A Hangfoglaló Program Könnyűzenei Menedzserképzést Támogató Alprogramja 2020 februárjában publikálta első tanulmánykötetét, Az ötödik tag, a menedzser címmel. A Dal+Szerző blogon három részben másodközöljük Tóth Péter Benjámin A zenei szerzői jog alapjai című tanulmányát. Első rész.

Tóth Péter Benjámin: A zenei szerzői jog alapjai

A zenészek körüli üzleti világ teljesen és végérvényesen megváltozott. A ’90-es évek végéig egyértelműen a nagy hangfelvételkiadók uralták a piacot: egy feltörekvő előadó számára az volt a cél, hogy egy-egy ilyen kiadó istállójához tartozhasson. A kiadó volt az, aki leszűkítette a zenei túlkínálatot a fogyasztható szintre – eközben pedig kapcsolati tőkét és üzleti tudást halmozott fel, és használt következetesen. Az internet térhódításával a hagyományos (lemezekre, kazettákra, majd CD-kre épülő) piac lényegében összeomlott. Ez a változás mellbevágó: nézzük csak az aranylemez-minősítéshez szükséges példányszámok csökkenését.

Ezzel párhuzamosan persze ott volt az az ígéret, hogy az internet majd közvetlen kapcsolatot tesz lehetővé az előadók és a rajongók között, tehát „nem lesz szükség a kiadókra”. A valóság, mint megtapasztaltuk, nem lett ilyen egyszerű. A közösségi média tényleg óriási lehetőséget nyitott a kommunikációban. Ma már a sztárok, sőt a kisebb, feltörekvő előadók minden rezdüléséről tudunk, az új dalokat szó szerint a megjelenés pillanatában meg tudjuk hallgatni. Ez egyszerűen fantasztikus. Ugyanakkor egyre világosabbá vált, hogy a mérlegnek van egy másik serpenyője is. Nemcsak örömöket, hanem kihívásokat is kaptunk.

Az egyik kihívás anyagi. A lemezkiadóktól érkező kifizetések statisztikai értelemben szinte megszűntek: ma egy átlagos zenész éves zenei jövedelmének alig 4 százalékát teszi ki a fizikai értékesítés, és ennek is nagyobb része saját kiadásban valósul meg. A zenészjövedelmek két fő pillérét tehát az élőzenei fellépésekből származó gázsi és a jogdíjak teszik ki – ezek hozzák be a pénz 75 százalékát egy átlagos szerző- előadó számára. A fennmaradó 25 százalékon osztozik a CD-eladások mellett az online értékesítés; a reklámokhoz, filmekhez, játékokhoz való jogosítás; a szponzoráció; a merchandising (azaz zenekari pólók, bögrék, kulcstartók világa); a pályázatok, támogatások és a zenetanítás.    

A ma zenészének elődjénél sokkal tudatosabbnak, tájékozottabbnak kell lennie. Nem számíthat már arra, hogy a zeneipari tudást majd hozzáteszi egy nagy kiadó. Ezt a tudáshiányt részben képesek pótolni a zenei menedzsment irodák, és ki kell emelni az állami szervezésű tudásátadó eseményeket (pl. Hangfoglaló Backstage program, Outbreakers Lab), valamint a közös jogkezelők rendezvényeit (pl. az Artisjus által szervezett DEX Dalszerző Expó). Ez a rövid fejezet a zenei szerzői jogról szintén azt a célt szolgálja, hogy a zenészek tudatosabban álljanak hozzá a karrierjükhöz. 

I. Szerzői jogi alapok

1. Egy csipet történelem
Ha keveset is időzünk el a szerzői jog témájánál, érdemes pár szót szólni ennek a jogterületnek a történetéről, mivel van benne néhány fontos tanulság.

A mai jogi szabályozás a legtöbb területen az ókori római jogra vezeti vissza az alapjait. A császári idők több évszázados (viszonylag) békés fejlődése olyan jogi kultúrát alakított ki, amely mostanáig tartó hatással bír. De a mai szerzői jognak nyomát sem találjuk Rómában. Egyszerűen hiányzott az a technológiai háttér, ami ezt igényelte volna.  

A műveket lényegében nem lehetett lemásolni (vagy csak nagyon nagy ráfordítással), nem lehetett a távolba közvetíteni, nem lehetett tömegesen terjeszteni.  Amit mégis hangsúlyosan felfedezhetünk már az ókorban, az a szerzői önérzet. Martialis, egy sikeres római költő volt az, aki határozottan kikérte magának, ha valaki más a saját neve alatt hirdette az ő művét. Úgy érezte, ez olyan, mint egy gyerekrablás – azaz, korabeli kifejezéssel, plágium. A mai értelemben vett szerzői jog alapjainak kialakulásához sokat kell ugranunk előre az időben: egészen a könyvnyomtatás feltalálásáig. Ez az a technikai újítás, amely lehetővé tette azt, hogy olcsón és egyszerűen ki lehessen használni valaki más befektetését. Képzeljük el: az eredeti könyvkiadó felkutatja a megfelelő szerzőt, megíratja vele a művet, sok-sok egyeztetést végez, kifizeti neki az előleget és a honoráriumot – majd jön valaki, és akár rengeteg példányban egyszerűen lemásolja a kész művet. Erre a helyzetre a jogi szabályozásnak is reagálnia kellett: megjelentek először a nyomdai, majd a kiadói privilégiumok, amelyeket követett egy általános utánnyomási tilalom.
Fontos: ebben az időben a szerzői jog még kifejezetten a vállalkozót, a kiadót védte. (És nem a szerzőt.)  Ebben végül politikai szelek miatt történt váltás kicsit több mint 300 évvel ezelőtt. Angliában a könyvkiadók szervezete szép lassan olyan politikai hatalmi tényezővé vált, amit Stuart Anna meg akart roppantani – ezért adta át a nyomtatásban való megjelenés engedélyezésének jogát a szerzőnek.

