A Universal Music Group tőzsdén jegyzett cégként köteles negyedévenként közzétenni az eredményeit, illetve a befektetők kérdéseire is válaszolnak ilyenkor a cégvezetők. A legutóbbi, 2. negyedéves adatok túlnyomó többsége igen kedvező volt, leszámítva egyet: a stream bevételek ebben a három hónapban az előző évihez képest 6,9%-ot emelkedtek, ami elmaradt az elemzők 11%-os várakozásától. Ezt a befektetők olyan kedvezőtlenül értékelték, hogy a tőzsdén a UMG-részvények ára 25%-ot esett (először nagyobbat, majd erre a szintre állt be).
A Universal vezetése igyekezett csillapítani a kedélyeket: szerintük a hosszú távú növekedés a fontos, negyedéves kilengések mindig várhatók a zeneiparban. A majorben még mindig 10%-os tulajdonrészt birtokló Vivendi vezetője is bízik abban, hogy Lucian Grainge vezetésével biztosított a közép- és hosszútávú növekedés.
A másik két major negyedéves adatai alapján pedig leginkább azt lehet megállapítani, hogy a „stream növekedésének lassulása” korántsem olyan egyértelmű folyamat, mint amilyennek az UMG egyetlen adata alapján sokan látták. A Warner ugyan csak 7%-os növekedést mutatott a területen (ennek alacsony voltát részben a WMG-hez tartozó ADA terjesztő és a BMG partnerségének tavalyi felbontásas okozta), a Sony viszont 19,3%-kal többet keresett a streamből, mint egy éve.
A Music Business Worldwide alapítója, Tim Ingham más szempontból nézte meg a Universal adatait. Az említett 6,9%-os növekedés mellé odatette a Spotify negyedéves eredményét: az előfizetésekből szerzett bevételeik 21%-kal voltak magasabbak az előző évinél.
A UMG több vezetője is arról beszélt a befektetőknek, hogy míg a Spotify és a YouTube Music jelentősen növelte az előfizetői számát, „más nagy stream platformokon lelassult a növekedés”. Ez ki nem mondva az Apple Musicot és az Amazon Musicot jelenti.
A Spotify jó eredménye ebben a kontextusban tehát a legismertebb stream szolgáltató piaci részesedésének növekedését jelenti. Bár nem nyilvános adat, de a UMG negyedéves jelentéseiből elég jól megbecsülhető, hogy a major bevételeinek most kb. harmada érkezik a Spotify-tól.
Mindebből az jön ki Ingham elemzésében, hogy ha a jelenlegi trendek folytatódnak, és így a Spotify tovább növeli a részesedését a stream piacon, akkor a Universallal szemben is erősödik a tárgyalási pozíciója. Ha ezt a UMG el akarja kerülni, akkor érdemes lépéseket tennie a többi szereplő megerősítése érdekében.
Nem nehéz látni, hogy mi a közös a két jól teljesítő szolgáltatóban (Spotify, YouTube), és a két lassuló platformban (Apple, Amazon): előbbieken van lehetőség az ingyenes zenehallgatásra, utóbbiak csak korlátozott próbaidőt kínálnak. Kézenfekvő lépés lenne tehát a Universal számára a legközelebbi tárgyalásokon az ingyenes zenehallgatást nem vagy csak korlátozva jogosítani.
A Universal ilyen lépése önmagában nem biztos, hogy képes lenne kiegyenlíteni a versenyt a különböző szolgáltatók között, de mint arról írtunk, a Sony Music Group vezetője is már többször beszélt arról, hogy szerinte a fejlett piacokon az ingyenes zenehallgatás helyett inkább hibrid, csekély mértékű díjakra lenne szükség, hiszen a régóta változatlan freemium modell már idejétmúlt.
Categories: Hírek
Leave a Reply