A Hungaroton „pianistacsodái” ‒ 4. rész

A dorogi hanglemezgyárról szóló négyrészes sorozat felvezetőjében szó volt már arról, hogy a klasszikus zenei lemezeknél a lemezgyár számára kiemelt kérdés volt a külföldi siker. A záró részben a popularitás másik vizére evezünk, és a korszak „klasszikus” sztárpárosa ‒ Ránki Dezső és Kocsis Zoltán ‒ lemezfelvételeinek egy részével foglalkozunk. Ugyanis ez a cikk nem lesz elég arra, hogy érintsük az összes, a Kádár-korszakban megjelent lemezüket.

A lemezgyár politikájának része volt, hogy legyenek a populáris zenéhez hasonlóan komolyzenei sztárjaik exkluzív szerződéssel és aranylemezekkel. 1977-től, egy évvel a gyár megnyitását követően bejelentették, hogy már a komolyzenei lemezekért is jár az arany fokozat, amelyhez ötven eladott példányra volt szükség. „Kovács Dénes hegedűművész Vivaldi: A négy évszak című művének szólista teljesítményéért, Lehotka Gábor Bach orgonaműveinek előadásáért, Németh Gyula karnagy Liszt szimfonikus műveinek tolmácsolásáért kapott díjat. Ferencsik János főzeneigazgató két aranylemezt is kapott, Beethoven V. szimfóniájának, valamint Kodály Háry János szvitje, a Marosszéki táncok és a Galántai táncok vezényléséért” ‒ írta ekkor a Magyar Nemzet.

Sztárok a komolyzenében

A nagylemez formátumnak és az aranylemeznek a térnyerése a klasszikus zenében is fontos volt, az LP a zenekultúra kiemelt tárgyává vált. A „művészlemezeket”, ahogy a korszakban hívták, a rocklemezek mellett az ifjúsági sajtóban is hirdették. 1984-ben a Magyar Ifjúság már arról adott hírt, hogy „a komolyzene területén is létezik exkluzív szerződés az MHV és egyes művészek között”. A cikk kitért arra is, hogy „Kocsis Zoltánt hármas exkluzív szerződés köti a Hungarotonhoz és a Philipshez.” (A Philips Classics Records 1983 és 2009 között működött, és olyan zenészekkel dolgozott együtt, mint Alfred Brendel és Sir John Eliot Gardiner. A márka a PolyGramhoz tartozott, amely a Philips és a Siemens cégek kooperációja volt. Kocsis teljes Philips-lemezgyűjteménye megtalálható online.) Természetesen exkluzív szerződésben állt a vállalat Ránki Dezsővel is.

A korszak sztárzongorista párosa 1978-ban kapta meg a Kossuth-díjat. Tanáruk, Kadosa Pál így nyilatkozott az eseményről: „Hogy ilyen fiatalon tüntették ki őket Kossuth-díjjal? Ez a döntés semmiképp sem elhamarkodott, sőt nagyon is igazságos, hiszen mind a ketten bebizonyították már, hogy itthon is, külföldön is megállják helyüket, s világszerte igen nagy sikereket aratnak.” Bizonyos szempontból még nagyobb elismerésnek számít, hogy Bruno Monsaingeon francia filmrendező filmet készített róluk, aki korszakalkotó művészek portréját rögzítette a vásznon. Az 1976-os filmének címe: Kettős arckép (Double portrait: Zoltán Kocsis et Dezső Ránki). Azt se felejtsük el, hogy a Rádiózenekarral 25 koncertes turnéra mentek Amerikába már 1971-ben. Ránki Dezső ekkor 20, Kocsis Zoltán 19 éves volt.

