, hogy „mi miatt lehet a jelölt dal sikeres más piacokon is?”
A határidő július 31., ezután „a szakmai zsűri, amely a partnerszervezetek képviselőiből és egy projekten kívüli szakemberből áll, kiválaszt 70 dalt (országonként tízet). Ezekből a dalokból választ aztán minden partnerszervezet harmincat, amelyet további terjesztésre szánnak az adott országban.”
Bár a határidő még messze van, már több mint 300 dallal jelentkeztek, a legtöbbel Magyarországról. Mint a honlapon olvasható, az eddigi pályázatok sokféle stílusban születtek, de „a szerelem témája mindenhol jelen van”; a katalán és lett dalok inkább az összetört szívek témájáról szólnak, a portugál és magyar jelentkezők többször is érintenek politikai kérdéseket, az ukrán szerzők pedig a háború témáját.
A POLYGLOT projektet az Európai Unió Kreatív Európa programja támogatja, koordinátora a Hangvetőhöz tartozó Music Hungary Zeneműkiadó Kft.
Categories: Hírek
Ez a kezdeményezés valóban remek ötlet volt, mert itt legalább ki lehet szűrni az igazi dalokat. Nagyon sokan panaszkodunk zeneszerzők, ma már nem a dalt díjazzák a fiatalok többsége, hanem ki is énekli, az pedig nagyon ócska dalokból áll.