Így született meg az első szerzői jogi törvény 1709-ben. Innentől pedig gyorsan pörgött az idő kereke: azóta két fontos dolog határozza meg a szerzői jogot: 

• az egyre inkább globalizálódó világ – a filmek, zenék, tv-sorozatok, videójátékok ma tényleg határok nélkül terjedhetnek, ehhez fokozatosan egységesedő szabályok kellenek,
• a mind újabb technológiai megoldások (a gramofon, a rádió, a film, a hangosfilm, a tévé, az otthoni másolási lehetőségek, az internet, az okostelefon stb.). 

A szerzői jog legnagyobb nemzetközi egyezménye az 1886-os Berni Uniós Egyezmény, amelynek szövegét azóta természetesen többször módosították. Ez határozza meg a jogterület két legfontosabb alapelvét: 

• belföldiekkel azonos elbánás elve: amilyen jogokat ad egy állam a saját, hazai szerzőinek, legalább ugyanazt a védelmi szintet kell minden más, aláíró állam szerzőjének is nyújtania.
• minimumjogok rendszere: az egyezményben megtalálható minimális védelmi szintet akkor is nyújtani kell az egyezmény többi tagállamának szerzői számára, ha az állam egyébként saját szerzőjének nem nyújtaná.

2. Egy falat közgazdaságtan
A szerzői jog talán legfontosabb célja, hogy a kulturális termékekre is kialakuljon egy piaci működés. Ezt a piacot hívják kreatív iparágnak, ami Európában 536 milliárd euró bevételt termel és 7,1 millió embernek ad munkát. Ez a szerzői jog nélkül teljesen lehetetlen lenne. 

„A közjószág olyan jószág, amelynek fogyasztásából más fogyasztók nem zárhatók ki, de azok nem is zavarják a többi fogyasztót. A klasszikus példa a friss levegő: egyrészt a (józan határok közötti) fogyasztása nem gátol másokat a belélegzésben, másrészt ebből nem is lehet senkit kizárni.”

Könnyű belátni, hogy a szerzői művek is ilyenek. Egy versből vagy dalból nem lesz kevesebb amiatt, mert még eggyel több ember hallgatja meg. A fogyasztók nem rivalizálnak egymással, tehát a kereslet-kínálat törvényei nem tudnak működésbe lépni – az ilyen javak piaci értéke nulla. A szerzői jog erre a problémára ad választ: mesterségesen egyfajta tulajdont („szellemi tulajdon”) hoz létre a szerzők számára. A szerző éppúgy kizárólagosan dönthet a művének felhasználásáról, ahogy például egy lakástulajdonos eldönti, hogy kinek és mennyiért adja bérbe az ingatlant. Ez pedig lehetővé teszi, hogy a műveknek saját piaci értéke legyen, az alkotók (legalább részben) megéljenek a munkájukból, és ne kizárólag a kormányok és üzleti szponzorok döntsék el, hogy milyen könyveket, zenéket, filmeket fogyasztunk.
 

3. A szerzői jog belső rendszere
Évszázadokon át a szerzői jog csak a szerzőket (írókat, költőket, festőket, grafikusokat, építészeket, zeneszerzőket stb.) védte. A 20. század közepén jelentek meg más olyan szereplők, akik eléggé hasonló helyzetbe kerültek, mint a szerzők, ezért az övékhez hasonló (de nem pontosan ugyanolyan) jogi védelmet kellett nekik biztosítani. Ezért hívjuk ezeket a területeket a szerzői joghoz „kapcsolódó” vagy azzal „szomszédos” jogoknak. Az előadók (zenészek, színészek, táncosok) például évezredeken át abban a helyzetben voltak, hogy az előadásukért cserébe könnyen tudtak pénzt kérni az adott rendezvény szervezőjétől. Leegyszerűsítve: ha nem kapnak gázsit, nem lépnek fel. A rádió, majd a tévé elterjedésével azonban ők is hasonló helyzetbe kerültek, mint a szerzők: hangfelvételre vagy filmre felvett előadásuk elszakadt a személyüktől, azt akárhányszor lehetett ismételni, lejátszani, közvetíteni. Méltányos, hogy az ezzel elért bevételekből ők is részesüljenek.

>> Tovább a következő fejezetre

Categories: Artisjus

Tags: Backstage Book, szerzői jog, Tóth Péter Benjamin