Hogy 2024-ben egyre több ember vált italodiszkó-rajongóvá Magyarországon, arról két ember tehet: Szalai Anna és Dorozsmai Gergő. Hogy sokadjára ismét menő Karády Katalin, arról két ember tehet: Szalai Anna és Dorozsmai Gergő. Hogy az L.A. Suzit sok ezren hallgatják havonta, arról két ember tehet: igen, ők.

Két meglehetősen magas hőfokon égő ember találkozása sok esetben inkább feléget maga körül mindent, beleértve saját magukat. Amikor viszont egy hullámhosszra tudnak állni és egymást inspirálva tudnak alkotni, abból nagyon izgalmas dolgok születhetnek. Lehet, hogy első blikkre furcsának tűnik, de Annától egyáltalán nem idegen a nótázás, a sanzonok világa Karádytól Toldy Máriáig, a nyolcvanas évek euro- és italodiszkója Cicciolinától Laura Braniganig vagy éppen Zoltán Erikáig, Gergő pedig mint rutinos zenekarhalmozó sok mindent kipróbált már indie-től a shoegaze-en át a posztpunkig vagy éppen a dream popig, arról nem is szólva, hogy a Tom-Tom Stúdió hangmérnökeként számtalan mainstream és kevésbé mainstream produkció felvételén dolgozott.
Az L.A. Suzi legfrissebb 2024-es Nem sírok, csak táncolok című albuma egészen érdekes, egységes munka, amire sokan felkapták a fejüket. Italodiszkó erős dark hatással, amelyben G. Dénes György „Zsüti bácsi” prozódiájú dalszövegekbe csomagolva bújtatja el Anna személyes, magánéletére, családjára, környezetére reflektáló ironikus sorait. Egyszerre vérkomoly és végtelenül humoros, míg Gergő zenei alapja egyszerre drámai és banális, miközben halálosan fülbemászó.
A zenekar még a Budapest Park nyári etapjában bemutatkozhatott a Csaknekedkislány előtt is, ami igazából magas labda, hiszen jelenleg mindketten a CSNK sorait erősítik. Viszont így élőben is előadhatták képzeletbeli San Remó-i Hé, te lány című világslágerüket Csepella Olivérrel.
Az album slágerözöne annál is inkább érdekes, hiszen a duó előző, tizenhét (!) számos lemeze mindössze fél évvel korábban, 2023 második felében jelent meg, ahol már bőven felbukkant az elektronika, az FM és analóg szintik, sőt a diszkó és a dark wave – persze kicsit a korai Depeche Mode-i értelemben –, az Anna nővére Suzukiját megéneklő Dzsesszika vagy a Diszkó szexizés. Viszont az eklektika sokkal inkább tetten érhető, hiszen a debütáló, 2021-es Senki nem beszél album világát idéző sanzonvilág még bőven jelen van, Gergő a Brooklyn Bounce-t idéző modorban reppel, majd nem sokkal később szörfgitározik az eredetileg a néhai Gustave Tiger zenekarnak szánt Rókatánc-parafrázisban.
Szalai Anna és Dorozsmai Gergő együttműködése 2018-ig nyúlik vissza, amikor Anna a Mambo Rumble zenekarban kezdett énekelni, és az első stúdiófelvételeket Gergő rögzítette. 2020-ban álltak össze duóvá. Az első albumon nem véletlenül bukkan fel Kollár-Klemencz László is, hiszen a melankolikus-sanzonos hangvétel elsősorban zongorára és gitárra íródott.
Ez az időszak egyébként 2024-ben is visszaköszönt a Bátyám, Dodó című, Mandula Lujza rendezte film kapcsán, hiszen megjelenés előtt a teljes soundtrack kikerült a streaming platformokra, amely három L.A. Suzi-felvételt tartalmaz: az első a Csaknekedkislánnyal közös kollaboráció, majd a korai időszak két, zongora-ének hangszerelésű dala zárja az EP-t. A filmrendezőnő egyébként több klipet is rendezett a zenekarnak.
A korábban elhangzottak után talán nem is meglepő, hogy november 1-jén, halottak napjára Anna és Gergő egy háromszámos kislemezzel jelentkezett: a Halott lány, a Téves információ és a Dieter Bohlen, Where Are U, és az elmúlt másfél év harmincvalahány dala után óhatatlanul az a gyanú, hogy továbbra is minden jól áll nekik. Még a hiperaktivitás is
Fotó: Komróczki Diána

A Magyar Dalszerzés Éve mozgalom a magyar dalok szeretetén és a szerzőik iránti tiszteleten alapul. A mozgalom e szeretet és tisztelet aktív, nyilvános kifejezése. A mozgalom egyéni és közösségi önkéntességen, valamint szabad önkifejezési formán alapul. Ne várj másra, ha ez számodra is fontos ügy, most mutasd meg! Csatlakozz önkéntesen és fejezd ki szabadon szeretetedet! Mi mutatunk példát, adunk hozzá logót és ötleteket.
Categories: Dalszerzőkről