A Puskás Arénában tartott tripla koncert után is izgalmasan folytatódott Azahriah, azaz Baukó Attila 2024-es éve; elnyerte az idei év Junior Könnyűzenei Alkotója díjat, történetéből mozifilmet készítettek, az idei koncertjeit követően pedig egy időre visszavonult. Rengeteg érdekesség mellett múltról és jövőről beszélgettünk Azahriah-val.
Dal+Szerző: Nemrég bejelentetted, hogy határozatlan időre visszavonulsz. Minek hatására jutottál arra a döntésre, hogy szeretnél egy kis szünetet tartani?
Azahriah: A legfőbb célom a szünettel, hogy fejlesszem a műsoromat és a lehető legjobb koncerttel tudjak visszatérni újra a színpadra. A művészetben és a mögötte álló alkotási folyamatban minden összefügg mindennel. A létrehozott zenék és a klipek is azt a célt szolgálják, hogy később koncert formájában összpontosuljanak. A pihenőidőben ezt a műsort szeretném minden apró részletét érintve, precízen felépíteni. Rengeteg elképzelésem van, amit eddig nem valósítottunk meg, ezeknek az ötleteknek a kidolgozására és az összepróbálására kell rászánni az időt, hogy a visszatérést követően olyan koncerteket tudjunk adni, amik érzéseket hoznak ki a nézőkből. Erős és mély benyomást szeretnék hagyni az emberekben, ehhez pedig mindennek szimbiózisban kell működnie.
Régóta látom a szemem előtt a célt, hogy hogyan szeretném felépíteni a műsort technikailag és zeneileg. Szeretnék megtanulni több hangszeren játszani, és változtatni a koncertek formáján, az elmúlt három év benyomásai alapján fejlődni, és mindezt időbeli nyomás nélkül. Sokkal szabadabban és jobb hangulattal lehet a legapróbb részletességig kidolgozni bármilyen művet, ha nincs határidő, amikorra el kell készülni. Az a művészetnek nagyon keresztbe tud tenni. Ha ki lenne tűzve egy dátum, azzal elveszne az egész lényege.
D+SZ: Ezt a hírt a YouTube-csatornádon osztottad meg a követőiddel, ahol azt is írtad, hogy az ez utáni jelenés nagyobb lesz minden eddiginél. A tripla Puskás Arénában adott koncerteknél nehéz monumentálisabb előadást elképzelni. Mennyire lehet nagyban gondolkodni?
A: A Puskás Aréná-s koncerteket nem nagyon lehet felülmúlni se számokban, se presztízsben, annak óriási volt az elérése, de ez inkább a menedzsment érdeme, legfőképpen az ő sikerüknek könyvelhető el a tripla koncert, csak hozzám kötik az emberek. A menedzsment profizmusával egyelőre nem vethető össze a produkcióm. Az én teljesítményem koncertek terén még nem forrott ki annyira, amire azt tudnám mondani, hogy meg vagyok vele elégedve. Érzem, hogy jó úton járunk, de bőven van még hova fejlődni a műsorral, amihez hozzátartoznak a technikai részek is; vizuálok, effektek és a színpadon lévő összes inger, amik kommunikálnak egymással. Lehet az egy ezer fős helyszín is, ahol meg tudnak valósulni az elképzeléseim, de természetesen örülni fogok neki, ha az új műsorra is minél többen lesznek kíváncsiak.
D+SZ: Kijelenthető, hogy a pihenőidőszakban a műsorod fejlesztésén túl szeretnél kicsit visszatérni az örömzenéléshez is?
A: Igen, úgy érzem, hogy az eddigi sikerek mindig az örömzenélésből fakadtak. Eddigi életem során mindig mindent elterveztem, beleértve a zenéket, a lemezeket, a koncerteket, viszont amikor ezek az elképzelések oda jutnak, hogy megvalósulnak, akkor hagyni kell, hogy megtörténjen, és a végeredmény általában nem olyan lesz, mint amilyennek elképzelte az ember, valójában nem lehet mindent megtervezni.
Az örömzene, amiben régen alkottam, adta a löketet arra, hogy eljussak idáig. Azt hiszem, ez a legjobb kifejezés arra a jelenségre, amikor élvezed azt, ami történik, hagyod, hogy vigyen magával és minden mást kizársz. Ezekhez az élményekhez kell kialakítani a megfelelő környezetet. Amikor pedig minden megvan, és lehet ennek a mámorában úszni, utána kell átgondolni, hogy hogyan ültethetők át a műsorba. Szerepel a jövőbeli terveim között, hogy én rendezem a klipeket, illetve készítek olyan videós anyagokat is, amik később vizuál formájában koncerten is megállják a helyüket. Vannak már elképzelések a fejemben, hogy hogyan lehetne megvalósítani, és ha ezek a tervek a megfelelő kezekben összpontosulnak, valósággá válhatnak.
