Petőfinek az Úti jegyzetekben megörökített 1845-ös felvidéki útját járta végig, tavaly nyáron Szálinger Balázs. A József Attila– és Artisjus-díjas költő a nagy elődhöz hasonlóan könyvet is írt az utazásról. A napokban megjelent Mintha repülnék – Petőfi nyomán a felföldön egészen különleges próza. Néhol útinapló, máskor irodalomtörténet, egy kicsit szociográfia, de legfőképp személyes vallomás. A szerzővel a könyv megjelenése napján szülővárosában, Keszthelyen beszélgettünk.

„Bevéstem hát nagy betűkkel én is…” Petőfi neve 25 centis betűkből áll és vagy egy méter hosszú. Szálinger Balázs nevét mekkorában keresse, aki a jövőben a Baradla-barlang mélyére merészkedik?

Nem írtam fel, védett hely. De Petőfi korában ez szokás volt, nem tiltotta semmiféle természetvédelmi korlátozás. Sőt ma is látszik, a fáklyákkal hogy összekormozták a falakat. Tényleg iszonyú erős az ő egyméteres szignója. Emiatt először nem is találtuk meg. Kicsiben kerestük, aztán mikor hátrább léptünk, végre megláttuk: a fél mennyezetet betölti Petőfi felirata. 

És benned mekkora nyomot hagyott ez az út? 

Egy könyvnyi nyomot mindenképpen. Petőfihez régóta titokzatos módon kötődöm: valahogy a lelki csápjaimmal. És a róla kialakított képemet erőteljesen alakította az Úti jegyzetek, ami páratlan humora és lazasága miatt lebilincselő és könnyed olvasmány. Ezen az úton igazából nem tudtam meg Petőfiről semmi újat, mégis kétségtelenül nagy élmény volt, hogy az ember, akiért szinte rajongok huszonhat éves korom óta, ugyanazt látta, amit én. 

„Az életbe rendesen becsapódik egy meteor, és az embernek, hogyha túléli, egy kráterből kell elkezdenie kimászni.” – mellbevágja az olvasót ez a fordulat. Valahol itt válik világossá: a néhány oldallal korábban Aszódra tett megjegyzés – „nem csupán Petőfi” –  nem is annyira a településre, mint az egész kötetre vonatkozó előzetes kijelentés. 

Az az érdekes, hogy bár Petőfinek az Úti jegyzetekben megörökített 1845-ös felvidéki útját jártam végig, közben egyáltalán nem gondoltam arra, milyen Petőfi-kötetet kellene írni. Elsősorban nem is vele foglalkoztam ezen az úton, hanem magammal. Ő csak az útvonalat adta meg nekem, az irányt, én pedig végigmentem rajta. De ez az én utam, nem az övé. Egy biztos: sokat tudtam gondolkodni az út alatt, amire nagy szükségem volt. 

„Pont olyan helyzetben volt, amiben egy pszichológus azt mondaná: húzz el valahova, tedd át máshova az íróasztalt, cseréld le a ruháidat vagy legalább kezdj el futni” – írod Petőfiről. Mintha egy gyógyulás, gyászfolyamat, tisztázó-gondolkodó út volt lett volna mindkettőtöknek, egy zarándoklat.

Más is mondta ezt. Én nem éreztem, hogy ez a kettő ennyire egymásra másolódik, de biztosan van benne valami, ha ezt jelzik vissza. Petőfi akkor indult erre az útra, amikor eldöntötte, elhagyja a biztonságos megélhetést jelentő Pesti Divatlapot és szellemi szabadfoglalkozású lesz, munkahely nélkül, szabadon. Emellett benne is voltak sebek: Etelke-szerelem emléke, új szerelmek reménye. Tényleg vannak allúziók.

Petőfi életében milyen változást hozott a Felvidéki utazás?

Kerényi professzor (Dr. Kerényi Ferenc irodalomtörténész, – a szerk.) megpendíti a kritikai kiadásban, milyen változásokat jelentett Petőfi pályáján ez az út. A Petőfi-kutató szerint az út után módosult a nők képe a verseiben, Szendrey Júliára való egyfajta előkészületként is felfoghatjuk a felvidéki találkozásait. Míg korábban eléggé sematikus képe volt a nőkről, az út után érezhetően változás történt ebben, mert több olyan nővel is beszélgetett, akik intelligensek, műveltek, modern gondolkodásúak. Egyenes út Szendrey Júliához, akiben igazi lelki társra lelt nem sokkal később. 

Emellett több verset is írt, sőt témákat talált későbbi műveihez, mint a Salgó című elbeszélő költemény. És állítólag az utolsó munkájának tekintett Karaffa-töredék ötlete is itt született.

