Egyre több a saját brandet építő slágerszerző, a közönség is kíváncsi rájuk

A nagyközönség számára is egyre ismertebbek a fiatalabb generációhoz tartozó dalszerzők, jellemzően ezen belül is inkább dalszerző-producerek – írja a MIDiA piackutató elemzője, Tatiana Cirisano

Az általa felhozott példák közül talán Billie Eilish testvére és alkotótársa, FINNEAS a legnagyobb név, aki kiadott saját számokat is, de már csak azután, hogy világhírű lett szerzőként-producerként. A sztárénekesnők legújabb generációjával (Olivia Rodrigo, Chappell Roan, Sabrina Carpenter) dolgozó Dan Nigro elsősorban szerzőként ismert (ő szerepel cikkünk nyitóképén). Victoria Monét először szerzőként (többek között Ariana Grande gyakori alkotótársaként) szerzett nevet, ezután kaptak nagyobb figyelmet saját kiadványai. Bizonyos értelemben a legsikeresebb szerzők közé tartozó Jack Antonoff is ide vehető. Ő ugyan a Fun. tagjaként no. 1. slágert is jegyzett (We Are Young, 2012), majd az általa alapított Bleachers is elért sikereket – de Taylor Swifttel való, 2013-ban kezdődött együttműködése, Lorde-dal Lana Del Rey-jel stb. írt dalai miatt valószínűleg többen ismertik a nevét.

Tatiana Cirisano elemzése arról szól, hogy mi lehet az oka annak, hogy manapság kevésbé érvényes az, hogy a szerzők a háttérben maradnak, és a rajongókat nem is igazán érdekli, hogy ki dolgozott az egyes dalokon – és talán a zeneipar sem akarja nagyon az orrukra kötni, hogy az előadó nem feltétlenül azonos a szerzővel. Cirisano szerint több popkulturális trend együttesen vezetett a dalszerzői brandek terjedéséhez.

  • A sztárok életéről rengeteg információ érhető el nagyon könnyen, így a rajongók számára felértékelődnek azok a „színfalak mögötti” információk, amiknek a tudása elválasztja a beavatottakat a többiektől.
  • Szintén az információk könnyű elérhetőségének köszönhető, hogy a popkultúra fogyasztói sokkal inkább képben vannak arról, hogyan készülnek a kedvenc tartalmaik.
  • A közösségi média a szó szoros értelmében is láthatóbbá tette a szerzőket, producereket: ott szerepelnek a stúdiófelvételeket bemutató fotókon, videókon, ha esetleg a háttérben is; gyakran be is tagelik őket.

Mindennek köszönhetően jóval könnyebb ma szerzőként brandet építeni, mint akár öt évvel ezelőtt – írja Tatiana Cirisano. A brand segít az iparágon belüli kapcsolati háló kialakításában, így újabb szerzői munkákhoz vezethet. Talán meglepő, de akár a szerzői brand monetizálásáról is lehet beszélni. Számos bevételi lehetőség hagyományosan csak a láthatóbb előadók számára állt rendelkezésre, de ma már egy ismert branddel a szerzők is szerezhetnek szponzori szerződéseket, vagy merchöt is árulhatnak. Legalábbis a K-pop világában ez már megvalósult, ahol az egyes sztárzenekarokkal rendszeresen együtt dolgozó szerzők maguk is hírességnek számítanak. (A cikk megmutatja a Jack Antonoffról készült, általa egyébként nem engedélyezett merchöket is.)

Ezt az utat persze nem kell feltétlenül követni: sok szerző ma is – legalábbis részben – azért választja ezt a hivatást, mert jobban megfelel neki, ha a színfalak mögött dolgozhat. Ugyanakkor a MIDiA által készített felmérésben a megkérdezett szerzők többsége azt mondta, hogy próbál a közösségi médiában saját brandet, akár saját rajongótábort építeni.



Categories: Hírek