Nem méltányos használat az MI-betanítás – mondta ki egy bíró, de nem generatív alkalmazásra

Megszületett az első ítélet az Egyesült Államokban egy MI-cég és egy jogtulajdonos közötti perben. Ez akkor is fontos lépés, ha a bíró hangsúlyozta, hogy amit kimondott, az nem vonatkoztatható egy az egyben a generatív MI-alkalmazásokra.

A 2020-ban indult perben a Thomson Reuters azzal vádolta a Ross Intelligence nevű céget, hogy MI-vel összeállított jogi adatbázisukhoz az algoritmust a Thomson Reuters Westlaw nevű adatbázisán tanították be, és a felperes szerint ezzel megsértették a szerzői jogaikat. (A Westlaw nemcsak ítéleteket, hanem a cég saját ügyvédei által írt kommentárokat is tartalmaz, amik jogvédettek.)

A Ross Intelligence ugyanúgy arra hivatkozott, hogy a betanítás méltányos használat (fair use) volt, mint ahogy például a kiadók által beperelt zeneírók és a jogvédett szövegeken betanított LLM-ek fejlesztői is teszik. Ez az amerikai jogrendben létező kivétel a szerzői jogvédelem alól nem egy rögzített, tételes felsorolás; négy teszt és persze a precedensek alapján állapítja meg a bíróság, hogy egy használat méltányosnak minősíthető-e.

Az ítélet (ami nem vonatkozik a teljes ügyre, csak a méltányos használatra) kifejezetten felhívta a figyelmet arra, hogy a Ross Intelligence által fejlesztett alkalmazás nem volt generatív, vagyis nem írt új szöveget, csak a találatok összeállításához használt MI-t.

Ugyanakkor a Music Business Worldwide kommentárja szerint mégis jobb helyzetben érezhetik magukat a zenei jogtulajdonosok, mert a bíró érvei a méltányos használat alkalmazhatósága ellen részben a zeneíró alkalmazásokra is vonatkozhatnak. A legtöbbször hangsúlyozott ezek közül az, hogy az MI-zene ugyanazon a „piacon versenyez”, mint a jogvédett zenék, és potenciálisan csökkentheti ez utóbbiak piaci értékét – ez a négy említett teszt egyike.

A bíró kimondta azt is, hogy a Ross Intelligence MI-je nem volt „transzformatív” – ez a faktor a zene esetében már nehezebb kérdés. Az MI-fejlesztők szerint új műveket hoznak létre az alkalmazások, a jogtulajdonosok szerint csak papagájként alkalmazzák azokat a formulákat, amiket a betanításra használt katalógus alapján alakítottak ki; valamint könnyen elérhető, hogy létező művekre igencsak hasonlító „új műveket” adjanak ki (még akkor is, ha a promptban nem lehet arra utasítani az alkalmazást, hogy egy konkrét előadó stílusát utánozza).



Categories: Hírek

Tags: ,