Való igaz, Karaffa történetéről egészen biztosan akkor hallott a legtöbbet, amikor Kerényi Frigyesnél járt Eperjesen. A város hangulatáról a helyszínekről pedig személyes tapasztalatokat is szerzett ezen az úton. Az egyik, bár kevésbé valószínű elmélet szerint valóban ‘49-ben Mezőberényben kezdett el rajta dolgozni, mielőtt visszaindult Erdélybe a végzetes útjára – tehát két három héttel a halála előtt. Vonzó elképzelés, hogy utolsó művében épp a véreskezű Karaffáról kezd drámát írni, két hónappal később pedig Haynau, a kor Karaffája kezdi meg vérengzését Magyarországon. 

És számodra milyen eredményeket hozott az út: irodalmi értelemben és belül?

Irodalmi eredménye, ha van, az utókor dönti majd el. Hogy a pályámon mekkora jelentősége lesz a kötetnek, szintén nem lehet még tudni. De legyen bármekkora is a hatása, nyomába sem érhet annak, ami belül történt közben.

Az imádság többször megjelenik a könyvben. 

Az út elején ezt még jobban kitettem a könyvben is. Aztán az út második felében már sok minden megtalálta az igazi helyét, jobban, mint az elején. Az út végére sok minden eltörpült, jelentéktelenné vált, máshogy lett jelentős. Vagy épp ellenkezőleg: fontosabbnak kezdett tűnni. Változtam én is sokat, és változtak a szövegbeli súlypontok is. Érdekes erre most visszagondolni. 

Úgy tudom, régi vágyad volt egy Petőfi-kötet megírása. Ezt tekinthetjük annak?

Igen. Ezen gondolkodtam én is közben. És most, hogy kérded, lehet, hogy ez született meg. De azt sem zárom ki, még ez is csak az affelé vezető út. Mindenesetre ezzel a kötettel most már mindig elég erős kötődésben maradok ővele. De azért most már lassan leszállok a témáról.

De miért? A Karaffa-drámatöredék befejezéseddel pályázatot nyertél, és játszották a művet a Pannon Várszínházban, Petőfi-estekkel és rendhagyó irodalomórákkal járod az országot, nemrég mutatták be a Petőfi költészetébe beleszerelmesedő Phil Collinsról szóló vígjátékot, most ez a kötet. Abba ne hagyd!

Gyerekkoromban sokszor hallgattam otthon, hogy Petőfiből nem lehet megélni. Most már jó lesz inkább verseket írni ahelyett, hogy ennyire összekapcsoljam vele magam.

Itt Keszthelyen ez azért mégsem lesz olyan könnyű.

Merthogy itt született Júlia? Igazából nem a városban, hanem az úgynevezett Szendrey-telepen, jó pár kilométerre innen a központtól. A születése után azonban hamar elköltöztek, és később nem igen járt erre. Petőfi viszont igen, azt mondják, Pápára menet útba ejtette Keszthelyt.

Ennek a látogatásnak és Szendrey Júliának nagy kultusza van itt?

Nemrég avattak egy páros szobrot a Helikon Parkban. De szerintem Szendrey Júlia születési helyén még sok a kiaknázatlan lehetőség. Ő Petőfitől függetlenül is jelentős szereplője volt az irodalmi életnek. Ráadásul fordulatos életén keresztül sok minden bemutatható a 19. századi magyar értelmiségi női sorsról. Egészen különleges, hogy Szendrey Júliának korát megelőző felfogása volt sok tekintetben. Mondhatni 20. századi gondolatai voltak a 19. század közepén, ennek ellenére a köztudatban még mindig egy 19. századi tipikus női kép él róla, aki Petőfi múzsája, és ennyi. Gyimesi Emese irodalomtörténész többek között nemrég megjelent Szendrey Júlia és Petőfi Sándor szerelmi szabadságharca című könyvében tárja fel a témát. Emese jó pár éve tartó munkájának köszönhetően a szélesebb közvélemény is megtudhatja, hogyan alkotott férje mellett, és megelevenedik az a családi légkör, amelyet Petőfi halála után kialakított Júlia. Elképesztően modern felfogású polgári szellemben nevelte a gyerekeit rövid élete alatt. 

Júliát mint alkotót Petőfi nyomta el, vagy inkább az utókor értékelése?

Valószínűleg azok voltak a legboldogabb évei, amit együtt töltöttek Petőfivel. De a férje halála után a közhangulat ellene fordult és egészen a 20. századig nem nagyon változott a róla kialakult kép. Őt igazán a Nyugat időszaka kezdte el felszabadítani a Sándorka alól, de ez még mindig csak olyan rehabilitáció, mint Görgeié. Csak egy szűk, gondolkodó értelmiség tudja akkor is, hogy Görgei nem volt áruló, ahogy azt is Szendrey Júlia nem egy hűtlen ringyó volt, a köztudatban mégis más kép él. Már ha egyáltalán bármi is van róluk a köztudatban. 2028-ban lesz a születésének 200. évfordulója. Azért remélem, akkor Keszthely városa és a széles közönség is megismeri az igazi Szendrey Júliát. Több szerepe volt annál, mint hogy varrta a zászlót, miközben Petőfi a Nemzeti dalt írta. 