Első lemezek

Ránki Dezső első albuma, amelyen Bartók-műveket játszik, 1967-ben jelent meg a vállalatnál ‒ a Bartók-összkiadás részeként. 1971-es lemezein Beethoven-szonáták, illetve Schumann kedvelt művei ‒ így a C-dúr fantázia, a Kinderszenen (Gyermekjelenetek) és az Arabeske (Arabeszk) ‒ hallhatóak. Szinte lehetetlen volna az összes megjelent lemezét felsorolni, ami igaz Kocsis Zoltán esetében is. „Ránki Dezsőben zongoraművészetünk egyik legnagyobb reménysége sejthető” ‒ írta róla már 1970-ben a korszak egyik legnagyobb kritikusa, Pernye András. Nemzetközileg is igen hamar ismert és elismert művésszé vált.

Kocsis Zoltán egyik első, 1970-es lemezén a Magyar Rádió és Szimfonikus Zenekarral Beethoven-műveket rögzített. Az albumon Beethoven Esz-dúr szonátája (Op. 81/a) is elhangzik. Ránki Dezső Beethoven másik Esz-dúr zongoraszonátájával, az Op. 27-sel  (természetesen más műveket is előadott) nyert első díjat 1969-ben a nemzetközi Schumann-versenyen. 1989-ben jelent meg Beethoven-szólóalbuma, amelyen a mű elhangzik a D-dúr „Pastorale” és a c-moll zongoraszonáta mellett.

Az Op. 27 jegyzékszám alatti két szonáta a „Sonata Quasi Una Fantasia” alcímet viseli. Allúzióval ‒ „…quasi una fantasia…” zongorára és térben elosztott hangszercsoportokra ‒ Kurtág György életművében is találkozhatunk. Egyes értelmezések szerint Beethoven ezzel jelölte, hogy „átlépi a szonátaforma s a szonátaciklus kereteit” ‒ a tételek „megszakítás nélkül” követik egymást.

Bartók

Ránki Dezső mellett Kocsis Zoltán lemezét is kiadta a lemezgyár nagyívű projektjének, a Bartók-összkiadásnak a keretében. 1972-ban jelent meg első Bartók-lemeze a Rádiózenekarral, amelyről már három évvel korábban tájékoztatást adott a lemezgyár: „[m]egnövekedett igényekkel és számos új Bartók-felvételt készítettünk, valamennyi sztereó-adásra alkalmas. Felvettük a többi között Kocsis Zoltánnal a II. zongoraversenyt, a Táncszvitet és Három etűdöt.”

Ránki Dezsőnek 1977-ben két, a zongoratanulást is meghatározó Bartók-lemeze is megjelent, a Mikrokozmosz (amely a német Teldec kiadó felvételének licenckiadása volt) és a Gyermekeknek. Ebben az évben egyébként öt lemezzel bővült a repertoárja. Kocsis Zoltán a Bartók-centenáriumban kiadott 1981-es Bartók-lemezén többek között a Tizenöt magyar népdal, a Három csíkmegyei népdal és az Allegro Barbaro hallható. Ugyanebben az évben az ő interpretációjában is megjelent Bartók Gyermekeknek című műve.

1974-ben lemezen rögzítették szintén az összkiadás részeként Bartók Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre című művét a két zongorista előadásában. (Egy televíziós műsor is őrzi előadásukban az első tételt. 1977-ben a TV Zenei Klubja című műsorban játszottak, sajnos eltűnt a korábban elérhető videó.) Előadásukban e csodálatos mű többször is megjelent. „Csúcsteljesítmény, egyfajta rekord a Kocsis—Ránki duó 1981. szeptember 11-i Bartók-hangversenyét megörökítő hanglemez is; soha nem látott gyorsasággal, három nap alatt került az üzletekbe (hogy azután rekord lassúsággal, jó fél éves késéssel számoljunk be róla)” ‒ írta a Muzsika 1982-ben. Ezen az albumon Rácz Zoltán és Cser Gusztáv „játszotta az ütős-szólamokat”. Ez a rekordgyorsaság kiemelt témává vált, még évekkel később is megemlítették. „Akad azonban rekordgyorsaságú megjelenés is. 1981-ben például a Hungaroton Hanglemez Hetek nyitóhangversenyének zeneanyaga — Kocsis Zoltán és Ránki Dezső zongorázott Bartók-darabokat — péntekről hétfőre a boltokba került. Ez a huszáros tempó persze nem lehet és nem is cél, az viszont igen, hogy fokozott figyelmet fordítsanak az aktualitásokra és a nevezetes évfordulókra” ‒ írta a sajtó 1984-ben.

