Nehéz nem észrevenni, hogy mennyi minden változott a zenei színtéren az elmúlt pár év távlatában. Az Év Junior Könnyűzenei Alkotójával, a Pogány Induló néven ismert Szirmai Marcellel beszélgettünk többek között a felgyorsult zenei világról és az ebben betöltött szerepéről.
Dal+Szerző: Mit gondolsz, hol volt az első fordulópont a zenei karrieredben?
Pogány Induló: Amikor a legelső budapesti koncertemre készültem, felhívott a producerem, Zomblaze Budapestre egy koncertre, ami a Központban lett megszervezve egy hatvanfős helyen, ahová alig fértek be az emberek, mert nagyjából százan jöttek. Ez a koncert volt az abszolút fordulópont. Mondhatni ott, azon a helyen indult be a karrierem.
D+SZ: Ha jól tudom, te korábban hegedültél is.
PI: Igen, viszont ma már nem jellemző. Van a stúdióban egy hegedű, amit néha-néha elő szoktam kapni, és szeretnék is majd visszatérni aktívabban, meg nagyon jó lenne elkezdeni zongorázni is. Tervezem, hogy újra tanárhoz járok, hogy ismét hegedüljek a Pogány Indulóban. Szeretnék olyan beateket, amiket hegedűvel fogok majd összehozni, mint korábban. Szerintem színt visz a rapbe, erre egyik nagyon jó példa Tropicalli című számom, amiben szintén én hegedültem.
D+SZ: A Pogány Induló előtt a hegedűvel is hasonlóképpen szerettél volna érvényesülni?
PI: Ez volt az elsődleges terv. Engem édesanyám hegedűművésznek szánt, csak más irányba mentek a dolgok, és végül a könnyűzene mellett raktam le a voksomat. Édesanyám zongoratanár, és adott volt, hogy én is kiskoromtól kezdve hangszeren tanuljak.
D+SZ: Hogy jött ebből a hiphop és mitől volt neked megkapó az old school rap stílusa, ami mostanában nem egy nagyon népszerű műfaj?
PI: Én javarészt old school zenéken nőttem fel, mint például Sub Bass Monster. Engem soha nem mozgatott meg annyira a trap, ebbe a világba csak sokkal később kerültem bele.
D+SZ: Hogy néz ki most egy alkotói folyamat ahhoz képest, mint amikor elkezdtél zenélni?
PI: Régen, mikor még nem volt stúdió, ahol rögzítettük a számokat, akkor még saját magamnak vettem fel telefonnal a zenéket és azzal dolgoztam egyedül. Miután feljöttem Pestre, ez a folyamat megváltozott. Összeülünk a stúdióban, Balázs (Zomblaze, azaz Mihalku Balázs producer, a szerk.) csinál nekem egy alap zenét, aminek mentén elindulunk, én pedig ezután írok rá szöveget.
D+SZ: Tulajdonképpen ez nem is volt olyan régen, mikor még telefonnal vetted fel a saját alkotásaidat. Manapság eléggé felgyorsultak a történések a zenei szcénában, ami a te karrieredre is igaz. Mi volt a legnagyobb nehézség, amivel szembetalálkoztál?
PI: Legnagyobb nehézségnek talán azt nevezném meg, hogy jó lett volna, ha egy évet még vár az én történetem. Tét nélkül sokkal jobb zenét írni, mert nem befolyásolnak azok a hatások, hogy ki milyen dalokat szeretne hallani tőlem. Ettől függetlenül továbbra is töretlenül igaz rám, hogy nem azért zenélek, hogy hallgatói igényeket kielégítsek, de az örömzenélésre szerettem volna kicsit több időt szánni.
Most úgy érzem, hogy ahogy túljutottam pár nagyobb megpróbáltatáson, kicsit megtorpantam, hogy most mi is fog történni ezután, de szerintem ez nagyon sok előadóval előfordul. Én is kisebb alkotói válságokba keveredtem, és amikor még csak magamnak írtam a zenéket, akkor ezekkel még nem küzdöttem.
D+SZ: Ha már örömzenélésről beszélünk, én úgy látom, hogy akármekkora nagy koncerteket is tudnak az előadók összehozni, mint a te esetedben az MVM Dome, a fellépőknek mintha közelebb állna a szívükhöz a kisebb klubkoncertélmény.
PI: Ez teljesen igaz. Legalábbis az én esetemben abszolút. Nagyon nagy a különbség a két helyszín atmoszférája között. Az MVM Dome-koncert már a méreteket tekintve is egy nagyobb kihívás volt, ami jóval nagyobb felkészülést és háttérmunkát kívánt meg. Természetesen egy klubkoncerten is a maximumot kell nyújtani, ott mégis jobban el tudom engedni magamat. Otthonosabbnak érzem azt a közeget, mert nagyon családias hangulatban telik az egész koncert, és nem azon izgulok, hogy ne rontsam el a műsort, hanem csak a zenére meg a közönségemre tudok koncentrálni. Ez az a rész, ami az örömzenélés címszó alatt még mindig megvan az életemben, viszont ez a zeneírásnál már nehezebben kivitelezhető.