Pedig nagyjából így képzelnénk az iskolai emlékek, ábrázolások vagy éppen filmek alapján. Aztán szavalás a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, és már kész is a forradalom.

Ezt csak az utókor embere szeretné így látni. Nem Petőfi versei miatt lett forradalom 1848-ban. Nem volt ő akkora politikaformáló erő, mint ahogy sokan ma gondolják. Ha az lett volna, megnyeri a szabadszállási körzetet, de még az sem sikerült neki. Szeretjük azt hinni, hogy a költők kirobbantgatnak forradalmakat 1918–19-ben meg ’56-ban meg ’89-ben meg akármikor. De azért ez nem így van. Utólag nagyobbnak tűnik a hatásuk. A kor embere általában nem érzi annak.

Mitől lett mégis olyan népszerű a Nemzeti dal, hogy már ‘48-ban több zenei feldolgozása is született? Március 15-én este már előadták Egressy Béni megzenésítésében.

Jókor jó helyen hangzott el: az összegyűlt tömeg előtt. A forradalom pedig erős médium volt. De nem a vers és nem is Petőfi hozta oda a tömeget. Ráadásul a Nemzeti dal nem is különösebben nagy vers, inkább csak mint szent szöveg fontos. Legalábbis nálam biztos nem kerülne a legjobb ötven Petőfi-vers közé sem. Nem egy nagy esztétikai, poétikai teljesítmény. Egy ilyen színvonalú indulót többen is le tudtak volna hozni a kortársai közül. De mondjuk A koldús sírja című versét senki nem tudná utána csinálni.

Tehát a Nemzeti dal értéke abban áll, hogy nagy ismertségre tett szert?

Nem. A Nemzeti dal alkalmi vers. Egy bizonyos helyzetre íródott és abban a helyzetben tökéletesen beteljesítette a funkcióját. A nemzeti mitológiánk egyik fontos sarokkövét képezi ez a 48-as forradalom kitörésekor megírt vers és ezért került a Himnusz és a Szózat mellé.

Mi adja egy vers vagy egy dal igazi értékét: ha népszerű, ha sokat hoz a konyhára, vagy ha irodalmi értéke van…?

Tyű, ezt nem tudom megmondani. Ez nem olyan, mint az úszás, ahol mérhető, hány másodperc alatt csap be valaki a célba. Ez teljesen szubjektív, hisz művészet. Olykor bugyuta kántálásokkal és csacska rímekkel vagy közéleti témákkal nagyobb közönséget lehet megmozgatni, mint mondjuk Oravecz Imre műveivel, mégis utóbbit tartom értékesebbnek. Persze az is teljesen érvényes, ha valaki az ellenkezőjét állítja és érthetetlennek tartja Oraveczet. Más a kultúránk, és mást tekintünk jónak. Ahogy egy krémest is egészen másmilyennek érezhetünk, másként ízleljük a kultúrát is. 

Számodra mi az értéke a versnek?

Az ha feláll a szőr a kezemen, futkos a hátamon a hideg, vagy esetleg azt mondom magamban: a rohadt életbe, te mocsok, hogy ezt megírtad! Miért nem én írtam meg? Igen, amelyektől ezeket érzem, azok számomra jó versek.

És a saját verseid esetében?

Amikor valamit úgy sikerül megfogalmazni, hogy mások is sajátjukénak érezhetik. De nem tudom. Mert közben meg nem mások véleményén mérem a saját versemet.

Addig írod, amig sikerül a közlés, amit akartál mondnai?

Ha úgy érzem, már csak rontanék rajta, akkor nem alakítom tovább. Van olyan versem, amivel éveken át szenvedtem és olyan is, amit egy hosszú este után másnap reggel találtam az asztalomon. És egyformán jónak gondolom őket. Erre nincs recept. Szerencsére. Ha lenne, akkor a mesterséges intelligencia már jobb verseket írna, mint mi. Technikai megoldásokban meg tud lepni, de sose fog jobb verseket írni, mint mi.

De verset írni jó is, nem? Alkotni jó. Talán tud csinálni a generatív AI műalkotásokhoz hasonló dolgokat, amiért valaki fizet, de nem épp az a lényege a művészetnek, hogy alkotni és kreatívnak lenni jó?

Én ezért sem adnám oda a ChatGPT-nek a munkámat. Egyébként egész jó megoldásokat tényleg láttam már tőle. De én tudok jobbat! Ráadásul pusztán technikai megoldásai vannak. Nincs benne semmi szikra, semmi lélek. Azt a mesterséges intelligencia sohasem fogja tudni imitálni.

