„A dal autentikus, az előadó önazonos marad” – Nóvé Soma a népdalok feldolgozásáról

A Dalszerző Expo őszi sorozatának következő alkalma különleges lesz, hiszen november 28-án, csütörtökön két, limitált férőhelyes mentoring workshopot is rendez az Artisjus. A versfeldolgozásokról előadó Pátkai Rozina mellett Nóvé Soma is tart egy ilyet, ennek a témája a népdalok feldolgozása. Erre a DEX-re jegyet vásárlók külön jelentkezhetnek egy felvételük elküldésével; ezek alapján választja ki a résztvevőket Nóvé Soma. A jelentkezés menetéről részletesen itt lehet olvasni.

Nóvé Soma még leginkább a Middlemist Red frontembereként volt ismert, amikor 2018 novemberében – sokakat meglepve – kiadott egy EP-t Népdalok címmel. Aztán Mordái néven szervezett zenekart, amely a hatvanas, hetvenes évek a magyar népzenéből táplálkozó, kísérletező folk rockjának hagyományához csatlakozik. Idén ifj. Csoóri Sándor brácsással (Ötödik Évszak, egykor Buda Folk Band) adott ki egy élőben rögzített EP-t; jövőre pedig várható a Mordái új kiadványa.

Nóvé Soma a Dal+Szerzőnek elmondta, hogy ugyan máig szereti első próbálkozásait, de azóta rengeteget tanult a népzenéről. Eleinte még azt sem mérte fel, hogy „milyen széles és színes az az archívum, ami rendelkezésünkre áll”; csak azt érezte, hogy „van valami izgalmas ebben a világban, amit én ki tudok egészíteni úgy, hogy valami új szülessen”.

Számára alkotóként azért fontos, hogy minél mélyebben megismerje a népdalok világát, mert a feldolgozások esetén „minél többet tud az ember, annál tudatosabban tud dolgozni”. Ez persze más művészeti tevékenységeknél is így van: a nagyobb eszköztár segít abban, hogy „minél jobban meg tudjam valósítani azt, ami a fejemben van”.

Úgy érzi, hogy mostanában jutott el odáig, hogy „kezdem megtanulni, milyen fajta népdalokkal tudok jól bánni, mikhez tudok hozzáadni valami plusz úgy, hogy önazonos maradjak, és a dal is autentikus maradjon”. Ez egy hosszú folyamat, aminek még nem jutott a végére, és igaz az a mondás is, hogy minél többet tud tanul az ember, annál jobban látja, hogy milyen keveset tud.

Nóvé Soma számára egy népdal feldolgozásánál az a fontos, hogy az eredmény hiteles legyen, ami azt jelenti, hogy „az ember szereti és a magáénak érzi az adott dalt, és hozzá tud adni valamit, ki tudja bővíteni valamilyen irányba”.

Szerinte érdemes elkerülni az „olcsó trükköket”. Például egy népdal és egy 4/4-es dobgépes ritmus összehozása általában „működni fog”, idézőjelesen akár „izgalmas” is lehet, de ettől még nem biztos, hogy lesz benne valami plusz, ami miatt értelme volt foglalkozni a dallal. Ami persze nem jelenti az, hogy „nem szabad 4/4 kicket használni”, vagy hogy általában meg akarná mondani, hogy más mit csináljon; csak annyit, hogy Nóvé Soma ízlése szerint pusztán ezzel még nem tettünk hozzá semmit a népzenei örökséghez.

Nóvé Soma mentoring workshopjára azok jelentkezhetnek egy saját felvétellel, akik jegyet vásárolnak a DEX november 28-i programjára, aminek helyszíne az Artisjus-székház. A jelentkezés határideje november 23. Jegyvásárlás, bővebb információ itt található.

A cikk nyitóképe Martin Wanda fotója.



Categories: Dalszerző Expo

Tags: , ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .