A dal érték – megújul az Artisjus logója és arculata

Az eddigi értékeket megőrző, intézményi komolyságot hordozó, mégis modern, elegáns arculatot vezet be az Artisjus. Az új arculat a mesterséges intelligencia által formált korszak kihívásaira is reagál, miközben az Artisjus központi üzenetét – A dal érték – helyezi a figyelem középpontjába.

A dal érték – ezt az üzenetet hordozta az Artisjus tavalyi Dalszerzők Napjához kapcsolódó országos kampánya, amelyben 12 dalszerző-előadó látogatott vissza egykori iskolájába. A szerzők beszélgetéssel egybekötött szólókoncertek keretében meséltek a diákoknak a dalok születéséről és a dalszerzés öröméről, hogy átadják ezt az üzenetet.

Ez a kampány már előrevetítette az Artisjus Magyar Dalszerzés Évében meghirdetetett állandó üzenetét. Soha nem látott kihívás előtt áll kultúránk meghatározó alapegysége, a dal, amely az emberi kultúra legősibb és legerősebb identitásformáló műfaja. A dal éltet és közösséget teremt – A dal érték.

A szlogen immár az Artisjus signature-ként a frissı́tett arculat egyidejű megjelenésnek része, amelynek célja, hogy a gondolatot közös, társadalmi üggyé emelje. A 2025-ös év így lett a Magyar Dalszerzés Éve.Az Artisjus arculatának frissítését a digitális jelenlétre való felkészülés és a korábbi logó bevezetése óta eltelt idő, valamint a vizuális trendek változása tette indokolttá. A kreatívok tervezésnél figyelembe vették, hogy azok a print és a digitális megjelenések támasztotta követelményeket is kiszolgálják. A több lépésben bevezetésre kerülő arculatot a Studio STOKI három tervezője – Gőczey Luca, Benkő Bálint, Hujber Áron – alkotta meg.


A korábbi cégér értékeire épülő új logó egyedülálló tipográfiájával az Artisjus zenében és a szerzői jogvédelemben betöltött szerepét hangsúlyozza. A betűtípus klasszikus, ugyanakkor modern megjelenést kölcsönöz, amely az időtállóságot és szakértelmet tükrözi. A dal érték állandósult szöveges üzenettel kiegészítve pedig mindez még erőteljesebben közvetíti az egyesület küldetését és értékeit.

A tematikus év – amely a könnyűzenei magyar nyelvű dalszövegı́rás 60. Kodály-Bartók népzenegyűjtésének 120. valamint Huszka Jenő születésének 150. évfordulóját takarja – lehetővé teszi, hogy az Artisjus felhívja a figyelmet a dalszerzőkre és a kreatív alkotás folyamatára. A magyar szerzői jogvédő iroda szándéka, hogy az ügy támogatására széles szakmai és társadalmi szövetség formálódjon a tematikus év apropóján.

A magyar kultúra napján az NKA-val közösen meghirdetett tematikus évhez bárki csatlakozhat. 


Csatlakozz Te is a Magyar Dalszerzés Évéhez!
A Magyar Dalszerzés Éve mozgalom a magyar dalok szeretetén és a szerzőik iránti tiszteleten alapul. A mozgalom e szeretet és tisztelet aktív, nyilvános kifejezése. A mozgalom egyéni és közösségi önkéntességen, valamint szabad önkifejezési formán alapul. Ne várj másra, ha ez számodra is fontos ügy, most mutasd meg! Csatlakozz önkéntesen és fejezd ki szabadon szeretetedet! Mi mutatunk példát, adunk hozzá logót és ötleteket.


Categories: Artisjus, Hírek

Tags: , ,