Érdekes interjút adott a Bloombergnek a Live Nation vezérigazgatója, Michael Rapino. Sok szó esett például a jegyüzérekről. Rapino szerint az élőzene különlegessége, hogy a koncerjegy „az egyetlen olyan termék, ami többet ér azután, hogy megvetted”. Az ezt kihasználó „másodlagos piac” Rapino szerint egy 12 milliárd dolláros, professzionális üzletág, amivel a hivatalos élőzenei ipar komoly versenyt kell, hogy folytasson.
Mint mondta, a történelmi mértékű érdeklődéssel kísért Oasis-turnéra „milliárdnyi” botot állítottak hadrendbe, hogy jegyeket szerezzen, amiket aztán felárért továbbadhatnak. Még az is előfordult, hogy már azelőtt elkezdték árulni a koncertjegyeket, darabját 6000 dollárért (vagyis kb. 2,2 millió forintért), hogy a hivatalos jegyárusítás megkezdődött volna (ez az ún. „spekulatív jegyértékesítés).
Rapino szerint a Live Nationt és a Ticketmastert érő kritikák nagyrészt a jegyüzérek tevékenységére vezethetők vissza. Mert megpróbálhatják ők elmagyarázni a kínálat és a kereslet elvét, próbálhatják olyan transzparenssé tenni az egész folyamatot, amennyire csak lehet, a végén a rajongó, akinek nem jutott jegy, azt fogja látni, hogy bár hivatalosan sold out a koncert, a másodlagos oldalakon rengeteg jegy kapható rengeteg pénzért – és az első dolguk az lesz, hogy a Ticketmastert hibáztassák, pl. arról spekuláljanak, hogy szándékosan beengedték a jegyüzéreket, esetleg direkt félretettek nekik jegyeket.
A vezérigazgató azt is elmondta, hogy a koncertjeik 95%-a nem telt házas, de évente kb. tízszer előfordul, hogy a kereslet jóval meghaladja a kínálatot, és persze mindenki ezekről fog beszélni. (Epésen megjegyezte, hogy arról mennyit írtak, amikor a Taylor Swift-turné előtt összeomlott a rendszer, arról bezzeg nem, hogy az Oasis-rohamot viszont bírta.) A megoldás persze a másodlagos piac hatékony regulációja lenne a Live Nation vezérigazgatója szerint.
A beszélgetés más témákat is érintett. A Live Nation / Ticketmaster elleni versenyjogi vizsgálatról Rapino azt mondta, hogy annak idején a versenyhivatal 10 éven át monitorozta őket: ez volt a feltétele annak, hogy jóváhagyták a felvásárlást. Szerinte a Live Nation ma nem is létezne, ha nem veszik meg 2010-ben a jegyárusító oldalt. Így lehetett csak elérni, hogya Live Nation és a fogyasztók között ne legyen még egy plusz közvetítő. Például azt a 900 szponzort, akivel ma szerződésük van, azzal tudták meggyőzni, hogy ők vannak kapcsolatban a fogyasztókkal, többek között ők birtokolják azok adatait.
Arról is beszélt, hogy mekkora változást hozott az élőzenében az okostelefonok elterjedése. Míg korábban az észak-amerikai és nyugat-európai zeneipar nem igazán tekintett túl a saját határain, „ma pl. egy 14 éves kolumbiai srác azonnal tudni fogja, hogy Kendrick Lamar kihozott egy új számot”. Nemcsak hogy globális lett a kereslet a legnagyobb sztárok iránt, sok fejlődő piacon már el lehet érni olyan bruttó bevételeket, mint az Egyesült Államokban. (Mint mondta, Kínában nem akar üzletelni a Live Nation, mert túl bonyodalmas: a legtöbb zenészt be sem engedik, és akit igen, annak is cenzúrázzák a dalszövegeit.)
További fontos átalakulás, hogy a Live Nation elkezdett helyszíneket felvásárolni, sőt, építeni is. Hagyományosan a legnagyobb sztárok a sportarénákban léptek fel, de eljött az ideje a csak zenei célokat szolgáló nagy helyszíneknek. Ezeken ráadásul többet tud keresni a cég, ami egyébként a bevételek kb. 90%-át továbbadja a zenészeknek, és kb. 2%-os profitrátával dolgozik. Vagyis, mondta Rapino a versenyjogi vizsgálatra utalva, „ha monopolhelyzetben lennénk, mi lennénk a leghülyébb monopólium valaha”.
Categories: Hírek
Leave a Reply