A MySpace megjelenése óta eltelt kb. két évtizedben sokszor elhangzott, hogy a hagyományos kiadók ideje leáldozott, de ez sokáig nem következett be – írja a Billboard évösszefoglaló cikkében. Egy-egy újfajta platform önmagában még nem döntötte meg a hagyományos rendszert, az elmúlt néhány évben viszont már sok tényező összeállt, amik együttesen reálissá tették, hogy egy előadó anyagi sikereket érjen el úgy, hogy megtartja a függetlenségét.
A stream, a közösségi média, a független terjesztési lehetőségek szélesedése, a kiadóhoz nem szerződött zenészek számára rendelkezésre álló eszközök kibővülése, javuló anyagi lehetőségeik (pl. előlegek nyújtásával foglalkozó cégek megjelenése), a rádiók jelentőségének csökkenése együttesen elvezettek oda, hogy tényleg komoly tényezővé nőttek ki olyan cégek, amelyek kiadói szolgáltatásokat nyújtanak anélkül, hogy a hangfelvételek jogait meg akarnák szerezni.
A majorök erre – és a piaci részesedésük ebből következő csökkenésére – az ilyen cégek felvásárlásával reagáltak. Ez a folyamat már korábban megkezdődött, például a Sony 2012-ben vette meg az 1997-ben alapított The Orchard terjesztőt, 2021-ben pedig a kiadói szolgáltatásokat nyújtó AWAL-t. De az is kétségtelen, hogy 2024-ben a korábbiaknál is erősebb és látványosabb lett az a tendencia.
Mint arról részletesen írtunk, a Universal Music Group megvette a [PIAS]-t, az év végén pedig bejelentették a több területen (terjesztés, kiadói szolgáltatások, zeneműkiadói adminisztráció) meghatározó Downtown felvásárlását. Szintén az UMG vette meg a Kínára, Indiára és más gyorsan növekvő piacokra koncentráló Outdustry-t, valamint részesedést szerzett a Chord Music Partners cégben. A UMG kiadói szolgáltatásokat nyújtó cégeit a Virgin Music Group fogja össze, ami szintén egy akvizíció, az m-theory 2022-es felvásárlása után indult el. Érdekes a kontraszt, ha belegondolunk, hogy nem olyan rég a Universal Bob Dylan, Sting és más hasonló óriások katalógusáért fizetett hatalmas összegeket.
A Warner Music Group bejelentkezett, hogy megvenné a független szektor egyik legnagyobb cégét, a Believe-et, de ez nem jött össze a majornek. A WMG szintén terjeszkedik a fejlődő piacokon: két indiai céget (Divo, Global Music Junction) is vásárolt 2024-ben.
A Billboard összefoglalása szerint a major cégek mindig is ezt csinálták: amikor a független szektorban megjelent egy új, sikeres üzleti modell, akkor egy idő után a trendet követve felvásárlásokkal léptek be a területre. Aminek persze az az eredménye, hogy a függetlenek üzleti modellje terjed, a valóban független cégek piaci súlya viszont csökken. Míg a korábbi felvásárlásoknak a versenyjogi hatóságok zöld utat adtak, a Billboard szerint például a Universal által megvásárolni kívánt Downtown egy jóval nagyobb falat, így ez nem biztos, hogy minden további nélkül megkapja az engedélyt.
Categories: Hírek