Ettől függetlenül nem érzem azt, hogy kiégtem volna, viszont ha elkezdenék új zenéket készíteni, akkor kitűzném magamnak a célt, hogy jövő májusig összehozok egy lemezt, amihez nem lenne meg a kellő idő, hogy arculatot és színpadképet is tervezzünk. Szerintem soha nem voltam még ennél motiváltabb, nagyon fog hiányozni a koncertezés. A mostani EU-turnét is hihetetlenül élveztem, talán ez az egyik legjobb dolog, ami megtörténhet az ember karrierje során, hogy eljuthat különböző országokba, ahol szerezhet tapasztalatot, amik az emlékekkel együtt örökre megmaradnak. Nagyon remélem, hogy sokáig tudom még ezt csinálni. Borzasztó üresség lesz bennem a nyáron, de ezt az ürességet ki fogja tölteni az alkotás. Megnyugvással tölt el, hogy olyan produktummal készülök, amivel valamikor visszatérek.
D+SZ: Másik aktualitás pedig a nemrég megjelent mozifilmed. Mi adta meg a kezdőlöketet ahhoz, hogy készüljön egy film is a te történetedből?
A: A legnagyobb löketet a Puskás Aréna-koncertek adták meg, habár maga a Puskás-koncert nem lesz benne a filmben. A megvalósítás ötlete nem az enyém, amikor először jött szóba a filmkészítés lehetősége, akkor bizonytalan voltam, és vissza is utasítottam, aztán végül a Puskás-koncertek után mondtam, hogy készen állok rá, csináljuk.
D+SZ: Mire utal a címben a Mi vagyunk Azahriah kifejezés?
A: A címet nem én találtam ki, viszont áldásomat adtam rá, mert az én értelmezésemben azt jelenti, hogy az emberek tudnak azonosulni azzal, amit én csinálok, magával a zenével, és nem feltétlenül annak a mondanivalójával. A zene univerzális, függetlenül attól, hogy milyen nyelven íródott. Csodálatos, hogy nem kellenek szavak hozzá, hogy érzelmeket tudjanak kihozni az emberekből. Dalírás közben sokszor gondolok arra, hogy amit írok, tetszeni fog az embereknek és segítséget tud nyújtani a nehéz időkben, de elképzelhető, hogy a hallgatók teljesen máshogyan értelmezik a dalaimat, és nem feltétlenül a szöveg miatt. Van, hogy maga a zene vált ki érzéseket, és jelent kiutat a nehéz időkből. Lehet, hogy az a zene, ami belőlem jön, sok embernek ad hasonló élményeket, mindenkinek másmilyeneket, ami végül az Azahriah-brandben összpontosul. Ezzel az azonosulással áll kapcsolatban a film.
D+SZ: Az idei év nagy történései közé sorolható, hogy te lettél az Artisjus 2024-es Év Junior Könnyűzenei Alkotója. Mit jelent számodra ez a díj?
A: Alapvetően nem értékelem a díjakat, nem ezek adják a motivációt ahhoz, hogy zenéljek, de az Artisjus-díj kifejezetten jólesett, nagyra értékelem a munkájukat, amit a szerzőkért és az ő érdekeikért tesznek. Az Év Junior Könnyűzenei Alkotója díj pedig azon kevés elismerések közé tartozik, amiket nagy becsben őrzök.
D+SZ: Meg kell különböztetni azt a fajta elismerést, amit a rajongóidtól és a közönségtől kapsz, illetve a szakmai elismerést?
A: Én ösztönösen megkülönböztetem a kettőt, sokkal mélyrehatóbb egy szakmai díj, ami olyan személytől vagy egyesülettől jön, amire felnézek, és tisztelem a munkásságukat, mint az Artisjus-díj is. Számomra ide tartozik az is, amikor egy hangmérnök barátom megdicséri az ötletet, amit hoztam, és nem csak a végeredményre kapok visszacsatolást, mivel így a munkafolyamatomat is elismerik. Ez külön motivációt ad az alkotásra. Viszont a nézőktől jövő visszacsatolást is igazi elismerésnek élem meg. Nem kell, hogy értsenek hozzá az emberek, és nem kell, hogy tudják pontosan, melyik sávon belül mi történik, szimplán egy inger miatt érzik, hogy tetszik nekik és meghallgatnák még egyszer. A nézők felől érkező szeretet arra a szoros kapcsolatra épít, ami az előadó és a hallgatók között van, a művészeti díjak pedig egészen másfajta elismerésnek, kifejezetten dicséretnek számítanak. Mindkettő fontos része egy zenész, művész vagy előadó munkájának.
