A brit szerzőket képviselő Ivors Academy szerint komoly veszélyben van a dalszerzők megélhetése. „Hallottunk rádióban játszott, sokat streamelt dalok szerzőiről, akik csak úgy tudnak megélni, hogy a zenén kívülről is próbálnak jövedelmet szerezni” – olvasható a szervezet sajtóközleményében. „Ha nem változtatunk sürgősen, akkor a zenéből szerzett megélhetés a gazdagok privilégiuma lesz, nem pedig egy mindenki számára nyitva álló pálya. Ez komoly fenyegetés a zeneiparra és a kreatív iparágra nézve.”
A helyzetképet adatokkal is alátámasztják. A brit Szellemi Tulajdon Hivatalának felmérése szerint 2000 és 2019 között a szerzők bevételeinek reálértéke 20%-kal csökkent, pedig közben nőtt a részesedésük a stream bevételeiből. A MIDiA piackutató 2024-es felmérése szerint „a kielégítő mértékű a digitális bevételek hiánya” minden szerző számára a legfontosabb probléma, járjanak a pályájuk bármelyik szakaszában, keressenek bármennyit is. Egy 2020-as közvélemény-kutatás szerint a nagyközönség háromnegyede is egyetért azzal, hogy a szerzők munkáját alulértékelik.
Ezért az Ivors a következő javaslatokal állt elő:
- A hangfelvétel-kiadók adjanak a kiadásaikat fedező napidíjat a szerzőknek arra az időszakra, amíg az előadóikkal dolgoznak.
- A hangfelvételek után járó jogdíjak 4%-a a dal szerzőinek jusson.
- A stream szolgáltatók dolgozzanak ki egy mechanizmust, ami ösztönzi a hosszabb művek szerzőit.
- A stream szolgáltatók úgy biztosítsák a dalok méltányos díjazását, hogy a hangfelvétel-kiadókkal egy időben tárgyalnak a zeneműkiadókkal.
- Az EU-s törvényekkel összhangban Nagy-Britanniában is vezessenek be mechanizmusokat, hogy az előnytelen szerződésekbe ragadt szerzők újratárgyalhassák a feltételeket.
Kiegészítés az egyidejű tárgyalásokról: sokan úgy gondolják, hogy az egyik oka annak, hogy a szerzői oldal jóval alacsonyabb arányban részesül a stream jogdíjakból, az, hogy a szolgáltatóknak a hangfelvételekre van szükségük, ezért először ezek jogtulajdonosaival tárgyalnak – a szerzemények jogtulajdonosai pedig csak ezután jönnek, és így a kiadók által kialkudott feltételek már előnytelen helyzetbe hozzák őket. (Érdemes megjegyezni, hogy idén például a Universal csoport és a Spotify közti megállapodást egy időben írta alá a hangfelvétel- és a zeneműkiadó.)
Bár ezek a javaslatokat a brit Council of Music Makers fórum elé viszi az Ivors Academy, „a témáik univerzálisak”, és máshol is figyelni fogják, hogy a brit kormánynál elér-e valamilyen haladást a szerzők szervezete – írja a Music Ally.
A szervezet hivatkozik azokra az ismert szerző-előadókra, akik mostanában nagy nyilvánosság előtt hasonló javaslatokat fogalmaztak meg. 2024-ben az Ivors díját elnyerő Raye fogalmazta meg például, hogy „a dalszerzők munkájából profitáló” hangfelvétel-kiadóknak fizetniük kellene a szerzőknek, illetve a költségeiket megtéríteni. Idén a Grammy-gálán Chappell Roan szintén azt követelte, hogy „a művészekből milliókat profitáló zeneipar és kiadók a megélhetéshez elég fizetést és egészségbiztosítást” adjanak az alkotóknak.
Categories: Hírek