Az 1973-es év

1973-ban több legendás album is piacra került. Az egyiken Kocsis Zoltán, Ránki Dezső és Schiff András Mozart két (Esz-dúr) és három (F-dúr) zongorára és zenekarra komponált versenyét játszották. A Magyar Állami Hangversenyzenekart Ferencsik János vezényelte. A discogs adatlapján látható, hogy a lemezt később Hollandiában, Japánban és Franciaországban is kiadták. A Ludas Matyi így reagált a történtekre: „…hosszú várakozás után elkészült Mozart három zongorára írott versenyművének a bugyija (pardon: borító-tasakja) s így a nagyszerű felvétel forgalmazhatóvá vált s a zeneértők és zeneszeretők legnagyobb örömére a művet három olyan fiatal zseniális pianista szólaltatja meg a lemezen, mint Kocsis Zoltán, Ránki Dezső és Schiff András.” A cikk írója attól tartott, hogy a lemezborító azt a benyomást keltheti a nem zeneértő közönség számára, hogy „Mozart ezt a művét nem három zongorára komponálta, hanem egyre s amellett kell a három művésznek szorongania.” A másik lemezen Ránki Dezső és Kocsis Zoltán Mozart, Ravel és Brahms két zongorára írt szonátáit adja elő.

Nehéz ezen a ponton megállni, és megszakítani a lemezek felsorolását. 1977-ben többek között Kocsis Zoltán és Schiff András Bach-lemeze jelent meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zenekarával, a karmester Simon Albert. 1978-ban újabb Ránki‒Kocsis lemez került a boltokba, amelyen Mozart két zongorára írt szonátáit adják elő. 1980-ban az MHV Brahms két csellóra és zongorára írt műveit tartalmazó lemezét adta ki, amelyen Kocsis Zoltán és Perényi Miklós játszik. Legendás albumokról, világszínvonalú előadásokról, hazai forgalmazásra és exportra kiemelten érdemes felvételekről van szó. Nem is véletlen, hogy a borítók egytől egyig angol nyelvűek (a magyar fordítás mellett).

A hetvenes-nyolcvanas évek a magyar zongoristák aranykorszaka volt, igen jelentős zenészgeneráció indult útjára. Hozzátartozik a történethez, hogy már a hetvenes évek elején sztárokként kezelt páros olyan kultikus tanáregyéniségek kezei között nőtt fel, mint Kadosa Pál, Rados Ferenc és Kurtág György. Ránki Dezső és Kocsis Zoltán generációjából sok zongoristát emelhetnénk még ki ‒ Schiff Andrást, Rohmann Imrét, Jandó Jenőt, Lantos Istvánt és a sort nem is lehet lezárni csak úgy. 1973-ban a gyár a saját, a zongoristák sikerében betöltött szerepét egyértelműen kiemelte: „Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Falvai Sándor, Pertis Péter (zongora) vagy Lehotka Gábor (orgona) neve éppen a Hungaroton közreműködése által vált közismertté.”

Biztos, hogy a lemezek hozzátettek az ismertséghez, de a Kádár-korszak elleni ellenérzések nem homályosíthatják el azt a tényt, hogy óriási zongoristákról van szó. A lemezek és a lemezgyár által irányított nyilvánosság pedig nyilván csak részben tudja visszaadni ennek a korszaknak a gazdagságát. Azonban egyet ne feledjünk: a korszak javára írhatjuk, hogy ennyi klasszikus zenei lemez jelent meg, és nem is akármilyenek. Csak a töredékére hívhatta fel a figyelmet jelen írás. Szerencsére ma sincs hiány Magyarországon kiemelkedő zongoristákból ‒ a lemezek mai gyártásának kérdése azonban már más lapra tartozik.