Három-négy évvel ezelőtt költöztél vissza Budapestről a szülővárosodba, Keszthelyre. Ezzel egyidőben jöttél el a legnagyobb szépirodalmi kiadótól, és azóta magánkiadásban jelenteted meg a műveidet. Ezek azért bátor húzások. Mennyire számít ma forradalminak az, hogy egy költő kiadó nélkül boldogul?

Nekem biztosan forradalmi lépés volt. Egyébként a Jászberényi Sanyi már előttem is adott ki verseskötet magánkiadásban. Nemrég pedig a Simon Marci is megcsinálta. Azt azért hadd tegyem hozzá, tíz évvel fiatalabb koromban én sem mertem volna ezt így megcsinálni, és valószínűleg tíz évvel öregebben sem. Akkor épp ideális volt minden körülmény és eddig úgy tűnik, működik. De ne kiabáljuk el, mert azért hozzátartozik, hogy jó ideje nem írtam verset. Alkotói szempontból a következő verseskötet fogja megmutatni jól döntöttem-e. Három éve a Koncentráció című kötetem elég nagy csinnadrattával jelent meg – nyilván mert az első magánkiadású kötetem volt. Sok példányban fogyott, után kellett nyomni, de következő verseskötet már nem hiszem, hogy ilyen mértékben érdekli majd a nyilvánosságot.

A Facebook-oldaladon látható, sokat járod az országot, bemutatóid vannak különböző vidéki városokban.

Na igen, úgy tartható az érdeklődés, ha folyamatosan járom az országot irodalmi estekkel.

Amikor kiadónál voltam, egy-egy verseskötetem története a megjelenéssel nagyjából véget is ért. Mióta én vagyok a kiadó, ott kezdődik.

Nagyon megváltozott a kapcsolatom az olvasóimmal. Vagy inkább az a nagy változás, hogy van kapcsolatom az olvasóimmal, hiszen a keszthelyi könyvesbolton kívül, ahol kaphatók, mindenki tőlem vásárolja a könyveimet. 

Petőfi Sándor 1845 tavaszán járt a Felvidéken, az Úti jegyzetek című prózai mű ez alapján készült. Pest, Aszód, Kassa, Eperjes, Sáros vára, Lőcse, Késmárk, Igló, Veszverés, Rozsnyó, Pelsőc, Aggtelek, Rimaszombat, Gömör, Kisfalud, Várgede, Salgói vár, Somoskői vár, Fülek, Losonc, Balassagyarmat, Vác, Pest.

Ezt az útvonalat járta végig 2024 nyarán és őszén a Szálinger Balázs. Az úton készült kötet – Mintha repülnék – Petőfi nyomán a Felföldön – 2025 március közepén jelent meg.

A személyességet erősíti az is, hogy az új kötetedre az induláskor elő lehetett fizetni, és a vásárlókat hírlevélben tájékoztattad az útról. Milyen többletet ad ez azoknak, akik előrendeltek? 

Valószínűleg egész máshogy fognak kötődni ehhez a könyvhöz, akik folyamatosan olvasták ezeket a hírleveleket. Minden szakasz után írtam egy beszámolót, képekkel, részletekkel, napirendi dolgokkal, érdekességekkel, tehát sok olyasmit nyújtottam nekik, ami a könyvbe nem került be. Ez is olyan dolog egyébként, ami korábban kiadói szerzőként elképzelhetetlen lett volna. Indulás előtt elkérni a pénzt egy útirajzért, és beszámolókat küldeni az e-mail címükre? Erre esélyem sem lett volna. 

Fotó: Labancz Viktória

Királyok Könyve

Az Árpád-házi királyok koráról, a magyar történelem egyik legizgalmasabb időszakáról írt bábjáték-sorozatot Szálinger Balázs a Szombathelyi Mesebolt Bábszínháznak. A Királyok Könyve tanteremszínházi sorozat célja, hogy érthetően, szeretettel és humorral mesélje el ezt a korszakot, segítve a történelemtanítást. Az öt korábban elkészült epizód – Honfoglalás, Szent István, Szent László, III. Béla és IV. (Kun) László – után idén janurában elkészült a sorozat hatodik darabja, Történetek Szent Martigtról címmel. A Kovács Géza rendezésében megvalósuló sorozat 2019-ben indult, és mára 650 előadásnál és 20 ezer nézőnél tart. A bábszínházi eszközökkel és élményszerű történetmeséléssel feldolgozott epizódok célja, hogy a fiatalok számára élővé és izgalmassá tegyék ezt a különleges történelmi időszakot. (A kép forrása: Szálinger Balázs Facebook oldala)

Categories: Dalszerzőkről, Hírek

Tags: AI, irodalom, mesterséges intelligencia, Nemzeti dal, Petőfi Sándor, Szálinger Balázs