D+SZ: Változtak a céljaid a kezdeti elképzeléseidhez képest?
PI: Nem azt mondanám, hogy megváltozott, inkább azt, hogy újakat tűztem ki magam elé. Nagyon sok mindent, amit elterveztem, azt sikerült elérnem és megvalósítanom. Most vagyok abban a stádiumban, amikor azon kaptam magam, hogy lelazítottam és hátradőltem, de pontosan ez az, amit nem szabad, mert még csak most jön a java. Új céljaim már vannak, amiket pedig eddig sikerült teljesítenem, azok nagy büszkeséggel töltenek el, és motiválnak arra, hogy a többit is hasonlóképpen véghezvigyem.
D+SZ: A korábbi célok közé sorolható az MVM Dome-fellépés és az Artisjus-díj is?
PI: Abszolút! Elképesztően örültem ennek a szakmai elismerésnek. Az Artisjus-díjamat én a mögöttem álló csapatnak adtam, akik segítettek nekem idáig eljutni úgy, hogy közben én őszintén tudtam zenélni, és azt csinálni, amihez értek.
D+SZ: Nyitottak meg neked új perspektívákat?
PI: Mindkettő másfajta elismerés volt, de egyaránt motiváltak engem. Mint előadóművész, a szakmai elismerés mellett mindig nagyon fontos lesz nekem a közönség elismerése. Az előbbit pont az Artisjus-díj teljesítette be az utóbbit pedig az MVM Dome-fellépés.
D+SZ: Mik ezek az új célok, amiket említettél, és mi a következő lépcsőfok, ami a szemed előtt van jelenleg?
PI: Fent szeretnék maradni a térképen. Ez nem is a következő cél, inkább egy állandó dolog. Több szempontból nézve is elmondható az, hogy egy előadót rövid idő alatt el lehet felejteni. Berobbansz egy számmal, amihez elég egyetlenegy zenét csinálnod, és amilyen gyorsan jött, pont olyan gyorsan megy is. Nemrég néztem statisztikát erről, és a számok alapján nem csak az én észrevételem ez, valóban nehéz a köztudatban maradni. Amellett pedig, hogy szeretnék a zeneiparban ragadni, nagyon fontos nekem, hogy mindeközben értéket is képviseljek.
Most nagyon feltűnő, hogy rengeteg feltörekvő zenésznek vannak olyan fellépései, amik korábban csak a befutott zenekaroknak meg előadóknak voltak. Olyan, mintha minden előadó felkapta volna a fejét, és egyszerre szeretne csinálni mindent, és amellett, hogy ez konkurenciát is teremt, nagyon sokat kell dolgozni azért, hogy az ember ne felejtődjön el ebben az áradatban.
D+SZ: Szerinted mi miatt robbantak be most ennyire az új előadók?
PI: Talán ennek a felgyorsult világnak lehet ez az egyik hozománya. Hozzá vagyunk szokva a rengeteg impulzushoz meg ingerhez, ami nap mint nap ér minket. Ha megunsz valamit, bőven van más, amiből válogathatsz.
D+SZ: Ennek a felgyorsulásnak van valamilyen rád gyakorolt hatása?
PI: Igen. Én is érzem magamon ezt a nyomást, viszont nem a mindenáron való fennmaradás a célom. Az elismerésnek legyen valós alapja; ha valamit már nem csinálok jól, akkor ne is kapjak akkora figyelmet.
D+SZ: Mennyire lehet ebben a felgyorsult közegben előre tervezni?
PI: Kiszámíthatatlan. Igazság szerint ezen nem is szabad gondolkozni. Folyamatosan szívből nyomni kell.
D+SZ: Vannak olyan projektek, amik ezek után a nagyobb mérföldkövek, és az ezekkel érkező új kihívások miatt nem fognak tudni a jövőben megvalósulni?
PI: Nem hiszem. Jelenleg úgy gondolom, hogy mind a klubkoncertek, mind a különböző kollaborációk prioritást fognak élvezni az életemben.
D+SZ: Mit veszel észre a közvetlen környezetedben, milyen hatással van a zenéd a rajongóidra, illetve a barátaidra? Észrevehető a téged övező zenész közegen bármilyen változás, ami összefüggésben lehet a te alkotásaiddal?
