Évi kétmilliárd dollár kárt okozhatnak a stream csalók

2023 elején a magyar sajtóban is megjelent a francia Nemzeti Zenei Központ kutatása, amely „legalább 1-3%-ra” becsülte azoknak a lejátszásoknak az arányát, amik mögött csalók állnak. Most a Beatdapp cég ennél jóval nagyobb becsléssel keltett feltűnést: szerintük az összes stream legalább 10%-a illegális.

Tekintve, hogy az IFPI szerint 2023-ban a kiadók összesítve, globálisan 19,3 milliárd jogdíjat kerestek a streamből (elsősorban az előfizetésekből), ez 2-3 milliárd dolláros kárnak felel meg – írja a Sky News.

A Beatdapp a legismertebb, a csalásokat leleplező technikát fejlesztő cég. A gyanús eseteket kiszűrő algoritmus fejlesztéséhez 2023-ban 2 trillió lejátszás adatait elemezték – írja a Music Business Worldwide. Az év elején 17 millió dollár befektetést szereztek; akkor a cég azzal dicsekedett, hogy az ún. hamis pozitív eredményeik aránya (vagyis amikor csalásnak érzékelnek legitim lejátszásokat) 0.001% alatt van.

Szintén az év elején írtak alá együttműködési megállapodást a Universal Music Grouppal. Most pedig a legismertebb elektronikus zenei platform, a Beatport lett a partnerük. Bár az ő 2019-ben indított stream szolgáltatásukon az iparági átlagnál alacsonyabb a csalások aránya, „az utóbbi hónapokban nőtt a gyanús aktivitás”, és fontosnak tartják, hogy az adataik – például az elektronikus zenében meghatározó Beatport chartok – a valós hallgatói aktivitást tükrözzék.

Érdekes cikket közölt a témában a Digital Music News is, amiben idéznek egy csalót, aki a Redditen kért tanácsot. Mint írta, hatvan telefonon játssza le a Fiverren vásárolt instrumentális trackeket, amiket hat művésznév alatt töltött fel a Spotify-ra a DistroKid terjesztővel. A Spotify-on különböző Gmail-címekkel családi előfizetéseket vásárol a telefonjaira, de az utóbbi időben ezek egy részét eltávolítják a rendszerből. (A többi felhasználó nem adott neki tanácsot a csalás folytatásához.)

A csalások kiszűrésének másik oldalát persze az említett „hamis pozitív” leleplezések jelentik, amikor valakit alaptalanul vádolnak csalással. Évek óta gyakran elmondják, hogy előfordulhat, hogy egy előadó megbíz egy online promóciós céget, amelyik az ő tudta nélkül csaló streameket is generál, amiért a zenészt büntethetik meg – ezért fontos, hogy ők is kövessék a saját gyanús adataikat. (Nemrég az Amuse online terjesztő indított egy ilyen szolgáltatást a platformot használó zenészeknek.)

A Boing Boing viszont arról számolt be, hogy a bostoni Hallelujah The Hills indie rock-zenekar figyelmeztetést kapott a Spotify-tól, hogy egy 2016-os számukkal kapcsolatban gyanús aktivitást észleltek. A zenekar viszont azt mondja, hogy nem tudják, mi lehet ennek az oka, hiszen még csak egy új playlistre sem került fel a dal

Ironikus, hogy pont az együttes frontembere írt arról 2016-ban, hogy a kívülről átláthatatlan szabályok azt eredményezik, hogy a Spotify csalásokat kiszűrő algoritmusát ki lehet használni. „Ha valamiért személyes bosszút akarsz állni egy kevésbé ismert előadón, nem teheted-e meg, hogy egyszerűen elkezded újra meg újra lejátszani egy számát addig, amíg csalás miatt megbünteti őt a rendszer?” – írta.



Categories: Hírek

Tags: ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.