Indul az Artisjus Songbook Camp

Songwriting Camp

Celine Dion, Cher, és Ricky Martin amerikai dalszerzője, Alan Roy Scott, a népszerű K-Pop slágerek japán alkotója, Kanata Okajima, valamint a legismertebb iráni RnB/hip-hop előadó, a rezsim által üldözött Shery M is részt vesz Magyarország legnagyobb múltú nemzetközi könnyűzenei alkotótáborában, az Artisjus Songbook Campen május 6-tól 10-ig. A budapesti eseményre 10 országból 23 alkotó, köztük 10 magyar érkezik azzal a céllal, hogy közösen komponáljanak és kapcsolatokat építsenek. A 2025: A Magyar Dalszerzés Éve keretében, a tábor második napján a magyar beatkorszak insiprációjából írnak dalokat a résztvevők.

A nemzetközi dalszerző tábort 2017-ben rendezték meg először az Artisjus támogatásával, és immáron kilencedik alkalommal zajlik. A kezdeményezés célja, hogy a magyar és külföldi zeneszerzők, szövegírók és zenei producerek ideális körülmények között együtt alkothassanak, szakmai kapcsolataikat elmélyíthessék és inspiráló környezetben töltődjenek. A táborban mindösszesen 24 dalszerző vehet részt meghívásos alapon, köztük osztrák, lengyel, horvát, szlovák, indiai, iráni, japán, ír, amerikai, angol és magyar alkotók. Hazánkat 2025-ben Szécsi Böbe, Szécsi Saci, Varga Zsuzsa, Szeder-Szabó Krisztina, Fenyő Mercédesz, Rimai Ádám, Patocska Olivér, Lengyel Johanna és Johnny Palmer képviseli. A tábor második napján pedig vendégszerzőként a friss Kossuth-díjas Müller Péter Sziámi is kilátogat a táborba.

Szécsi Sacit és ikertestvérét, Böbét 2014-ben A Dal című tehetségkutató műsorban tinédzserként ismerte meg az ország. Az ikerpár a 2015-ös Eurovíziós nemzeti válogató döntőjébe jutott Our Time című dalával. A két lány azóta szólóban alkot Böbe illetve CÉCIE néven. Varga Zsuzsa a 90-es évek végén robbant be a Venus együttessel, 2002-től szólókarrierbe kezdett. Több albuma és kislemeze is megjelent, 2022-es kiadványa a Zuzuana című kislemez. Szeder-Szabó Krisztina énekes-gitáros-dalszerző 2014-ben tűnt fel először a Hab a tetején című debütáló albumával. 2018-ban Junior Könnyűzenei Alkotói Artisjus-díjjal ismerték el. Fenyő Mercédesz (Calli) évek óta ír saját dalokat, első önálló nagylemeze a Petőfi Nagylemez pályázata keretében készült el 2024-ben. Rimai Ádám az Öröm a zene tehetségkutatóban tűnt fel 2021-ben. Azóta a szólóprojektből kinőtt, öttagú formációjával az Adam Rimay-val alkot és koncertezik. Patocska Olivér az X-Faktor 4. évadában második helyezést elért ByTheWay formáció alapítótagja, kiválását követően 2016 óta OliverFromEarth néven alkotó- és előadóművész. A Pál-Baláž Karmen énekesnővel közös Álmok című daluk A Dal 2025 négy legjobb dala közé került. Lengyel Johanna, a Sztárban sztár leszek! egykori népszerű énekesnője Geszti Péter több produkciójában is fellépett, énekelt többek között Bereczki Zoltánnal, nemrég pedig bejelentette, hogy szólókarrierbe kezd. Johnny Palmer 2011-ben az Eurovíziós dalversenyen Wolf Kati által énekelt Szerelem miért múlsz című dal társszerzője volt, de dalait rendszeresen az eurovíziós hazai válogató legjobb 30 dala közé választották. 2017-ben Radics Giginek írt See It Through című szerzeménye a legjobb 4 dal közé került.

A tábor különleges vendége lesz Kanata Okajima japán dalszerző, aki olyan nemzetközi sikereket elért J-Pop és K-Pop előadókkal dolgozott együtt, mint a BTS, a Red Velvet vagy Namie Amuro. Okajima eddig több, mint 300 dalt írt, és munkái közül több mint 170 került a slágerlisták élére világszerte. Tehetségét számos elismerés övezi, többek között 2017-ben elnyerte a japán Grammy-díjat (Japan Record Award) is. Nevéhez fűződik például a BTS „Crystal Snow” című slágere, amely a Billboard toplistáján is szerepelt, és 17 országban ért el első helyezést.

Szintén részt vesz az eseményen Shery M iráni RnB/hip-hop dalszerző és előadóművész, aki a rezsim üldözése miatt előbb Ausztriában alkotott, most pedig Londonban él. Több százmillió streammel büszkélkedhet Európában és Ázsiában. 

Az Artisjus Songbook Camp idei legnagyobb neve egyértelműen Alan Roy Scott, aki világsztároknak ír dalokat, köztük Celine Dion, Cher, Ray Charles, Cyndi Lauper és Ricky Martin énekeseknek. 

A 24 dalszerző május 6-án költözik be az eseménynek helyt adó budapesti Petneházy Aparthotelbe. Ezt követően naponta változó, 3 fős csapatokban, előre meghatározott tematika szerint alkotnak. Délelőtt 10 órától este 7 óráig folyik a munka és minden este meghallgatják az aznap született dalokat.

Az idei tábor kiemelt figyelmet szentel A Magyar Dalszerzés Éve 2025 kezdeményezésnek, melynek keretében az esemény második napján a magyar beatkorszak insiprációjából írnak dalokat a résztvevők. A tábor büszkén köszönti együttműködő partnerei között olyan rangos szervezeteket, mint a Sziget Fesztivál és a Magyar Bormarketing Ügynökség, akik a tábor első és harmadik napján adnak zenei briefet a szerzőknek.

Az elmúlt években számos olyan dal született a táborban, amelynek komoly utóélete lett. Többek között a 2024-es Campen alkották meg a budapesti rendezésű Sakkolimpia himnuszát (Rose May & Raul – Trojan War), és A Dal egyik döntős szerzeményét is (Juhos Zsófi x OliverFromEarth – Ma szerettem beléd).

A tábor a Zeneszöveg.hu szervezésében, az Artisjus és a Juna Cégcsoport támogatásával jön létre. Az idei rendezvény stúdiótechnikáját az Audiopartner és a Chromasound biztosítja.

Magyar Dalszerzés Éve 2025
Csatlakozz Te is a Magyar Dalszerzés Évéhez!
A Magyar Dalszerzés Éve mozgalom a magyar dalok szeretetén és a szerzőik iránti tiszteleten alapul. A mozgalom e szeretet és tisztelet aktív, nyilvános kifejezése. A mozgalom egyéni és közösségi önkéntességen, valamint szabad önkifejezési formán alapul. Ne várj másra, ha ez számodra is fontos ügy, most mutasd meg! Csatlakozz önkéntesen és fejezd ki szabadon szeretetedet! Mi mutatunk példát, adunk hozzá logót és ötleteket.



Categories: Artisjus, Dalszerző Táborok, Hírek

Tags: , , , , , , , , , , , , ,