A Dal+Szerző Playlist az Artisjus magyar zenéket bemutató sorozata.
Az aktuális playlistek meghallgathatók itt:
Idén a Dalszerzők napja alkalmából egy tucatnyi rendhagyó koncertre került sor. 12 ismert dalszerző látogatott vissza egykori iskolájába, ahol beszélgetéssel egybekötött szólókoncerteket adtak kedvenc dalaikkal, és szó esett a dalok születéséről és a dalszerzés öröméről. Október 8., vagyis a Dalszerzők napja alkalmából bemutatjuk a sorozatban részt vevő szerzőket egy-egy dalukkal; a kezdeményezésről bővebben itt lehet olvasni.
Molnár Tamás
Molnár Tamás saját zenekarai (Anti Fitness Club, JETLAG) mellett a magyar könnyűzene számos élvonalbeli előadójával dolgozott, különféle műfajokban. Két szólólemezt jelentetett meg, a 2024-es Sehovavaló csupa együttműködést tartalmaz. Szövegei „egyszerre fogalmaznak meg mély, sokszor saját személyes élményeket és azok tanulságait, mégis mindenki számára elérhetővé, érthetővé és átélhetővé teszik ezeket. Ezek a dalok valós történetekről szólnak, melyeket olyan emberek írnak, akik a legsötétebb helyekről tudnak dolgokat átfordítani művészi kifejeződéssé” – olvasható az Artisjus Az Év Dalszövegírója díjához írt laudációban. Az Újpesti Homoktövis Általános Iskolába látogatott vissza, az erről készült videó itt látható.
Molnár Tamás & Majka: Visszapillantó. Zene: Molnár Tamás. Szöveg: Molnár Tamás, Majoros Péter. ISWC kód: T-325.260.541-3
Pápai Joci
Pápai Joci négyéves kora óta zenél, 2017-ben, az Eurovíziós Dalfesztiválon 8. helyezést elért Origónak köszönheti országos ismertségét. A Mahasz Rádiós Top 40 listájára összesen 11 dala került fel. Televíziós műsorvezetőként is ismert. A Tatabányai Szakképzési Centrum Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Technikum és Szakképző Iskolába látogatott vissza, az erről készült videó itt látható.
Dallos Bogi
Dallos Bogi 2014-ben tűnt fel A Dalban, ahol a döntőig jutott. A rádiók által is játszott popzene nála összefér a vallomásos dalszövegekkel. Mint mondta, „énekdallamok kitalálása, történetek mesélése dalszövegként számomra terápiás. Az alkotás fejleszt. Az őszinteség felszabadít.” A Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium és Győri SZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum közös színpadán adta koncertjét a Dalszerzők napja alkalmából, az erről készült videó itt látható.
Benned él feat. Manuel – Zene: Puskás Ádám Dániel, Gerendás Dániel, Puskás Dallos Boglárka. Szöveg: Wagner Emil, Gödöllei Emánuel. ISWC kód: T-302.813.981-9
László Evelin
László Evelin a népzenei alapokra építkező Holdviola tagjaként, majd az annak örökségét továbbvivő HoldEső tagjaként lett ismert. Szóló dalokat kicsivel több mint egy éve ad ki, de máris nagy sikert el: Legényes című saját szerzeményével megnyerte a 2024-es A Dalt. A Mezőcsáti Gimnáziumba látogatott vissza, az erről készült videó itt látható.
Legényes – Zene, szöveg: Török-László Evelin Gréta. ISWC kód: T-315.193.762-7
Szabó Balázs (Szabó Balázs Bandája)
A folk-rockba erős népzenei hatást beépítő Szabó Balázs Bandája másfél évtizede képes összeegyeztetni a közérhetőséget, népszerűséget és az igényességet, ami nemcsak a zenében, hangszerelésekben, hanem az irodalmi igényű szövegekben (illetve versfeldolgozásokban) is megjelenik. Szabó Balázs első, diákként adott koncertjének helyszínére, a Debreceni Református Kollégiumba látogatott vissza, az erről készült videó itt látható.
Naphajó – Zene, szöveg: Szabó Balázs. ISWC kód: T-315.547.206-9
Sára Gergely (Gege, 6363)
Az egyik legeredetibb hangú magyar rapper, a sokrétegű, szellemes és mély szövegeiről ismert 6363 (avagy Gege) a hiphop különféle műfajaiban kipróbálta magát, legyen szó régi- vagy újsulis stílusokról, ezek egyedi változatairól. Újabban élő zenekarral zenél mind élőben, mind kiadványain. A Teleki Blanka Gimnáziumba látogatott vissza.
