2017 óta rendezik meg Budapesten az Independent Label Fairt, a magyar független kiadók vásárát. A kiadók – sokszor limitált példányszámú – lemezekkel készülnek, emellett szakmai és zenei program is van a 2023-ban a Magyar Zene Házába költözött rendezvényen. Idén szeptember 21-én, szombaton tartják a vásárt. (A belépés ingyenes, viszont a kiadványokért nem lehet bankkártyával fizetni.)
Idén a szervezők díjat is alapítottak. Az ILF-díjat három kategóriában osztják majd ki. Az év kiadója showcase lehetőséget kap a Magyar Zene Házában, Az év kiadványának megjelentetője pedig egy újabb lemezből 300 példányt gyártathat az Austro Vinyl felajánlásából, a Budabeats szervezésében. A közönségdíj pedig dicsőséggel jár a kiírás szerint – ennek szavazása már lezajlott itt. A zsűri tagjai: Dömötör Endre (újságíró, a Magyar Zene Háza munkatársa), Ghyczy Dia (grafikus), Jeges Zsolt (elnök, HAIL – Magyar Független Lemezkiadók Egyesülete), Szigeti Zsófi (Solere), Vereczkey Ákos (zenei kurátor).
A szakmai programban idén megismerhetjük a rendszerváltás utáni időszak egyik legjelentősebb független kiadóját, a Bahiát; Bognár Attila alapító és Hajnóczy Csaba zenész beszélget a a Wanted Podcast műsorvezetőivel. A független kiadókat egy igazán sikeres előadó, Дeva szemszögéből is megismerhetjük, DJ Johnny Drama pedig a lemezgyűjtésről mesél.
Emellett DJ fellépések és koncertek is lesznek, majd after party. Részletes program és további információk a honlapon találhatók.
A kiállító kiadók listája: ALT PRODUCT, AUDIOEXIT, BLORP, BLUE SUN, BLUNT SHELTER, BRVTAL, BUDABEATS, BUDAPEST VINYL, CORNER ART, CROSSROADS, DALMATA DANIEL, DIÓBÉL, DRAZE, DRINKIN’ BEER IN BANDANA, EURO PLATES, EXILES, FAITH IN TRUTH, FIKTIV, FLOWIN, FREE SEQUENCE, GRAMY, GRAPEFRUITMOON, IF, LAUNCHING GAGARIN, LEGENDA, MANA MANA, MODERNIAL, MOIRAS, MOVE GENTLY, MOROTVA, NEXT CHAPTER, OSHU, OVANTAG TAPINTAT, PLUTO SOUND, PREPOST, PSYCHEDELIC SOURCE, SEM SEM, SENKRECHT, SICK TAPES, SIKRA, TAPES SUBLIMATING, TEMPORARY NITES, THEQUE, TIME DRIFT, TROTTEL, UNSIGNED, UP MUSIC, XLNT.
Categories: Hírek
Leave a Reply