A feminista popkultúra csúcspontja – Albumfejtés Fazekas Gergellyel

December 12-én az ISON-ban jártunk Fazekas Gergely zenetörténész Dalszerelőműhelyének újításán, amely ezúttal a megszokottól eltérően egy egész albumra fókuszált; közös erővel fejtettük meg Taylor Swift legújabb nagylemezét, a The Life of a Showgirlt.

Előadás helyett interaktív szeminárium 

A teltházas program elején Fazekas Gergely nagyon hamar leszögezte, hogy bár nagyon sokszor meghallgatta idén az új Taylor Swift albumot – bizonyítékként még a Spotify Wrappedje is előkerült, ahol az előadók közül a popkirálynőt csak Bach előzte meg – valószínűnek tartja, hogy a vele szemben ülő rajongók még így is több összefüggést vehetnek észre, mint ő, illetve több háttérinformációval rendelkeznek. Ennek nyomán biztatta a közönséget, hogy aktívan és bátran osszák majd meg gondolataikat, egyoldalú előadás helyett inkább legyen egy kölcsönös kommunikáció, szeminárium jellegűvé téve az alkalmat. 

A foglalkozás első fele azzal telt, hogy a közönség a telefonján keresztül olyan kérdésekre szavazhatott az album kapcsán, mint hogy: 

• Jó album volt-e, vagy sem? 
• Melyik a hallgató kedvenc dala az albumról? 
• Melyik a hallgató kedvenc dala az albumról, ha csak a zenéjére fókuszál? 
• Melyik a hallgató kedvenc dala az albumról, ha csak a szövegére fókuszál? 

Az eredmények eltérőek voltak és több olyan beszélgetést nyitottak meg, amely során a közönség egy-egy tagja ütköztethette egymással az ellentétes nézeteit. Összességében a közönség megosztottsága jól tükrözte a zenei sajtóban/közvéleményben látható ellentmondást is – mint a program elején megtudhattuk, a Pitchfork például gyengébbre értékelte Taylor Swift albumát (5.9 ponttal), mint a 2021-es Peppa Malac-lemezt (6.5 ponttal).

Shakespeare-től Charlie XCX-ig

A dalokat egyesével megvizsgálva egy laikus számára is körvonalazódhatott, hogy a Taylor Swift slágerek mögött általában összetettebb koncepció van, mint azt elsőre feltételeznénk – legyen szó akár az akkordmenetekről, szövegről, vagy éppen korábbi érákra való utalásokról. Az albumfejtés csúcspontjain Shakespeare-idézeteket találtunk olyan dalok szövegeibe illesztve, mint a The Fate of Ophelia, vagy a CANCELLED!, de a folyamat közben más zenei műveket is felfedezni véltünk az alkotásban. Az Opalite eleje például kísértetiesen hasonlít Post Malone: Circles című dalának intrójára, de mondhatnánk akár a George Michael-től jogosított Father Figure-t is. Az elemzésből nem maradhattak ki a dalokhoz tartozó, szájról-szájra terjedő háttértörténetek sem; a Wood nyomán felmerült Travis Kelce neve, Charlie XCX pedig az Actually Romantic kapcsán volt megkerülhetetlen – ezek segítettek kontextusba helyezni a dalokat. 

Zene mint közösségépítő erő

A foglalkozás végére egyértelművé vált, hogy bár a legtöbb ember ugyanabból az érdeklődésből érkezett a helyszínre, mégis nagyon árnyalt vélemények születtek az albumról, az előadóról és úgy általában a zenéről. Fazekas Gergely a tőle megszokott közvetlenséggel, ugyanakkor szakmai komolysággal közelítette meg az alkotást – ez a nyitottság pedig a közönség aktív részvételében és lelkesedésében is visszatükröződött. Ahogy ő is fogalmazott korábban a Dalszerzőnek adott interjújában: „A visszajelzésekből úgy tűnik, hogy nagyon szeretik az emberek, hogy komolyan veszem ezeket a dalokat. Hogy kicsit sem leereszkedően közelítek hozzájuk, hanem ugyanúgy kezelem őket, mint a klasszikus zenét: meg akarom érteni a működésük minden részletét.”

Az esemény jó példája annak, hogy különböző világokat hogyan lehet bölcs odafigyeléssel közelebb hozni egymáshoz. A program egy közös énekléssel zárult, a közönség egy itt-ott bátortalan, de annál szerethetőbb kórussá vált; a The Fate of Ophelia dallamaival zártuk a gondolatainkat.

Fotók: ISON/Somogyi Hédi