Október végén a művészeket képviselő közös jogkezelő egyesületeknek adott igazat a bíróság a jogdíjak értékkövetésével kapcsolatos perben meghozott ítéletével. Ennek értelmében az igazságügyi miniszternek ismét le kell folytatnia a 2024-es díjszabások jóváhagyási eljárását. Az ügyről Szinger András, az Artisjus főigazgatója nyilatkozott részletesen az Economx podcast adásában.
Tavaly év végén az állami jóváhagyási hatáskört gyakorló igazságügyi miniszter úgy döntött, hogy nem indokolt a jogdíjaknak a jogosultak által kért emelése. Ezt követően öt közös jogkezelő – az Artisjus, EJI, MAHASZ, FilmJus és Hungart – bíróságon támadta meg a döntést. Ennek eredményeként született meg nemrégiben az a rendkívül pozitív bírósági döntés, ami lehetőséget ad a jogkezelőknek, hogy továbbra is dolgozzanak a jogdíjak vásárlóértékének megőrzéséért.
„Sok évtizedes gyakorlatunk, hogy arra törekszünk, hogy a jogdíjak megőrizzék az értéküket. Itt olyan díjtáblázatokról van szó, amelyeket mi minden évben érvényesítünk a gazdasági szereplőkkel szemben és a szerzőknek, alkotóknak pedig az az elvárása, hogy az ő jövedelmük is megőrizze az értékét. Az alkotók ugyanazokat a szolgáltatásokat, termékeket veszik igénybe, mint mi mindannyian, így azt tapasztalták, hogy míg az életkörülményeik az inflációval drágultak, aközben a bevételi oldaluk nem így alakult.” – mondta el Szinger András.
A meghozott ítélet bizakodásra ad okot az iparág számára. A közös jogkezelők várják, hogy az igazságügyi miniszter újra lefolytassa az eljárást, remélve, hogy az a 2024-es díjszabások jóváhagyásával zárul. A közös jogkezelő szervezetek ennek során teljes együttműködést kínálnak. „Bízunk abban, hogy olyan párbeszéd tud létrejönni az igazságügyi tárcával, ahol lehetőség nyílik mindkét fél szándékainak és érdekeinek részletesebb megismerésére.” – tette hozzá az Artisjus főigazgatója.
Az Artisjus a 2025-ös évre tervezett díjszabás kapcsán is benyújtotta az inflációval megegyező, 17,5%-os értékkövető díjemelési igényt és várja a következő lépéseket. „Az infláció mértéke egy olyan általános igazodási pont a gazdaságban, ami a művészeti, alkotó réteg jogdíjainak szinten tartására is alkalmas.” – egészítette ki Szinger András.
A podcast adás teljes terjedelmében elérhető:
Leave a Reply