A legnagyobb kiadó képes volt hibázni egyik legnagyobb sztárja, Rihanna megjelentetésében

2016. február 2.

Rónai András

Mint arról itt írtunk, Rihanna hosszú várakozás után megjelent nagylemeze, az ANTI körül volt némi fejetlenség: először kikerült a Tidalra, aztán lekerült onnan, majd miután a torrent oldalakon már fent volt, kiderült, hogy „ajándékként” ingyenesen, hivatalosan letölthető. Az biztos volt, hogy valaki elrontott valamit. De inkább arra lehetett tippelni, hogy a piacon viszonylag új és kicsi Tidalnál történt a hiba. „Az ember elképzeli, ahogy Jay Z fel-alá rohangál a Tidal irodában, és azt kiabálja: csak semmi pánik!” – viccelt a Guardian kritikusa.

Az igazság a Tidal markeingigazgatója által a SPIN magazinnak adott interjúból, egészen pontosan az ahhoz fűzött helyreigazításból derült ki (ami mutatja, hogy még mindig elég nagy a káosz). „Tudjuk, mi történt, abban az értelemben, hogy sajnos még mindig rendszerekre kell támaszkodnunk, és volt egy rendszerhiba” – mondta Grace Kim; a helyreigazításból derült ki, hogy „a rendszerhibát a Universal Music Group okozta” – akármit jelentsen ez.

FRISSÍTÉS: A Universal tagadta a vádat. Igaz, nem hivatalosan: mind a Billboardnak, mind a Music Business Worldwide-nak névtelenül nyilatkoztak a kiadó illetékesei arról, hogy „a vádak nevetségesek és abszurdak”. „Ha mi hibáztunk volna, azt beismernénk” – mondta az egyik; „pontosan teljesítettük a kéréseiket: ez olyasmi, amit napi szinten csinálunk. Csak ránk akarják kenni a saját alkalmatlanságukat” – mondta a másik.

Mint kiderült, a Samsung úgy került a képbe, hogy 1,4 millió (digitális) példányt megvásároltak a Rihanna-lemezből, aki aztán ezeket ajándékozta tovább a rajongóknak, és bárkinek, aki kattintott a mindenhol elérhető linkre. A marketingigazgató szerint a kavarodás nem ártott semmit, sőt, eredetileg arra számítottak, hogy egy hét kell majd a kampánynak, hogy elérje ezt a számot, ám aztán 15 óra alatt „elfogytak” az ingyenes lemezek. (A Samsung még tavaly 25 millió dolláros szponzori szerződést kötött Rihannával, valószínűleg ennek a része volt ez a kampány is, illetve majd a következő turné is az lesz.)

Rihanna fejhallgató

Rihanna ezen a képen látható, 9 ezer dolláros (2,6 millió forintos) fejhallgatója a kép kikerülése után egy nap alatt elfogyott. Az énekesnő állítólag saját lemezét hallgatja a fotón.

Grace Kim szerint „ez egy új modell, amihez előbb-utóbb mindenki csatlakozni fog”. Persze valójában nem egészen új, és az is nyilvánvaló, hogy korlátozott azok száma, akiktől egy szponzor nagy tételben lemezt fog vásárolni. 2011-ben az Amazon vásárolt be teljes nagykereskedelmi áron az akkor a csúcson lévő Lady Gaga albumából, hogy aztán a megjelenés napján 0,99 dollárért adja, ezzel népszerűsítve a messze az iTunes mögött kullogó digitális áruházát. 2013-ban pedig a Samsung fizetett Jay Z-nek, hogy aztán az akkor legújabbnak számító okostelefonjai tulajdonosainak ingyen albumletöltést kínálhasson.

Az Amazon akciójából származó eladások beszámítottak a listás helyezésekbe, ám ezután nem sokkal hozta a Billboard azt a döntést, hogy a megjelenés első négy hetében 3,49 dolláros határ alatti eladások nem számítanak az albumlistán. (Ez mai árfolyamon kicsit kevesebb mint ezer forint.) Mint a Billboard szerkesztője a Lady Gaga-, majd a Jay Z-megjelenés után elmagyarázta, „a fogyasztói szándék” az, amit megpróbálnak számításba venni. És egy cég döntése, hogy lemezeket vásároljon (vagy digitális albumok esetén inkább ezek továbbadásának jogát), még nem jelent semmit a fogyasztókra nézve.

Így Rihanna listahelyezésébe csak a „rendes” (egyelőre csak digitális) eladások és a stream számított bele. Így a 27. helyre került a lemez, ami azért nem rossz, tekintve, hogy a heti periódusból csak egy napig volt elérhető. Közben viszont az amerikai lemezkiadók szervezete, az RIAA megadta a platinalemez minősítést az ANTI-nak.

Úgyhogy ha van tanulság, akkor az ez: egyre nehezebb lesz követni és felmérni, vagy legalábbis megbecsülni, hogy mennyire népszerű vagy kelendő egy lemez. Valamint az, hogy miközben a nagy kiadók világát szokás „gépezetként” jellemezni (nem jó értelemben), addig még a legnagyobb major, a Universal is képes volt nagyot hibázni egyik legnagyobb sztárja lemezének megjelentetésekor.

Bejegyzés megosztása
Rihanna Samsung toplista Universal Music Group