D+SZ: Ha már beszéltünk a sikerekről, amit lehet mérni díjakban, koncertekben, megtekintésekben és még ezer más formában, elmondanád a fiatalkori önmagadnak, hogy mi vár rá a jövőben, ha visszamehetnél ahhoz az énedhez, aki éppen elkezd komolyabban foglalkozni a zenéléssel?
A: Ezen már sokszor gondolkoztam, hogy ha lenne erre lehetőségem, akkor mit tennék. Az az igazság, hogy mikor elkezdtem a zenélés felé nyitni tizenhat-tizenhét éves koromban, már akkor annyira bíztam benne és elhittem, hogy teljesen egyértelmű volt számomra, hogy én ezzel fogok foglalkozni. Nem olyan célok elérésén gondolkoztam, amiket év végéig szerettem volna számokban mérhetően megvalósítani. Azok az elképzelések, amiket felállítottam magamnak, mind a zenémre és a lemezeimre vonatkoztak, ezzel pedig folyamatosan benne voltam a körforgásban. Kitaláltam, hogy mit akarok megszólaltatni, ha nem tudtam, hogyan kell, utánajártam, és egy életre megjegyeztem a folyamatokat, amikkel azt a különböző programokban létre tudtam hozni. Szerencsém volt a középsuliban is, mert kilencedikben még szigorú szabályok szerint működött az iskola, nem lehetett már akkor sem telefonokat használni, viszont következő évben sokkal nagyobb volt a szabadság, és iskolán belül is volt időm meg lehetőségem, hogy tanulás mellett zeneileg kísérletezzek és alkossak. Már akkor komoly elképzeléseim voltak a zenei pályámat illetően, aztán pedig, ahogy folyamatosan történtek az események, egyszer csak azon kaptam magam, hogy nagyon rövid idő leforgása alatt óriási szenzáció lett itthon.
Hiszek a pillangóhatásban, miszerint, ha egy apróságot megváltoztatnánk a múltban, akkor az is kihatással lenne a jövőnkre, viszont ezt a végtelenségig lehetne loopolni, hogy mi minden befolyásolná a jövőt, de ezen már felesleges gondolkozni, mivel nem tudjuk megnézni azokat az alternatívákat, amik máshogyan történnének az előzmények alapján. Sokszor gondolkozom azon, hogy mit és hol kellett volna másképpen csinálnom a múltban, de teljesen felesleges ezeken a víziókon elmélkedni, hiszen az a pillanat már régen elment, és az alternatívák csak az én fejemben léteznek. Ennek fényében, ha visszamehetnék a fiatalabb énemhez, lehet nem mondanám el neki konkrétan, hogy mi fog történni a jövőben, de megerősíteném magamban, hogy amiben bíztam, az valóra válik.
Interjú: Turzai Gerda
Fotó: Bodnár Dávid
Az interjú eredetileg a Dal+Szerző magazin 2024/2. számában jelent meg.
AZAHRIAH
„A könnyűzene nem csak hangszeres
tudás. Nem csupán éneklés. És vajmi
kevés az, ha valaki szép, ha úgy
tetszik, vonzó megjelenésű fotókon,
a színpadon vagy a klipekben.
A sikeres könnyűzenei jelenlét
aktivitás, kommunikáció, kreativitás
és kitartás gyümölcse is. És az
a tehetség, hogy a világ számtalan
ingere, információja és lehetősége
közül kiválasszuk azt, ami számunkra
hasznos, előnyös, és észrevegyük,
majd időben túllépjünk a lényegtelen
dolgokon. Tehát disztingválási képesség.
Megtalálni a megfelelő és látványosan
sikeres hangvételt, szöveget,
hangszerelést, színpadi és médiajelenlétet
közel sem csak szerencse kérdése,
hanem páratlan koncentráció
és szórakoztatóipari bravúr.
Ezt a zeneipari szenzációt jutalmazza
az Artisjus a könnyűzenei alkotóknak
járó legrangosabb szakmai
díjjal.” – írta Czutor Zoltán Azahriah
laudációban.DISZKOGRÁFIA
I’M WORSE (2020)
CAMOUFLAGE (2021)
A LÓ TÚLOLDALÁN (2022)
MEMENTO (2023)
SKATULYA (2024)ARTISJUS-DÍJ
AZ ÉV JUNIOR KÖNNYŰZENEI
ALKOTÓJA
Categories: Dalszerzőkről