Hogy vagy? – Zene: Klausz Ádám, Imrei Ariel, Gáll Barnabás, Hegyes Dániel. Szöveg: Sára Gergely. ISWC kód: T-327.864.866-7
Hegyi Dóra
Hegyi Dóra vendégénekesként a legkeresettebbek közé tartozott, amikor magyar nyelvre váltott, és elindította OHNODY projektjét. Egyéni hangú, a feltárulkozó énekes-dalszerző világot, a kortárs R&B-t és az elektronikus zenei stílusokat is összehozó zenéje komoly szakmai sikert aratott, 2020-ban Junior Artisjus-díjat kapott. A székesfehérvári Lánczos Kornél Gimnáziumba látogatott vissza, az erről készült videó itt látható.
Távolról domb – Zene: Doór Mátyás Levente. Szöveg: Hegyi Dóra. ISWC kód: T-309.477.294-4
Lázár Domokos
Lázár Domokos a mai magyar alternatív rock egyik meghatározó személyisége. A műfaj egyik legismertebb zenekarában, az Esti Kornélban játszik, amelynek tagja a testvére, Ágoston is; ők ketten a személyesebb jellegű Lázár Tesók formációt is elindították, a magyar színtéren egyedülálló hangzású Pegazusok Nem Léteznek feloszlása után. A mezőtúri Teleki Blanka Gimnáziumba látogatott vissza, az erről készült videó itt látható.
Lázár Tesók: Jó éjszakát – Zene: Csernovszky Márk Domonkos, Lázár Ágoston, Lázár Domokos. Szöveg: Lázár Ágoston, Lázár Domokos. ISWC kód: T-322.112.981-9
Áron András
Áron András az egyik legismertebb metalzenekar, a LAZARVS frontembere, több más zenekar vagy supergroup tagja (Trillion, Teeth Marks), szólóban pedig az americana stílushoz sorolható akusztikus folkdalokat játszik. 2023-as The Moment című albumát Nashville-ben, Derek Garten világhírű producerrel vette fel. Ő a Lauder Javne Iskolába látogatott vissza, az erről készült videó itt látható.
Carolina (with Schoblocher Barbara) – Zene: Áron András. Szöveg: Schoblocher Barbara, Áron András. ISWC kód: T-319.658.004-4
Hegedűs Józsi
A magyar és roma családi háttérrel rendelkező, Szabadkígyóson felnőtt dalszerző-énekes a Csillagerdő alternatív zenekar tagjaként adott ki két lemezt, de a nagyobb ismertséget a szólódalai hozták meg neki. Sokan a Kikeltető tehetségkutatón figyeltek fel rá, ami után hamarosan a Carson Coma előtt lépett fel több alkalommal. A Békéscsabai Vásárhelyi Pál Műszaki Szakgimnáziumba látogatott vissza, az erről készült videó itt látható.
Sallai László
Sallai László az alternatív rockzene több meghatározó zenekarában is játszik: a Galaxisok és a Platon Karataev tagja, a Felső Tízezer frontembere; utóbbi zenekarral a hazánkban kevésbé ismert power pop műfajt képviseli. „Amikor elkezdtem zenélni, engem két dolog izgatott igazán. Az egyik a közös alkotás, a közösségi lét – talán ezért is van, hogy általában több zenekar munkájában is részt veszek” – mondta. Azt vallja, hogy „nemcsak a zene, hanem a dalszerzés is mindenkié. Nem kell Paganininek lenni ahhoz egy hangszeren, hogy az ember elinduljon az alkotás útján, ehhez elég némi zenei műveltség, az ember saját látásmódja, és némi kitartás.” A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumba látogatott vissza, az erről készült videó itt látható.
Semmi pánik 2 – Zene: Balogh Gallusz, Hromkó István, Spike Justin, Sallai László András. Szöveg: Sallai László András. ISWC kód: T-007.337.424-9
Pátkai Rozina
A zene mellett más művészetekben is aktív Pátkai Rozina bossa nova-albumaival vált ismertté, de az utóbbi években inkább egyedi stílusú versfeldolgozásokat jelentetett meg. Albumain az elektronikus zene, a jazz, a kísérletezés sokféle kombinációja jelenik meg, ahogy azt Petőfi, Pilinszky, Tandori és mások verseinek kreatív megközelítése megkívánja. A Trefort Ágoston Gimnáziumba látogatott vissza, az erről készült videó itt látható.
Impromptu – Zene: Pátkai Eszter Rozina, Dóczi Bence. Szöveg: Pilinszky János.
A Playlist meghallgatható a Spotify-on:
és a YouTube-on:
Categories: #kösziadalt, Playlist
Leave a Reply