A Dal+Szerző Playlist az Artisjus magyar zenéket bemutató sorozata.
Az aktuális playlistek meghallgathatók itt:
2024 nyara a YouTube-listák szempontjából erős párhuzamot mutat 2023 nyarával. Mindkét évben július végén jelent meg Desh és Young Fly EP-je, ami aztán a nyár maradék részében olyan erősen teljesített, hogy a három hónapot összesítő listán is meghatározó tudott lenni. Míg 2023-ban Azahriah téli Memento EP-je volt Deshék „versenytársa”, idén nyár elején Desh saját dala volt az első helyen. Mindössze T. Danny slágerének sikerült még egyetlen hétre az élre jutnia. Az EP megjelenése utáni hetekben az első három helyből kettőt vagy hármat a BAKPAKK EP dalai foglalták el; az öt számból négy került a nyári top 10-be.
Míg télen és tavasszal azt figyelhettük meg, hogy Azahriah és Desh részesedése a top 100 össznézettségből egyre csökkent, most először Desh ugrott az élre: különféle felállásokban majdnem 64 milliós nézettséget szereztek a dalai, a top 100 összesített nézettség 25%-át. Young Fly 15%-kal került a második helyre – neki nincs önálló dala a top 100-ban, de Desh-sel és rajta kívül másokkal számos slágerben szerepel.
A legsikeresebb előadók között van még Azahriah (13%), KKevin (8%), T. Danny (7,5%) és Manuel (6%). (Ezek az adatok nem a teljes YouTube-nézettség, hanem a heti top 100-as listák összesített nézettségéből szerzett arányt mutatják. Erre kb. heti 60-70 ezres nézettség fölött kerülnek fel a dalok.)
A Playlist a YouTube Népszerű zeneszámok című listája alapján készült; ebbe nemcsak a hivatalos videók, hanem más, ugyanazt a zeneszámot tartalmazó feltöltések is beleszámítanak, így helyenként eltérés lehet a hivatalosan klipek számaihoz képest.
Desh: Strawberry
Desh szólódala, az említett BAKPAKK EP előtt kijött, arra fel nem került Strawberry május elején jelent meg, és már tavasszal látszott, hogy nagy siker lesz – és egészen az EP megjelenéséig, egy hetet leszámítva vezette is a listát. A három havi összesítésben ez bizonyult a legnépszerűbb dalnak, 11,4 milliós nyári nézettséggel.
Zene, szöveg: Molnár Attila. ISWC kód: T-325.497.461-9
Desh x Young Fly x Azahriah: BAKPAKK
Desh és Young Young Fly EP-jéről négy szám került be az összesített nyári top 10-be. A címadó, a többi dalnál hamarabb megjelent BAKPAKK 8,9 milliós nézettséggel a 2. helyre került.
T. Danny: Szívtipró
T. Danny hiphopos sikerei után legutóbbi albumával, a 2023 végén kijött Ezer nappal inkább a popos oldalát mutatta meg, ami szintén népszerű lett (kiugróan a No Woman No Cry című dal). Nyári slágere viszont ismét hiphopos. 8,6 milliós nézettséggel került a 3. helyre.
Zene: Telegdy Dániel Márton, Lehóczki Dániel László. Szöveg: Telegdy Dániel Márton. ISWC kód: T-326.272.134-2
A 4. helyre Manuel már tavasszal is hódító Voodoo Baba című száma került (7,6 millió), majd a BAKPAKK EP két további száma következik. Az 5. helyen a nyár utolsó részében az első helyen álló PANNONIA (előadók: Desh & Young Fly & Azahriah, 7,3 millió), a 6. helyen pedig az SUV (5,3 millió).
KKevin & Desh & Young Fly: BANDANA
A 7. helyre egy olyan dal került, ami akár szerepelhetett volna a BAKPAKK EP-n is, és pár nappal annak megjelenése után került fel a YouTube-ra, de itt KKevin a fő előadó (és az ő csatornáján található a videó). 5 millió volt a nyári nézettsége.
Ezután több olyan dal következik, amelyek már hosszabb ideje a listák élén találhatóak, illetve a BAKPAKK EP egy újabb száma, valamint két külföldi dal: 8. Azahriah: 3korty (5 millió), 9. Disturbed: The Sound of Silence (4,8), 10. Desh & Young Fly: MOKKA (4,7), 11. Henn: SANDELA (4), 12. Jaxomy & Agatino Romero & Raffaella Carra: Pedro (3,6), 13. Manuel: Tiara (3,6).
DR BRS & Veréb Tomi: Hozzám tartozol (Nika se perimeno)
DR BRS legnagyobb dobása 2018-ban a Fekete Vonat Hol van az a lány című slágerének feldolgozása volt, az eredeti előadók mellett újabb sztárokkal. 2020-ban még voltak nagyobb sikerei a YouTube-on, de az utóbbi években már nem ért el olyan nézettségeket, mint korábban. Delhusa Gjon-feldolgozása nyáron a 14. legnépszerűbb dal volt a YouTube-on, 3,5 milliós nézettséggel.
Zene: Pásztor László, Jakab György, Béres Attila. Szöveg: Delhusa Gjon, Hatvani Emese, Béres Attila. ISWC kód: T-326.374.556-4
Mario: Ácsi (feat. G.w.M)
Mario és G.w.M korábban rendszeresen a YouTube-listák élére kerültek a dalaikkal. Most közös daluknak a 15. hely jött össze, 3,1 milliós nézettséggel. Mario egy másik dallal is bekerült a top 10-be, a Mario & Kretz: Kurvadal a 17. lett.
KKevin & Marics Peti: Se veled se nélküled
Bár a nyár elején jelent meg, a jelenleg a legsikeresebb előadók közé tartozó KKevin és a Valmaron kívül is már több dal jegyző Marics Peti közös dala csak a 16. helyre került összesítésben, 3 milliós nézettséggel.
Valmar & KKevin & L.L. Junior: Volt pár alkalom
Szintén elmaradt a várakozásoktól ez a közös dal: a 18. helyig jutott, 2,9 milliós nézettséggel.
A Playlist meghallgatható a Spotify-on:
és a YouTube-on:
Categories: Playlist
Leave a Reply