2019-ben írtunk először arról, hogy jól láthatóan elkezdett megerősödni a zenei középréteg. Azokat a zenészeket nevezhetjük így, akik ugyan nem világsztárok, nem is dollármilliomosok, de már elég jól meg tudnak élni a zenélésből: megtöltenek néhány ezer fős koncerttermeket, jelentős jogdíjat kapnak a stream lejátszásaik után. Ugyan a pandémia először padlóra küldte az élőzenét, majd a kilábalás meglehetős aránytalanságokat hozott a sztárok javára, az online felhasználások területén továbbra is növekedést látunk. Fontos fejlemény, hogy már a szerzők között is egyre jelentősebb azok száma, akik az ilyen értelemben vett középréteghez tartoznak.
Spotify: növekedés minden jövedelmi kategóriában
A Spotify alapítója, Daniel Ek 2018-ban azt mondta, hosszú távú céljuk egymillió zenésznek segíteni abban, hogy megéljenek az alkotásból. Ezt ugyan azóta nem hangoztatta, de a Spotify 2021 óta évente frissíti a Loud & Clear című aloldalát, ahol a zeneiparnak kifizetett jogdíjak mértékéről és megoszlásáról közöl adatokat. Ezekben pedig mindig nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy egyre többen kapnak tőlük már komolynak mondható összegeket. (A Complete Music Update ironikusan így foglalja össze az oldal üzenetét: „Mindenki egy csomó pénzt keres. Ha te pont nem, arról semmiképp sem mi tehetünk.”)
Az idei statisztika azt mutatja, hogy ismét minden jövedelmi kategóriában nőtt az oda tartozó jogtulajdonosok száma. Így például 2024-ben 71 200 előadó generált éves szinten legalább 10 ezer dollár (3,7 millió forint) jogdíjat, ami 8%-os növekedés a 2023-as adathoz képest. Éves szinten a százezer dolláros jogdíjat (37 millió forint) 12 500 előadó lépte át, ami szintén 8%-kal több, mint egy éve. Az oldalon még több jövedelmi kategória részletes adatai is megtalálhatók. A Spotify külön kiemeli, hogy 2017 óta minden kategóriában legalább triplájára nőtt a zenészek száma.
Fontos megjegyezni, a Spotify úgy fogalmaz: ennyi előadó volt, akinek a zenéi a jelzett összegben (hangfelvételi + szerzői) generáltak jogdíjat. Azaz ennyit fizetett a szolgáltató a jogtulajdonosnak. Ebből a kiadóval kötött szerződéstől függően jellemzően 20% és 50% közötti rész jut magának az előadónak (a 20% a majorök standard modellje volt sokáig; az 50-50%-os osztozás a független világban elterjedt). Ha az előadó szerzői kiadásban megjelentetett zenéit digitális aggregátorral terjeszti, vagy ún. kiadói szolgáltatásokat vesz igénybe és megtartja a jogait, akkor ennél jóval több marad nála. Ellenben saját zsebből kell fizetnie a költségeket. Többtagú zenekar esetében pedig értelemszerűen többen osztoznak a befolyt jogdíjakon.
Váratlan milliomosok és nemzetközi kapcsolatok
A Spotify a 2023-as adatokat bemutató Loud & Clearben vezette be a „váratlan milliomosok” kategóriáját. Ebbe olyan előadók tartoznak, akiknek egyetlen dala sem került be a globális top 50-be, tehát nem nevezhetők világsztárnak, mégis, egy év alatt legalább egymillió dollár jogdíjat generáltak – csak a Spotify-on. Ezt a milliós határt 2024-ben 1450 zenész érte el (egy éve 1250), és több mint 80%-uk „váratlan milliomos” a fenti értelemben. Ahogy a Music Ally-nek Sam Duboff, a Spotify globális marketingigazgatója részletezte: jellemzően olyan előadókról van szó, akiknek már komoly katalógusa van, ám nem feltétlenül a régi sikereikből élő „nagy öregek”. Jelentős részük 2010 után kezdte a pályáját, és ma is aktívan turnézik. Hozzávetőlegesen 4-5 millió havi aktív hallgató, illetve havi 20-25 millió lejátszás szükséges ennek a határnak az eléréséhez.
