A dalköltészet nem könnyűzene

A szólóban és különböző zenekaraival, a Kistehéntől a Kamarazenekaráig, sikeres zenei pályát járó Kollár-Klemencz László ötletéből és javaslatára dalköltő néven szakirányú továbbképzés indult az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A négy féléves, másoddiplomás képzésen többek között kreatív dalszerzést, szövegírást, hangszerelési alapismereteket, dalkultúra-történetet hallgathatnak a résztvevők, a képzés szakfelelőse az egyetem művészetközvetítő és zenei intézete. A dalköltővel a képzésről, magáról a dalköltészetről, a szerzői attitűdről, az alkotásról és az előadásról Nagygéci Kovács József beszélgetett a Dalszerző Bookazinban.

Énekes, dalszerző, zenekarvezető és sok minden más is vagy még, jelenleg épp szakindító és egyetemen oktató is: dalköltőket képeztek az ELTE-n. Hogyan kell elképzelni az oktatást, a klasszikus egyetemihez vagy inkább a kreatív írás kurzusokhoz hasonlít?

Az első évfolyam hamarosan kezdi a második évét, közben összeállt az új, immár második csoport. A hallgatók sokfelől érkeztek: van történész, aki régizenével foglalkozik, van több színész, van rockzenész, aki a rockoperában szeretne elsősorban szövegíróként jobban elmélyülni. Több tanár tanít többféle tantárgyat, a képzés pedig kettős: zenei és irodalmi. A hallgatók tanulnak hangszerismeretet, van énekképzés, egy alap zongoraképzés és van dalkultúra-történet, illetve a bölcsészkarról is vannak órák, Mizsur Dánieltől tanulhatnak mindent, ami a költészettel kapcsolatos. 

Mi motivált a képzés tervezésekor, indításakor?

A dalköltészetről való gondolkodás vitt el ehhez. Régóta kutatom, hogy a kultúrán belül hol a helye a dalköltészetnek. Ebben nem vagyok egyedül, a barátaimmal, kollégáimmal sokat beszélgettünk erről és ebből alakult aztán ki egy terv. Végső Zoltán zenekritikussal, Weyer Balázzsal, a Hangvető vezetőjével – akik nagyon mélyen benne vannak a zenei dolgokban, illetve Balla Gergellyel a Platon Karataev zenekar énekesével, dalszerzőjével fogtunk össze, őket kértem meg, hogy bizonyos területek anyagát – például a dalkultúra-történetet – segítsenek összeállítani és az egész folyamatban vegyenek részt. Együtt fogalmaztuk, fogalmazzuk meg ezt az egészet.

Tehát már az előkészítésben is együttműködtetek?

Igen, mégpedig azért, mert nagyon sokat kellett és hozzáteszem, hogy kell is erről beszélni, hogy kitisztuljon, mi is a dalköltészet, hol a helye a kultúrában, a művészetben. Igyekszünk ezt a lehető legvilágosabban megfogalmazni, és ezzel együtt el is határolni a szórakoztatóipari termékektől. Utóbbival nincs dolgunk. 

Érzek a hangodban az úttörőkre jellemző dacosságot. Valamiféle düh vagy szolidabban: féltés indított el?

Tulajdonképpen igen. Sokáig igazságtalannak tartottam azt, hogy emberek, akik művészi értéket képviselő zenét és/vagy szöveget írnak, adnak elő, tehát kifejezetten szerzői, értékorientált attitűddel működnek a zenében nem jutnak elég lehetőséghez. Szerintem nagyon fontos, hogy milyen hozzáállással csinálod azt, amit csinálsz. Nem értettem és nem értem, hogy azok, akik a dalszerzést alapvetően nem megélhetésként, üzletként kezelik, hanem művészi, alkotói attitűddel állnak hozzá, miért vannak besorolva az – egyszerűen fogalmazva – szórakoztató iparba. Utóbbiba tartoznak a slágerszerzők, és egyéb tartalomgyártók, tehát azok, akik ezt kiszolgálják, de mondjuk ott van a Cseh Tamás-Bereményi Géza szerzőpáros, őket például nem lehet ebbe a szórakoztatóipari kategóriába sorolni, mert ők nem ilyen hozzáállással csinálták a dolgaikat, hanem alkotóként. Én ezt a megkülönböztetést szeretem megtenni, jó példa erre a filmes világ, ahol van az úgynevezett szerzői film és vannak a tömegfilmek. Az előbbi művészfilm, megvan a saját közönsége, és van egy saját köre, amit be tud járni, és van a tömegfilm, aminek – nem vitatom – hogy megvan a maga fontos szerepe. Mind a kettő létezik a filmművészeten belül, nem mellesleg hatnak is egymásra, de alapvetően különböznek. 

Jól értem, hogy a dalköltészet nem könnyűzene, ahogy a szépirodalom is más, mint a többi könyv?

Jól, igen. A dalköltészet nem könnyűzene. És erre szerintem mások is rácsodálkoztak már, mi viszont most elkezdtük ezt ilyen formában meg is fogalmazni. A szépirodalommal, ha már említetted, az a helyzet, hogy ott nyilvánvaló mindez, akár már a kiadó alapján meg tudod mondani egy könyvről, hogy szépirodalom vagy valami más. A dalköltészetnél még nem tartunk itt, de haladunk. 

Ha nem könnyűzene, akkor milyen kategóriába sorolható a dalköltészet?

Mit tanítanak az egyetemi dalköltő képzésen?

Miért van szükségünk ma mindennél jobban a dalokra?

Többek között ezekre is választ találhattok a teljes interjúban, amely teljes terjedelmében a Dalszerző Bookazinban olvasható. 

Nyitókép: Labancz Viktória