2023 elején napi átlag 120 ezerre emelkedett azoknak az új zenéknek a száma, amik felkerültek a stream szolgáltatók katalógusába. Mint kiderült, ez volt a csúcspont, ami után a mennyiség csökkenni kezdett: 2023-ban éves szinten napi 103 ezer, 2024-ben pedig napi 99 ezer új szám lett az átlag. Ami persze még mindig rengeteg (2019-ben a napi 40 ezer új dal híre sokkolta a világot), de a kb. 4%-os csökkenés is magyarázatra szorul., hiszen – mint a Billboard a témát körbejáró cikke írja – látszólag semmi nem indokolja a visszaesést. A könnyen használható zenekészítő alkalmazások (pl. BandLab) egyre népszerűbbek, és persze 2024-ben terjedtek el a már értékelhető eredményt produkáló MI-k.
Az új zenék mennyiségére vonatkozó adatok a Luminate piackutatótól származnak, amely éves jelentésében egyébként azt is megmutatta, hogyan oszlik meg az általuk számon tartott 202 millió zeneszám hallgatottsága. Kb. 46%, vagyis 93,2 millió dal hallgatottsága nem haladja meg az évi 10 lejátszást, és további 47,7 millió éves hallgatottsága van 10 és 100 között. Az éves 1000 lejátszást (ami alatt a Spotify az új szabályok szerint nem is fizet jogdíjat) 26,7 millió zeneszám, vagyis az összes 13%-a éri el.

A Billboardnak nyilatkozó szakértők szerint több ok is vezethetett az új zenék számának visszaeséséhez. Feltevésük szerint a legfontosabb az, hogy a Spotify 2024 elején vezette be a csalás elleni szigorúbb fellépést, ami a kiadók és a terjesztők számára potenciális pénzbüntetést is jelent a zenék eltávolítása mellett. (Valamint a Deezer is szigorított a feltételein.)
A csalások szűrésével foglalkozó Beatdapp vezetője szerint a DIY területen működő cégek ennek hatására „komolyabban veszik” a problémát. A csalások a Beatdapp által is érzékelt visszaesése azért járulhat hozzá a feltöltött zenék látható mértékű csökkenéséhez, mert a csalók jellemzően rengeteg (nem egy esetben MI-vel készített) számot töltenek fel, hogy a mesterségesen megnövelt lejátszások ne legyenek olyan feltűnőek. Így például a 2024-ben perbe fogott Michael Smith a vád szerint több százezer zenével csalt ki tízmillió dollár jogdíjat a szolgáltatóktól.
Emellett más tényezők is szerepet játszhatnak az új zenék számának csökkenésében. Az Amuse terjesztő egyik vezetője szerint 2022 volt „a DIY nagy éve”: a zenekészítést megkönnyítő eszközök terjedése és a pandémiával kapcsolatos korlátozások együttesen vezettek ahhoz, hogy sokkal több zene készült. Ahogy az élet visszatért a normális kerékvágásba, az új tartalomgyártók erre fordítható ideje csökkent. A MIDiA piackutató adatai szerint 2024-ben elkezdett csökkenni a YouTube-ra feltöltött videók száma is, először 2021 óta.
Szintén a MIDiA vezetője, Mark Mulligan hívta fel a figyelmet egy kevésbé ismert jelenségre. A piackutató „amatőr és félprofi” alkotókról szóló felmérései megmutatták, hogy számos olyan zenész van, akik a negyvenes, ötvenes éveikben járnak, és fennmaradt egy halom demófelvételük azokból az időkből, amikor kisebb zenekarokban játszottak. Sokuknak mostanában jutott eszébe, hogy ezeket digitalizálják és feltöltsék a Spotify-ra. Ezeknek a (valójában nem új, de korábban a neten nem megtalálható) katalógusoknak az elfogyása is egy tényező lehet.
A Spotify már említett változtatása, vagyis az, hogy az 1000 lejátszás alatti zenék után nem fizet jogdíjat a szolgáltató, szintén elvehette a pályájuk elején járó vagy amatőr zenészek kedvét attól, hogy a hivatalos platformokat használják. Ezt leszámítva is egyre többen úgy látják, hogy a stream a sztároknak kedvez, és egyre kevesebben hisznek abban, hogy ezek a platformok „demokratizálják” a zenét, vagyis mindenkinek egyenlő esélyt adnak a befutásra.
A kisebb rajongótáborral bíró zenészek jellemzően inkább a közösségi oldalakat választják a zenéjük terjesztésére. „Itt kisebb a közönségük, de tudják velük tartani a kapcsolatot, szemben a stream platformokkal, ahol nagy a potenciális közönség, de a kapcsolattartásra nem alkalmasak” – mondta a Billboardnak Mark Mulligan, aki szerint hosszú távon nem tesz jót a zeneiparnak az, hogy nem igazán hívogató az új generáció számára a stream: a jövő potenciális sztárjai a bevett zenei platformokon kívül fognak rajongótábort építeni.
Categories: Hírek
Leave a Reply