Sam Duboff szerint e kategória megjelenése két tényező együttes hatásának köszönhető: egyrészt a Spotify már olyan nagyra nőtt, hogy „képes fenntartani virágzó helyi zenei közösségeket”, másrészt jelentős szerepe van az exportban is, legyen szó a K-popról vagy az afrobeatsről. A „váratlan milliomosok” dalai 17 különböző nyelven szólalnak meg; a 100 ezer dolláros határt átlépő előadók összesen 50 különböző nyelven énekelnek.
Különösen érdekes adat, hogy már az évi 1000 dollár (370 ezer forint) fölötti jogdíjat generáló 274 ezer előadóról is elmondható, a dalai nagy valószínűséggel átlépik az országhatárokat. Többségük kapja ugyanis jogdíja nagyobbik részét saját hazáján kívüli lejátszások után. És ez még nem minden. Az ebbe a kategóriába tartozó előadók több mint felének van legalább egy olyan dala, amit egy, a hazáján kívüli előadóval együttműködve készített. Mindezt fordítva is nézhetjük: egy ekkora, havi szintre lebontva nem egetverően magas jogdíj eléréséhez sem árt – bár nem feltétlenül szükséges – külföldön is hallgatott zenéket kiadni.
Professzionális zenészek, hobbisták
Ugyan a fenti adatok a középréteg növekedését mutatják, a legtöbb zenész számára ez a státusz elérhetetlennek tűnhet. 2024-ben majdnem 12 millió előadónak szerepelt legalább egy zeneszáma a Spotify katalógusában; ez 2023-ban még 10 millió volt. Ugyanakkor a Spotify igyekszik hangsúlyozni, hogy pl. az évi 10 ezer dolláros jogdíjat generáló 71 200 előadót nem ehhez képest kell nézni, hiszen a 12 millió túlnyomó része nem professzionális zenész, hanem „vagy kezdő, hobbizenész vagy olyan, aki a zenei karrierjét nem a stream segítségével igyekszik építeni”, ahogy itt fogalmaznak. A 12 millióból 8 milliónak eleve kevesebb mint 10 zeneszáma található meg a Spotify-on.
A cég szokás szerint úgy definiálja a „professzionális és feltörekvő” előadókat, hogy van legalább 10 feltöltött daluk, havi legalább 10 ezer hallgatójuk, és vannak (valós vagy legalább virtuális) fellépéseik. Becslésük szerint ilyen zenész kb. 225 ezer van. Mint a Music Ally idézett cikke megjegyzi, egy éve pont ugyanennyi volt a Spotify becslése, vagyis ha hihetünk a szolgáltatónak, akkor a 2 milliós növekedés valójában a „hobbizenészek” számának jelentős megugrása.
Hogy ehhez a 225 ezerhez képest a 3,7 millió forintos éves jogdíjat elérő 71 ezer zenész sok vagy kevés, megközelítés kérdése. A Guardian szerzője szerint például a Loud & Clear egyes érvei erősek, mások viszont torzítanak, ezért alakulhatott ki az az összkép, hogy a zenészek csak igen kis része él jól.
A Spotify persze igyekszik ellenkező képet festeni, például azzal, hogy a stream által uralt zeneipart a CD-korszakkal hasonlítja össze. Akkor sokkal inkább csak a sztárok jártak jól: „az USA-ban a lemezeladások 25%-a az 50 legismertebb előadóra koncentrálódott, míg a Spotify-on a top 50 csak a streamek 13%-át szerzi meg, ami azt jelenti, hogy ma korántsem csak a szupersztároknak jutnak a bevételszerzési lehetőségek.” – írják az oldalon.