PI: A családom és a barátaim körében vettem észre kisebb változásokat, amik arra késztettek engem, hogy már jobban megválogatom a barátaimat. Az én meglátásom szerint az engem körülvevő alkotókra és más zenékre olyan értelemben van hatása a számaimnak, hogy kicsit jobban beemeltem a köztudatba az old school rap stílusát. Az emberek elkezdtek közeledni a műfaj felé, és úgy gondolom, hogy akár minimális mértékben is, de a Pogány Induló hatással lehet ilyen tekintetben más zenékre. Ez is a cél, hogy inspiráljunk másokat, hallgatókat és előadókat egyaránt.
D+SZ: Szintén nagyon figyelemreméltó, hogy a kommentek meg a visszhangok alapján egyaránt elmondható, hogy nem az a hangulat lengi körül a te munkásságodat, mintha leírnának téged a fiatalságod miatt, és ez elmondható a fiatalabb és az idősebb hallgatóidról is.
PI: A kezdetekkor még csak az én korosztályom hallgatott, aztán pedig egyre szélesebb körben terjedt, és ma már gyerekes anyukáktól meg apukáktól is rengeteg pozitív visszajelzést kapunk. Furcsa, de nagyon örülünk neki. Én elsősorban a saját korosztályomnak szerettem volna üzenni, de ahogy látom, a felnőtteknek is felnyitja a szemét, hogy milyen a mi generációnk, aminek később akár lehet egy olyan edukatív jellege is, hogy jobban odafigyelnek a gyerekekre, de erre nem látok rá.
D+SZ: A dalaidban nagyon komoly témákkal foglalkozol. Tényleg ennyire mélyen élsz meg és látsz mindent, amivel foglalkozol a zenéidben?
PI: Próbálom egyaránt a mélységeket és a magasságokat is megélni. A zene viszont számomra egy olyan terápia, ami során a szomorúbb és mélyebb érzelmeket meg gondolatokat szeretem kiadni magamból. Nem tartozom azok közé a zenészek közé, akik a boldogságról tudnak írni, én mindig a szomorkás hangulatokat idéztem meg. Hogyha valami rossz történik velem, akkor azt vetem papírra.
D+SZ: Bennem az is felötlött, hogy a komorabb hangulatok megragadása esetleg annak az eszköze is lehet, hogy figyelemfelkeltőbb legyen a mondanivalód, ami élesebben rávilágít a generációs meg a társadalmat érintő problémákra.
PI: Igen, ez is igaz. Sok olyan dolog van, ami nem velem történt, hanem a közvetlen környezetemben valakivel, én pedig megírom ezt a történetet és előadom. Ezzel is szeretnék mindenkit motiválni arra, hogy fel a fejjel, és bár nem mindig minden úgy van, ahogy az ember szeretné, ki kell tartani. Úgy érzem, hogy kicsit le kell nyugtatni az embereket és biztatni a kitartásra.
D+SZ: Én ezeket a problémákat, amiket te is érintesz a zenédben, gyakran úgy élem meg, hogy visszavágyódom egy korábbi korba, amiben még nem is éltem.
PI: Szerintem elsősorban a saját korunk problémáit kell megoldani. Biztos jó lehetett még korábbi korokban, amikor még be volt lassulva a világ, de ha ide születtünk, az nem lehet véletlen. Valószínűleg itt van dolgunk és itt kell valamit véghez vinnünk.
interjú: Turzai Gerda
fotó: Kerekes Balázs, Labancz Viktória
Az interjú eredetileg a Dal+Szerző Magazin 2024/1. számában jelent meg.
POGÁNY INDULÓ
„A szegedi Szirmai Marcell, művésznevén Pogány Induló a magyar rapzene ígéretes tehetsége, aki modern zenei elemeket ötvöz a hip-hop gyökereivel. Dalai társadalmi relevanciát és mély személyes élményeket tükröznek, miközben friss lendületet adnak az old school rap műfajának.
Művészetében kiemelt szerepet kapnak a társadalom és az önmeghatározás kérdései, fókuszba állítva a fiatalság kihívásait, a hírnév árnyoldalait és az egyéni útkeresést a társadalmi normák labirintusában. Pogány Induló őszinte és provokatív hangnemben tárja fel a társadalom rejtett működését, éleslátóan megmutatva a mindennapokat formáló dinamikákat.
Második albuma, a Vagy Mindent Vagy Semmit zeneileg és szövegileg is jelentős előrelépést mutat, beteljesítve a korai ígéreteket. Szirmai Marcell elszántságát és üdítő frissességét a bizottság tagjai Junior Artisjus-díjban részesítik” – írta Both Miklós az Artisjus-díj laudációjában.DISZKOGRÁFIA
MEGÁLL AZ IDŐ (2023)
VAGY MINDENT VAGY SEMMIT (2024)
ARTISJUS-DÍJ
AZ ÉV JUNIOR KÖNNYŰZENEI
ALKOTÓJA
Categories: Dalszerzőkről, Hírek
Leave a Reply