Dal+Szerző Playlist #142: Music Hungary showcase

A Dal+Szerző Playlist az Artisjus magyar zenéket bemutató sorozata.

Az aktuális playlistek meghallgathatók itt:

Spotify YouTube

Először 2021-ben rendeztek showcase fesztivált a Music Hungary konferenciához kapcsolódóan, úgyhogy immár hagyományosnak mondható, hogy feltörekvő és már ismert, de a szervezők szerint a jelenleginél nagyobb közönség számára is potenciálisan érdekes előadók lépnek fel két este, több veszprémi helyszínen, ingyenesen. Idén először a konferenciaprogramot megelőző estén, november 18-án, hétfőn lesznek koncertek, majd a két konferencianap között, november 19-én, kedden. A részletes program a Music Hungary honlapján itt található.

Kolibri

Az énekes-dalszerzők új generációjából az egyik legjellegzetesebb hang Kolibrié, aki személyes dalaihoz több-kevesebb elektronikus zenei hatást is kever.

Ótvar Pestis

Sokan először Pogány Induló korai dalainak producereként ismerték meg Ótvar Pestis nevét, de aztán rövid idő alatt rapperként is több kiadvánnyal letetette a névjegyét; zenéi a műfaj különféle stílusaiból merítenek.

cserihanna

Cserihanna első albuma után megkapta a Junior Artisjus-díjat. „Dalaival úgy enged betekintést a hétköznapjaiba és érzelmi életébe, mintha csak a naplójából olvasna fel nekünk. Szövegei abszurd humorral átszőttek, hol komolyak, hol szerethetően kislányosak, jó ritmusban váltakozik bennük a mélység és az üdítő könnyedség” – írta laudációjában Major Eszter. Azóta – nem sokkal a Music Hungary előtt – megjelent második, Hirtelen mélyül című albuma is.

Az ember NEM élhet törött lábbal – Zene: Berta Csongor, Cseri Hanna Júlia. Szöveg: Cseri Hanna Júlia. ISWC kód: T-328.705.800-4

WXLFLESS

Az első Sávlekötő Camp győztese a trapből indult, de idei, REBEL (Project: Rebel) című albuma sokműfajú, ambiciózus munka, amin a rocktól a soulig számos hatás megjelenik, a szövegek a személyes megnyílástól a társadalomkritikáig terjednek.

Hidegvérrel feat. DOÓR – Zene: Farkas Dávid, Doór Mátyás Levente. Szöveg: Farkas Dávid. ISWC kód: T-325.701.661-4

Subtones

A számtalan formációban játszó Subicz Gábor trombitás által összehozott csapat igazi supergroup, jazz-funk-pop zenéjük széles közönséget szólít meg. Lángolj című albumuk Fonogram-díjat kapott.

Nem segít más – Zene: Subicz Gábor. Szöveg: Szepesi Mátyás. ISWC kód: T-308.920.808-8

toldyuuso

A producerduó az elektronikus zene sokféle stílusából merít, hallhattuk már alapjaikat Beton.Hofi és Co Lee számaiban, de több saját kiadvánnyal is jelentkeztek már, amiken számos vendégelőadóval dolgoznak Johnny K. Palmertől a fiatal generáció képviselőiig.

Oxytocin feat. BÖBE, Blansch, ROSE MAY – Zene: Hamar András Barnabás, Mógor Máté Ádám. Szöveg: Majercsik Lili Tamara, Rausch Blanka, Szécsi Erzsébet Judit. ISWC kód: T-322.460.621-3

girlhood

Pop-punk, hálószobapop és ellenpontként dream pop – az indie és a popzene többféle műfajából merít a csak lányokból álló. idén debütált zenekar, akiket így ír le a hivatalos ismertető szöveg: „zene happy, szöveg depi”.

Kapunyitási pánik – Zene: Vitéz Júlia Ilona, Szabó Boglárka, Götz Blanka, Tarcsai Ádám. Szöveg: Rausz Tícia Bianka. ISWC kód: T-327.864.842-9

szolnoki

Érzelmes R&B és vagány hiphop: a 18 éves szolnoki zenéje tág spektrumot fed le. A Sávlekötő Camp döntőjéig jutott, és nemcsak az azt vezető Lil Frakk-kal, hanem Majkával is készített közös dalt szeptemberben megjelent első albumára.

Buzás Bence

Az X-Faktorban feltűnt Buzás Bence az érzelmes pop, a trap és az R&B között mozog a maga írta dalaiban, néha alternatívabb irányban is kísérletezve.

Szlimmy

Az újsulis hiphop képviselője, a Grosskidz kollektíva tagja, aki úgy tud slágeres zenét csinálni, hogy közben olyan komoly témákkal foglalkozik, mint például az önazonosság (tavalyi Arctáncoltató című albumán).

Szlimmy & Loki: Arctáncoltató ft. Miller David – Zene: Pusztai Balázs Bence. Szöveg: Pusztai Balázs Bence, Miller Dávid Zoltán. ISWC kód: T-324.775.330-2

Janet Gruber

Hiphop, soul, R&B, pop – ezek között a műfajok között mozog Janet Gruber, aki még csak néhány megjelenéssel bír, de már sokan felfigyeltek rá. Első magyar nyelvű dala (Apám szemével) még nem jelent meg, de már Pogány Induló legutóbbi számának elejére bekerült egy részlete.

After 2 – Zene: Fábián Béla. Szöveg: Gruber Zsanett Szimonetta. ISWC kód: T-325.498.077-9

FRANKO

A Wavy kollektíva hamar a magyar hiphop egyik meghatározó szereplőjévé nőtte ki magának. Ennek egyik alapítója FRANKO, aki Chris Villon néven angol nyelven kezdett rappelni; magyar dalai életközeli, szókimondó szövegeikkel és okos alapjaikkal tűnnek ki.