A CD-korszakban egy lemezbolt polcaira csak néhány ezer előadó zenéje kerülhetett fel, szemben a Spotify-on található 12 millió előadóval. Ez a „modern zeneipar paradoxona”. A Loud & Clear megfogalmazásában: „a streaming millióknak ad lehetőséget arra, hogy könnyen megosszák a zenéjüket, ami egy csodálatos dolog. Ám a feltöltők hatalmas mennyisége azt is jelenti: idővel egyre kisebbnek tűnik azok aránya, akik sikeresek lesznek. Ettől még tény, hogy minden korábbinál több zenész képes a pályájának minden szakaszán jogdíjat szerezni – és szerintük ez az, ami számít.”
A Spotify ezzel az ábrával illusztrálja ezt a „paradoxont”
Szerzők: elindult az első zeneműkiadó, ami pont a középréteget célozza
Azt a Guardian szerzője is elismeri, hogy bár a Spotify adatai marketingcélokat szolgálnak, ők legalább azon kevesek közé tartoznak, akik egyáltalán közölnek részletes statisztikákat. („Mindig úgy képzeltük, hogy majd a többi szolgáltató is elkezd hasonló adatokat közölni” – mondta a Spotify marketingigazgatója a lapnak.) De a Spotify sem ír arról semmit, hogy a szerzők között hogyan oszlik meg az a 4,5 milliárd dollár, amit a szerzői oldal jogtulajdonosainak kifizettek az elmúlt két évben. (Az éves megoszlást nem közlik, csak azt, hogy 2023 és 2024 között „két számjegyű százalék” volt a növekedés. A Music Ally a korábbi adatokkal összevetve úgy számítja: 2023-ban nagyjából 2 milliárd, 2024-ben 2,5 milliárd dollár lehetett a jogdíj.)
A szerzői oldalnak járó jogdíjak közismerten alacsonyabbak a stream esetében, mint amik a hangfelvételek jogtulajdonosainak járnak. (Pedig a helyzet még javult is például a CD-korszakhoz képest, de sokan még mindig igazságtalannak tartják az arányokat.) Ráadásul a slágerek esetén legalábbis jól látható trend, hogy sok dalnak egy vagy két előadója van, míg gyakran ennél jóval több szerző osztozik az alacsonyabb jogdíjon. Tehát nem evidens, hogy a szerzőknél ugyanúgy erősödjön a középréteg, mint az előadóknál.
Árulkodó tény viszont, hogy a Kobalt most indította el Kosign nevű szolgáltatását – éppen a szerzői középréteg számára. A Kobalt 2000-ben indult, a tradicionális zeneműkiadóktól eltérő modellel: nem tartanak igényt a szerzői jogoknak az Egyesült Államokban szokásos 50%-ára, hanem az adminisztrációért kérnek százalékot, és háromévente megújítják a szerződésüket a szerzőkkel. A modell olyan sikeres lett, hogy a legnagyobb független (vagyis nem a majorök tulajdonában lévő) zeneműkiadók közé kerültek. Olyanok dalaival foglalkoznak, mint Paul McCartney, Max Martin, The Weeknd, Stevie Nicks vagy Phoebe Bridgers.
A Kobalt 2012-ben indította el AWAL nevű cégét, ami úttörő szerepet játszott az ún. kiadók szolgáltatások modelljének terjesztésében: a hozzájuk szerződő előadók megtartották a jogaikat, a hagyományosan a kiadók által végzett tevékenységeket pedig (marketing, rádiós promóció, sync, A&R stb.) szolgáltatásként rendelték meg tőlük. Az AWAL éppen az előadók középrétegét igyekezett megcélozni (erről részletesen itt írtunk), olyan sikeresen, hogy 2021-ben 430 millió dollárért vásárolta fel a Sony.
