Több mint 5 milliárd forint, több mint 50 ember munkája – ez kellett egy K-pop zenekar befutásához

A NewJeans nevű lánycsapat jogvitába keveredett kiadójával, a K-pop egyik meghatározó cége, a HYBE alvállalkozásával, az ADOR-ral. A műfaj világán kívül ez azért lehet érdekes, mert a bíróság előtt olyan anyagi részletekre is fény derült, amik ritkán kerülnek nyilvánosságra.

A NewJeans tagjai – akik zenekart átnevezték NJZ-re – szerint feloldhatatlan a bizalomvesztés köztük és a cég között, ezért érvénytelennek tekintik a szerződést. Szerintük a HYBE megpróbálta őket befeketíteni és félreállítani, hogy egy másik csapatot állítsanak a helyükre. Továbbá úgy látják, hogy az ADOR azt gondolja, hogy a kizárólag pénzügyi és promóciós feladatok teljesítésével eleget tesz a szerződésnek, és „nem látják, milyen kreatív folyamatok vannak egy művészi identitás mögött”.

Az ADOR úgy érvel, hogy anyacége, a HYBE két körben összesen 21 milliárd wont, vagyis kb. 5,3 milliárd forintot fektetett az alvállalkozásba, amelynek egyetlen csapata a NewJeans volt. Ez szerintük precedens nélküli összeg egy zenekar befuttatására. Azt mondják továbbá, hogy a kezdetektől fogva több mint ötven szakember dolgozott kizárólag a NewJeans sikerén, köztük pl. stylistok, koreográfusok, kliprendezők és menedzserek.

A befektetés megtérült: a zenekar „komoly bevételt termel 2023 óta” (a debütáló single 2022 nyarán jelent meg). „Minden logikának ellentmond, hogy egy profitorientált cég szabotálná a zenekarát, amelyik a legsikeresebbek közé tartozik” – érvelnek az ADOR ügyvédei. Azt is nyilvánosságra hozták, hogy a csapat egy-egy tagja összesen kb. 5 milliárd won, vagyis kb. 1,3 milliárd forint kompenzációt kapott.

A bíróság fogja eldönteni, hogy jogosan mondták-e fel a szerződést a NewJeans tagjai. Ha nem, akkor 2029-ig csak olyan nyilvános, kommerciális tevékenységeket folytathatnak, amelyeket az ADOR jóváhagy – ezt a zenekar ügyvédei „rabszolgaszerződésnek” minősítették.



Categories: Hírek

Tags: