A zene jól bírja a gazdasági bizonytalanságot, részben azért, mert olcsó

Az Egyesült Államok által kivetett, majd részben felfüggesztett vámok közismerten bizonytalanná tették a gazdasági környezetet, sokan a recessziótól félnek. A zeneiparnak azonban a többi szektornál jóval stabilabbak a gazdasági kilátásai – írja a TD Cowen New York-i befektetési bank elemzésében, amit a Music Business Worldwide szemlézett.

Az elemzők szerint ennek az egyik fő oka, hogy a kiadói bevételek már nagyrészt digitálisak, így nem vonatkoznak rájuk a vámok. Az élőzene ugyan érintett lehet ezek által, viszont a koncertek iránti keresletet kevésbé befolyásolják a gazdasági turbulenciák, egyrészt a közönség erős érzelmi kötődése miatt, másrészt mert ezek egyszeri, „időben limitált” események, így kevésbé kitettek annak, hogy (egy recesszióban) csökkennek az alapszükségletek fölötti javakra költhető jövedelmek.

A befektetési bank a tőzsdén jegyzett major kiadók részvényeit kifejezetten vásárlásra ajánlja. A zenéhez való érzelmi kötődés a nehéz időszakokban még fontosabb lesz – írják. Ráadásul a digitális bevételek túlnyomó része az előfizetésekből jön, amik igen jó ár-érték arányú szolgáltatást kínálnak a hallgatóknak, különösen, ha más szórakoztató termékekkel vetjük össze. A TD Cowen elemzői kiemelik, hogy az 1990-es évek csúcsához képest kevesebb mint a felére csökkent a rögzített zenére költött pénz az összes személyes fogyasztási kiadásokon belüli arányát tekintve. Leegyszerűsítve: azért nem fenyegeti a streamet a recesszió, mert olcsó.

A szintén a tőzsdén jegyzett Spotify részvényeit az elemzők nem a vásárlásra, hanem a megtartásra ajánlott kategóriába sorolják. Úgy látják, hogy a közelmúlt fejleményei (főként a Universal Music Grouppal és annak zeneműkiadójával kötött jogosítási szerződés) azt mutatják, hogy most a jogtulajdonosok tárgyalási pozíciói erősödtek a szolgáltatóval szemben, vagyis a Spotify kevésbé lesz képes növelni a profitrátáját.

Korábban is írtunk arról, hogy a stream az átlagnál jobban ellenáll a recessziónak. Ennek egyik oka az, hogy a zenehallgatás a „megfizethető luxus” kategóriába tartozik. Amikor a háztartásoknak jobban kell figyelniük a kiadásokra, a nagyobb luxuscikkekről lemondanak, és pont az ilyen megfizethető kategóriába eső luxuskiadások akár még nyerhetnek is a gazdasági nehézségeken.



Categories: Hírek

Tags: