A tartalomból:
A címlapunkon Azahriah: a Puskás Arénában tartott tripla koncert után is izgalmasan folytatódott Azahriah, azaz Baukó Attila 2024-es éve; elnyerte az idei év Junior Könnyűzenei Alkotója-díjat, történetéből mozifilmet készítettek, az idei koncertjeit követően pedig egy időre visszavonult. Rengeteg érdekesség mellett múltról és jövőről beszélgettünk a dalszerző-frontemberrel.
Madarász Iván laudációjában úgy definiálta Mohay Miklós: Aranyszájú Szent János liturgiája című kórusművét, hogy nem csak az elmúlt év legjelentősebb komolyzenei eseménye, hanem a zeneszerző életművének egy meghatározó darabja, ezen túl pedig a magyar szakrális zene egyik remekműve. A Mohayra jellemző stílusban fogant mű kapcsán ültünk le a díjazott zeneszerző, egyetemi tanárral.
Kovács Adrián tucatnyi musical komponálása, és a szakma által modern vígoperaként üdvözölt A helység kalapácsa bemutatója után a fiatal zeneszerző és karmester Az Év Könnyűzeneszerzője kategóriában nyert Artisjus-díjat. Interjúnkban olyan témák kerülnek szóba, mint gyerekkori szerepjáték a Beatles főszereplésével vagy a befogadhatóság és az értékteremtés kényes egyensúlya.
Ismét Veszprémben rendezték meg novemberben a 12. Music Hungary konferenciát, ahol az utóbbi pár év gyakorlatának megfelelően a programnak van egy fő fókusza. Idén a Hangnemváltás – alkalmazkodás és rock’n’roll cím több olyan beszélgetést fogott össze, amik arról szólnak, hogy hogyan reagálunk a zeneipar folyamatos átalakulására: „alkalmazkodunk az új kihívásokhoz vagy szembe együnk az árral és a lázadást választjuk?”.
Dargay Marcell, Dinyés Dániel és Futó Balázs állandó szereplői a magyar kortárszenei életnek, generációjuk legfoglalkoztatottabb komponistái közé tartoznak, emellett régóta tartó baráti és munkakapcsolatban állnak egymással. A Jób könyve a három zeneszerző legújabb közös vállalkozása; a mű szövegírója, dramaturgja Mátrai Diána Eszter. A szerzemény 2024-ben Az év komolyzenei műve kategóriában Artisjus-díjat is kapott. Errő is szó esik a téli lapszámban.
Profil rovatunkban bemutatkozik a Szalai Anna és Dorozsmai Gergő alkotta duó, az L.A. Suzi, akik 2024-ben megjelent lemezükkel az italodiszko műfajának rajongótáborát tovább bővítették. Mellettük az ország egyik legnépszerűbb és legtehetségesebb producere Varga Tamás, WaTa zenei pályafutásába nyújtunk betekintést, aki többek között olyan produkciókkal dolgozott együtt az elmúlt időszakban mint Solére, Sisi, Bongor, Co Lee vagy Beton.Hofi.
Az idei BUSH Showcase fesztivál egyik kulcs témája a régió fesztiváljainak helyzete volt, ahol olyan rendezvények, mint a Exit (Szerbia), a Colours of Ostrava (Csehország), az Electric Castle (Románia), illetve a Malom Fesztivál képviselői járták körbe a témát, amit mi is összefoglaltunk.
A Dalszerzők Napja ez alkalommal egy rendhagyó kezdeményezéssel jelentkezett: népszerű dalszerzők látogattak vissza iskolájukba úgy mint Hegyi Dóra, László Evelin, Lázár Domokos, Molnár Tamás vagy éppen Szabó Balázs – erről bővebben is beszámoltunk. Ha már dalszerzés, akkor az őszi DEX – Dalszerző Expo – két előadójának Pátkai Rozinának és Szűcs Krisztiánnak a mesterkurzusaira is ellátogattunk.
A generatív mesterséges intelligencia rohamos fejlődése a zeneiparban is alapvető változásokat hozhat. Az Artisjus jogászai az MI lehetséges hatásait mérik fel, illetve javaslatot tesznek arra is, hogy a felmerülő problémákat hogyan lehet megoldani.
Irodalmi rovatunkban az idei évben Artisjus Irodalmi díjas Milbacher Róbert: Keserű víz c. művéből mutatunk egy részletet, illetve a szintén Artisjus-díjas Győri László verseit is csokorba szedtük.
A Dal+Szerző magazin 42. számát olvasd online, vagy kapj fel egy nyomtatott példányt az Artisjus irodájában.
Categories: Hírek
Leave a Reply