Dallos Bogi dalszerzők napi szólókoncertje egykori alma materében, a győri Baksa Kálmán Gimnázium és Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum közös színpadán
Dallos Bogi, magyar énekesnő és dalszerző meghatározó alakja a hazai zenei életnek. Karrierje 2014-ben indult be, amikor megnyerte a Fonogram díjat. Zenéje főként a pop világában mozog, amelyet érzelmekkel teli dalszövegei tesznek különlegessé. Dalaiban gyakran mély, személyes témákat dolgoz fel, mint például az önismeret, érzelmi küzdelmek és szerelmi történetek. Legutóbbi lemezén keresztül például saját élettapasztalatait osztja meg, és a közönséggel való kapcsolódás is kiemelten fontos számára. A Dalszerzők napja alkalmából visszalátogat egykori alma materébe, a Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium és Győri SZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum közös színpadára, hogy megossza a dalszerzés és a zenei pálya örömeit a mostani diákokkal.
„Sosem felejtem el a pillanatot, amikor 2014-ben, A Dal című műsorban a We All című számmal színpadra léptem. Gimis lányként versenyeztem az ország topelőadóival, és a döntőig sikerült elvinni a produkciót, ami végül rádiós sláger lett” – emelte ki, mint életének egy fontos mérföldkövét egy, a Nők Lapja Magazinnak adott korábbi interjújában.
Közelgő dalszerzők napi iskolai koncertje kapcsán kérdeztük őt:
Miért lettél zene- dalszerző, hogyan választottad ezt a pályát?
– Énekdallamok kitalálása, történetek mesélése dalszövegként számomra terápiás. Tini koromban kezdődött. Az első dalszövegem a ’13-as ház’ című dal volt, ami életem első nagy szerelmi csalódását dolgozta fel. 2017-ben jelentettem meg az ’Épp most’ című lemezemet, ami az első szerzői szárnybontogatásom volt, majd Wagner Emil szerzőtársammal kiegészülve 2019-től kezdtem egyre jobban, önazonosabban megtalálni a saját hangomat.
Mekkora hatással volt rád az iskolai közeg, az iskolai évek?
– 15 évesen kezdtem el ezt a pályát, így tulajdonképpen aktívan suliba jártam miközben a karrieremet építettem. Az iskolai kiközösítéseket, csalódásokat, egymásra találásokat, győri élményeimet, barátaim élethelyzeteit, amik hatottak rám rengetegszer beleépítettem a dalaimba.
Milyen személyes üzenetet szeretnél átadni a fiataloknak a zenéddel/ezen a konkrét koncerten?
– Sok koncerten prioritás, hogy azokat a dalokat építjük bele a setlistbe, amik a közönség kedvencei, most az én személyes kedvenceimet játsszuk, és mesélek a dalok születéséről, alkotói folyamatáról. A fő üzenetem, hogy milyen csodálatos, hogy a dalok, képek, videók, festmények, könyvek bármilyen művészeti tevékenység milyen lekövethetővé teszi a fejlődésünket, lelki állapotainkat, világnézetünket. Az alkotás fejleszt. Az őszinteség felszabadít.
A dalszerzők napját Magyarországon minden évben október 8-án tartják. Először 2018-ban az Artisjus Egyesület hívta életre azzal a céllal, hogy felhívja a közönség figyelmét a zenei produkciók mögött dolgozó dalszerzőkre, zenei alkotókra, az értékteremtő munkájukra, és a dalok értékközvetítő szerepére. A dátum azért októberben van, mert 1965-ben, a kultikus Bosch klubban ekkoriban játszották először közönség előtt az első magyar nyelvű rockdalt, Bródy János és Szörényi Levente Óh, mondd című dalát az Illés-együttes előadásában. Ez az esemény hatalmas lendületet adott a hazai könnyűzene fejlődésének, és mint ilyen, áttételesen a népszerű koncerthelyszíneket és fesztiválokat megtöltő mai magyar szerzők és előadók sikerinek is előfutára volt.
Categories: #kösziadalt, Dalszerzők Napja