FRANKO feat. 97inco, Chelios: IDEKINT – Zene: Varga Tamás, Bartha Zsombor. Szöveg: Bartha Zsombor. ISWC kód: T-323.769.222-3

Máklikőr

A Máklikőr zenéjében az alternatív rock mellett a tangó, a szörfrock, a funk vagy akár a neoklasszikus zongora is megjelenik. Néha azt mondják magukról, hogy „kromatikus eszkimó-rock neo-trubadúr színezettel”, vagy azt, hogy „basszusorientált balkáni jazz, rockelemekkel”. Debütáló albumuk tavasszal jelent meg, címe: Ennél pompásabb nem lehet.

Pillangó – Zene: Lubics Botond, Horváth Marcell, Gulyás Ádám, Jordán Levente Tibor, Kende Márton Áron. Szöveg: Varga Dávid. ISWC kód: T-322.976.296-9

Zsüd

Zsüd nemcsak zenél, hanem tanít is az imPro Schoolban, az elektronikus zenekészítés mellett a lelki egészség is fontos témája. Több nemzetközi együttműködésben is részt vett.

Doggos

A pécsi zenekar kiindulópontja a garázsrock, de a popos dallamoktól a zúzáson át az érzelmes balladákig sok minden belefér felszabadult zenéjükbe. Nem sokkal a Music Hungary előtt jelent meg első albumuk, GATYA címmel.

Hozzám van szerencséd – Zene: Hanzli Fanni, Éreth Szabolcs, Kárai Bence, Serfel Boglárka, Hegyes Tamás, Szöveg: Hanzli Fanni, Éreth Szabolcs, Kárai Bence. ISWC kód: T-312.817.004-3

Noémo

Takács Noémi tíz éve játszik visszafogott szépségű indie folkos dalokat, magyar nyelvű, versszerű szövegekkel. A Music Hungary showcase-en akusztikus műsorral lép fel.

Hableány – Zene, szöveg: Szabó Takács Noémi. ISWC kód: T-302.160.337-8

Nóvé Soma – Ifj. Csoóri Sándor

Az akkor még elsősorban a Middlemist Red frontembereként ismert Nóvé Soma 2018-ban sokakat meglepett Népdalok című EP-jével, majd a Mordái zenekarban folytatta a folk-rock hagyomány továbbgondolását. 2023-ban lépett fel először ifj. Csoóri Sándor brácsással (Ötödik Évszak, Buda Folk Band), 2024-ben egy élőben rögzített EP-t is kiadtak.

Omega Diatribe

Az extrém groove metalt játszó zenekar 2008-ban alakult. Öt nagylemezt adtak ki, nemzetközileg is elismertek a maguk műfajában, többször a legnevesebb producerekkel dolgoztak együtt.

My Sphere – Zene: Szathmáry Ákos, Szabó Dániel, Hajer Gergő. Szöveg: Hajer Gergő. ISWC kód: T-312.438.230-1

VreMea Válkánia

Különböző hátterű zenészekből jött össze a felállásában is különleges zenekar: két énekesnő, harmonika és cimbalom. Zenéjük elsősorban a Balkánt idézi meg, „csipetnyi nyugati atmoszférával”. (A Spotify-on nem található meg.)

Domingo

A magyar alternatív rock mellettt a szörfrock vagy akár a jazz elemei is felbukkannak a szegedi, a rockfelállást trombitával színesítő zenekar dalaiban. Első albumuk, a Tejfogak októberben jelent meg.

Gilice – Zene: Kocsis Barnabás, Ábrahám Levente, Váli Domokos, Vidiczki Zsombor, Illés Dávid Károly. Szöveg: Hajdu Botond. ISWC kód: T-320.721.018-8

Papp Mukunda

Papp Mukunda énekes-gitáros-dalszerző vendégszerepelt már a jazzbois mellett, tagja a hari drama zenekarnak, korábban a TPSRPRT-nek. Nemrég jelent meg első szólódala.

Godspeed – Zene, szöveg: Papp Mukunda Mátyás. ISWC kód: T-328.251.261-8

Loophia

Az „experimentális popot” játszó zenekar a soulból, popból és a magyar alternatív hagyományból merít, egyelőre néhány megjelent számuk van.

Elektra – Zene, szöveg: Szolnoki Zsófia Sára. ISWC kód: T-327.865.281-2

Pyylen

Az elektronikus zene lágyabb és táncosabb oldalát is megmutatja, illetve saját énekével párosítja az idei Kikeltető egyik felfedezettje.

Elég leszek – Zene, szöveg: Réti Adrián. ISWC kód: T-326.161.437-9

Géem

Géem indie folkot játszik; megjelent, visszafogott és törékeny dalai alapján nem gondolnánk róla, hogy utcazenész is volt.

Csillapító – Zene, szöveg: Golarits Márton. ISWC kód: T-313.870.634-6

Lengyel Johanna – Nagy Kristóf duo

Lengyel Johanna énekesnő és Nagy Kristóf (gitár, basszusgitár, looper, szintetizátor, beatbox) duója különböző stílusokból merít, céljuk, hogy „a zene erejével egyesítsék az embereket”.

Johanna Lengyel, Benkő Dávid: Never Be – Zene: Lengyel Johanna Luca, Benkő Dávid. Szöveg: Lengyel Johanna Luca. ISWC kód: T-306.169.348-5

A Playlist meghallgatható a Spotify-on:

és a YouTube-on:



Categories: Playlist

Tags:

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .