Liz Pelly újságíró 2016 óta foglalkozik a Spotify-jal, és nemrég megjelent egy könyve Mood Machine. The Rise of Spotify and the Costs of the Perfect Playlist címmel. Ebből a Harper’s Magazine közölt egy hosszú részletet, ami a „nem létező művészek” (fake artists) kérdésével foglalkozik. Pelly számos volt Spotify-alkalmazottal és más szakemberekkel, zenészekkel beszélt, valamint kiszivárgott belső dokumentumokra, levelezésekre hivatkozva azt állítja, hogy mindazok a vádak, amiket a Spotify évek óta „kategorikusan tagad”, igazak, sőt, valójában jóval nagyobb szabású a „Spotify terve a zenészek ellen”, ahogy Pelly fogalmaz.
Ahogy arról részletesen itt írtunk, 2016-ban írt először a Music Business Worldwide a Spotify-on kívül sehol nem létező művészekről, akiknek a különféle mood playlisteken (relaxálás, fókuszálás, tanulás, elalvás stb.) elhelyezett számai sokmilliós hallgatottságot érnek el. Mint kiderült, az első körben leleplezett előadók valójában az Epidemic Sound nevű svéd, könyvtárzenével foglalkozó céghez tartoztak. Egy 2022-es svéd tényfeltárás pedig egy Firefly nevű kiadóról szólt, ahol több száz előadónév alatt jelent meg pár tucat szerző funkcionális zenéje.
A nagy kérdés mindig az volt, hogy vajon a Spotify-nak van-e valamilyen titkos megállapodása ezekkel a kiadókkal, hogy az ő zenéikért (mint általában a production music típusú zenékért) kevesebb jogdíjat fizet a szolgáltató, cserébe előnyben részesíti őket a playlisteken. Ez ugyanis a zenészek (mármint a nem az Epidemicnek, Firefly-nak dolgozó zenészek) megkárosítása, illetve a felhasználók megtévesztése. Erre azonban eddig nem sikerült közvetlen bizonyítékot találni, bár ettől még sokan úgy sejtették, hogy ez a helyzet.
Liz Pelly a megszerzett belső dokumentumok alapján azt állítja, hogy ez pontosan így van. Belső használatra a Perfect Fit Content (PFC) nevet kapta a program, ami az „gazdaságilag előnyös” zenék beszerzésére és ezek playlisteken való elhelyezésére irányul. Mint írja, nemcsak az említett két kiadó, hanem legalább egy tucatnyi cég szállítja ezeket a zenéket.
A cégvezetés eleinte többé-kevésbé határozottan kérte a playlistek szerkesztőitől, hogy ezek „kapjanak lehetőséget”. Egy idő után megjelent egy külön mutató a szerkesztőknek szóló belső felületen arról, hogy milyen arányban szerepelnek az általuk gondozott playlisten a „kedvezőbb árrésű” zenék.
A szerkesztők közül sokan vonakodtak, illetve aggályosnak tartották a PFC-számok (jelöletlen) elhelyezését – idővel ezért a mood playlistek gondozására külön embereket vettek fel. Pelly szerint 2023-ra már több száz olyan playlist volt, amit a PFC program keretében kezeltek, ezek között 150 olyan, amit majdnem teljes egészében olcsóbb zenékkel töltöttek fel. Ilyenek például a következők: Ambient Relaxation, Deep Focus, 100% Lounge, Bossa Nova Dinner, Cocktail Jazz, Deep Sleep, Morning Stretch, Detox.
Liz Pelly azt írja, hogy a Spotify először egy belső felmérésből értesült arról, hogy sok felhasználó nem azért lép fel a platformra, hogy egy meghatározott albumot vagy előadót hallgasson, hanem valamilyen tevékenységhez keres háttérzenét. Sokszor nem is tudják, hogy mi az a dal, amit éppen hallgatnak. „Miért fizessünk teljes jogdíjat olyan zenékért, amiket úgyis csak félig-meddig hallgatnak?” – ez lehetett az elgondolás a PFC program elindítása mögött az újságíró szerint.
A belső levezelés alapján azt írja, hogy a menedzsment azzal érvelt a program mellett az alkalmazottaknak, hogy ez csak a háttérzenéket érinti, amiknél a hallgatók úgysem igazán veszik észre, mit hallgatnak. Valamint azzal, hogy az ilyen zenékből kevés van, ezért kel külön cégeket megbízni az elkészítésükkel – ami persze nem igaz, hiszen számos ambient, lo-fi hiphop, jazz előadó dolgozik a világban.
A cikk külön érdekessége, hogy több interjú is szerepel benne olyan zenészekkel, akik a program keretében háttérzenéket készítenek. Egy jazz-zongorista például egy dobos és bőgős társaságában vett fel az általa „chartok” alapján sorozatgyártott szerzeményeket. A sessionön jelen volt a hangmérnök mellett egy ember a „gyártó cégtől”, aki egyfajta producerként adott visszajelzéseket, leginkább azt, hogy legyen még egyszerűbb a zene. A zongorista azt mondja, hogy egy-két óra alatt tizenöt számot is felvesznek, egy-egy take jut mindegyikre.
Több műfajban dolgozó zenész is megszólal a cikkben, de mind azt mondják, hogy teljesen lélektelen munka az egész – nagyjából úgy tekintenek rá, mint a megélhetéshez szükséges többi vacak melóra, pl. esküvői vagy válalati fellépésekre. Általában úgy dolgoznak, hogy mutatnak nekik egy playlistet, és az azon hallhatókhoz hasonló számokat kell előállítani minden művészi szándék és egyéni gondolat teljes kizárásával. Azt tehát tudják, hogy playlistekre készül a zene, de jellemzően nem ismerik a felhasználás anyagi részleteit. De többen még így is azt érzik, hogy valami nem egészen etikus ebben a dologban.
A PFC programban részt vevő cégek a hangfelvételi jogokat egy összegben előre megvásárolják. A szerzők megkapják azért a stream jogdíjak felét, de jóval kevesebbet, mintha egy rendes kiadványuk érne el hasonló sokmilliós hallgatottságokat. Ugyanakkor persze ezt a „népszerűséget” annak köszönhetik, hogy a Spotify-nak anyagi érdeke, hogy ezeket az olcsóbb zenéket előnyben részesítse.
Categories: Hírek