Björn Ulvaeus: Az MI forradalmi lehet, de nem szívhatja el az alkotók elől az oxigént

Björn Ulvaeus – az ABBA legendás dalszerzője, 2020 óta a jogkezelők nemzetközi szervezete, a CISAC elnöke – a brit törvényhozás tagjaival tárgyalt a mesterséges intelligencia törvényi szabályozásáról. Itt elolvasható felszólalásában hangsúlyozta, hogy nemcsak alkotóként és a CISAC elnökeként, hanem egyben „a technológia rajongójaként” is beszél. Már két éve „lelkesen használok MI-eszközöket” – mondta.

Szerinte az „MI nemcsak a legnagyobb, hanem akár a legjobb forradalmi újdonság is lehet, amivel a kreatív iparágak valaha találkoztak. De csakis akkor, ha legitim, egymás kölcsönös megbecsülésére alapuló kapcsolat van az alkotók és az MI-fejlesztők között. Sajnos nem ez az egyetlen nézet. Van egy jóval veszélyesebb álláspont, amit a profitéhes tech cégek vallanak: a szerzői jogi keretek meggyengítése, a jogi védelem alóli széles körű kivételek. Ez azonban elvenné a jogot az alkotóktól, hogy tárgyalásokat folytassanak a műveik felhasználásáról, ami történelmi léptékű visszalépés volna.”

Björn Ulvaeus hangsúlyozta, hogy a kreatív szektor több billió dollárral járul hozzá a világgazdasághoz, ezért megvédése „nemcsak a méltányosság kérdése, hanem gazdaságilag is ez az észszerű.” Márpedig „az oxigén, amin az alkotók, a kreatív szektor fennmaradása és túlélése múlik, nem más, mint a szerzői jog.”

Az alkotók követeléseit három pontban foglalta össze:

  1. Az MI betanítása világos átláthatósági szabályok alapján kell, hogy történjen.
  2. Az alkotók joga, hogy a műveik felhasználását engedélyezzék.
  3. Akik ezt megteszik, azok számára garantálni kell az anyagi ellentételezést.

Björn Ulvaeus hangsúlyozta, hogy a felgyorsuló fejlődés korszakában rendkívül fontos a jogalkotás, mégpedig világszerte, vagyis a mondandója nyilvánvalóan nem kizárólag a brit reformtervekre vonatkozik. Hivatkozott a brit alkotók kampányára, illetve arra is, hogy a CISAC által rendelt átfogó tanulmány 2024 végén azt jósolta, hogy ha a jogi keretek nem változnak, az alkotók öt év alatt 10 milliárd euró bevételtől eshetnek el az MI alkalmazások miatt.



Categories: Hírek