A művészközpontúnak nevezett jogdíjelosztási rendszert 2023-ban vezette be a Deezer, először Franciaországban, majd globálisan. A hangfelvételi jogok után most ezt kiterjesztik a szerzői oldalra is. Mint arról ebben a közleményben írt a szolgáltató, a francia közös jogkezelővel, a Sacemmel együttműködve vezetik be a rendszert, első körben Franciaországban. Kiemelik, hogy a stream elindulása óta ez az első komoly változás, ami a szerzőknek járó jogdíjak elosztási rendszerét érinti.
Ez azt jelenti, hogy a francia felhasználók lejátszásai után már az új módszer szerint fizet a Deezer. Ami a jogosultakat illeti, azoknak persze nem kell franciáknak lenniük. A magyar repertoárt egyébként a Sacem képviseli az online szolgáltatóknál 2023 óta, a francia jogkezelő és az Artisjus 2022-es megállapodása alapján.
A művészközpontú jogdíjelosztás Deezer-féle változatáról részletesen itt írtunk. A „valódi, dolgozó művészek” jutalmazása azt jelenti, hogy duplán számítanak azoknak az előadóknak a lejátszásai, akik legalább 500 előfizetőtől havi legalább 1000 meghallgatást gyűjtenek; valamint duplán számítanak a nem algoritmikusan ajánlott, hanem a hallgató által „aktívan keresett” lejátszások is. A csalások kiszűrése is fontos része a rendszernek; ennek keretében a legtöbbet streamelő felhasználók lejátszásai kevesebbet számítanak (lévén a csalók csak a saját zenéiket „hallgattatják”). A „zajok és funkcionális hangok” után nem jár jogdíj, és a Deezer rendszeresen tisztítja a katalógusát: eltávolítják a csalók által feltöltött számokat és azokat, amiket 12 hónapig egyetlen egyszer sem játszanak le.
Categories: Hírek
Leave a Reply