Árulkodó tehát, hogy a Kobalt vezetői úgy látják, hogy a középréteg a szerzőknél is erősödik, és ahogy a Billboardnak adott interjúban mondták, ez a folyamat még gyorsulhat is. Ezért indították el a Kosignt. Azoknak a szerzőknek, akik többre vágynak a DIY megoldásoknál, de vagy nem érdekesek még a major zeneműkiadók számára, vagy nem akarnak velük szerződést kötni. A Kosign azt ígéri, jóval több forrásból képes gyorsan és teljes átláthatósággal beszedni a jogdíjakat, e szolgáltatásaiért pedig 20%-ot kér. Mindemellett a Kosigntól út nyílik a Kobalt zeneműkiadóhoz is.
Az általuk fejlesztett technológiát akkor éri meg használni, ha az általa felkutatott plusz források jelentősek, ezért a Kosign nem való a „hosszú farokba” tartozó szerzőknek – nyilatkozták a Billboardnak. Ezért az oldalukon kell jelentkezni, és pár napon belül visszajeleznek, hogy látnak-e fantáziát a szerző katalógusában. A Billboardnak azt nyilatkozták, hatalmas az érdeklődés, ami azt mutatja, komoly igény van arra, amit kínálnak.
Az interjúban arra is kitérnek, miért van az, hogy míg az előadói oldalon a középréteg számára már számos cég kínál szolgáltatásokat, a szerzői oldalon eddig nem volt erre példa. Ennek egyik oka persze az, hogy mások egyszerűen nem látták még meg ezt a lehetőséget; a másik viszont az, hogy a szerzői jogdíjak beszedéséhez komoly technológiai infrastruktúra szükséges. „Tízszer annyi forrásból érkeznek a jogdíjak, mint a hangfelvételek esetén” – mondta a Billboardnak az egyik alapító. A Kobalt a „nagy” zeneműkiadójával ezt a technológiát már kiépítette, míg a nagyobb zeneműkiadók ezen a téren le vannak maradva tőlük, részben azért is, mert „100 évnyi katalógust hordoznak magukkal”.
Magyar szerzők: az átlagbér és afölött
Az Artisjus évek óta megmutatja a jogdíjpiramist, vagyis azt, hogy különböző jövedelmi kategóriákba hány szerző került egy adott évben. Mint arról részletesen itt írtunk, 2024-ben 878 szerző kapta meg jogdíjként az átlagbér legalább egyötödét. Vagyis – ha a felmérések alapján úgy becsüljük – hogy az összes, a zenéből származó jövedelmük ötszöröse a szerzői jogdíjaiknak, akkor ennyien érték el az átlagbért. A fenti értelemben vett középréteget persze nem az átlagbér alapján határozzák meg, hanem az ennél jóval homályosabb „már komolyabb összegeket keres, ha nem is dollármilliomos” kifejezéssel. Az ábrán látható, hogy a magasabb kategóriákba tartozó szerzők száma hogyan alakult az elmúlt években.
Ha a Spotify „váratlan milliomos” kategóriájának valamiféle megfelelőjét keressük, akkor megnézhetjük, hogy mi kell ahhoz, hogy egy szerző komolyabb összeget kapjon csak a jogdíjból. Azoknak a szerzőknek, akiknek a jogdíjai havonta bruttó 100 és 500 ezer forint között voltak, 2024-ben átlagban 151 aktív (vagyis valamilyen formában játszott) műve volt. Az 500 ezer és egymillió közötti bruttó jogdíjat elérőknek természetesen még komolyabb a katalógusa: átlagban 273 aktív mű kellett ehhez tavaly. Vagyis nagy és a jelenben is érdeklődésre számot tartó életmű kell ahhoz, hogy valaki ebbe a kategóriába bekerüljön.
A Magyar Dalszerzés Éve mozgalom a magyar dalok szeretetén és a szerzőik iránti tiszteleten alapul. A mozgalom e szeretet és tisztelet aktív, nyilvános kifejezése. A mozgalom egyéni és közösségi önkéntességen, valamint szabad önkifejezési formán alapul. Ne várj másra, ha ez számodra is fontos ügy, most mutasd meg! Csatlakozz önkéntesen és fejezd ki szabadon szeretetedet! Mi mutatunk példát, adunk hozzá logót és ötleteket.
Categories: Hírek