Kérdezd a zeneszerzőt! Indul az Alba Regia Szimfonikus Zenekar különleges koncertsorozata

Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar (ARSO) küldetése, hogy a kortárs komolyzenét fókuszba helyezze. A Kérdezd a zeneszerzőt! interaktív koncertsorozat házigazdája Dobri Dániel zeneszerző, az ARSO kortárs művészeti vezetője lesz, de persze nemcsak ő kérdezhet a zeneszerzőktől, hanem a közönséget is erre biztatják. „Itt a soha vissza nem térő lehetőség, hogy végre megtudják, mire gondolt a szerző…” – olvasható a zenekar honlapján. A 2024-25-ös évadban több koncerten összesen 25 zeneszerző portréja rajzolódik ki a koncerteken.

Az Artisjusszal koprodukcióban megvalósuló sorozat első részét szeptember 26-án, csütörtökön 19 órakor tartják az Alba Regia Szimfonikus Zenekar székházában (Székesfehérvár, Szabadságharcos út 59.). A vonószenekarra – illetve egy esetben emellett hangolt poharakra, vaslábasokra és vasvödrökre – írt darabok szerzői: Molnár Viktor, Tornyai Péter, Bánkövi Gyula, Kecskés D. Balázs, Kutrik Bence. A beszélgetések többek között a következő kérdéseket járják körül: „Hogyan festhetünk színeket zenével? Ábrázolhatunk egy természeti benyomást hangokkal? Lehet a zenével teremteni?”

A további koncertekről az ARSO honlapján lehet tájékozódni.



Categories: Hírek

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.