A nosztalgia a legaktuálisabb trend, a zene az éllovasa

Adatok a zenei és popkulturális nosztalgiáról

2026. augusztus 19.

Rónai András
Zara Larsson: Midnight Sun

DJ Oti hatalmas tömeget megmozgató bulija ismét ráirányította a hazai közvélemény figyelmét a zenei nosztalgiára. Ez egyáltalán nem speciálisan magyar jelenség. Sőt, nem is az az egyetlen formája, hogy a felnőttek visszatekintenek tinédzserkoruk slágereire – sokan éreznek nosztalgiát olyan dalok iránt, amik akkor jelentek meg, amikor ők még meg sem születtek. Vagy éppen gyerekek voltak, mint a Z generáció tíz éve – hiszen jelenleg a közösségi oldalakon „2026 is the new 2016” az egyik legerősebb trend. Nem véletlen, hogy mostanában több piackutatás is megjelent a zenei nosztalgiáról; ezek főbb megállapításait ismertetjük.

A zene, azon belül a videoklipek keltik fel legjobban a nosztalgiát

A Vevo felmérésében a Z generációba tartozók kétharmada mondta azt, hogy érzett már nosztalgiát olyan tartalmak, stílusok iránt, amiket nem élt meg első kézből. Ez az ezredfordulós és X generációra is jellemző, de kisebb mértékben (54-55%).

Arra a kérdésre, hogy mi az, ami leginkább felkelti a nosztalgiát, a legtöbb válaszadó, 88% megjelölte a zenét (természetesen többet is lehetett). Ettől elmarad, bár még mindig jelentős a filmek (81%) és a sorozatok (80%) nosztalgiakeltő hatása. A negyedik helyen, ezektől jóval lemaradva állnak a videojátékok (50%), az egyéb választásokat (pl. sportok, képregények stb.) pedig a válaszadók 30-40%-a jelölte meg .

A zenén belül a klipek keltik fel leginkább a nosztalgiát (68%), önmagában maga a dal ennél kevésbé (59%), és ezektől is lemaradnak a régi koncertfelvételek (50%).

A műfajok közül leginkább a popslágerek visznek vissza a múltba. A hiphop inkább a Z és az ezredfordulós generáció tagjaiban ébreszt nosztalgiát – az X generáció tagjai viszont a fiatalabbaknál sokkal inkább mennek vissza a múltba rockzenét hallgatva. (A Z generációban az R&B erősebb nosztalgiát kelt a rocknál.)

Egy régi dal meghallgatása a válaszadók 69%-át készteti arra, hogy elővegyen általa szeretett előadókat, műfajokat; 67%-ban azt a vágyat is felkelti, hogy a megidézett korból más zenéket is felfedezzen.

A Vevo felmérésében azt is megnézték, hogy egyes korszakok kulturális termékeit milyen mértékben fogyasztják olyanok, akik akkor még nem születtek meg. A hetvenes évekbeli tartalmak fogyasztói 40%-ban 1979 után születtek; a nyolcvanas évek zenéit-filmjeit 20%-ban hallgatják-nézik olyanok, akik akkor még nem születtek meg. A Vevo amerikai, brit és ausztrál embereket kérdezett meg az X, az ezredfordulós és a Z generációból, vagyis 46-61, 30-45 és 14-29 éveseket.

A Vevo néhány saját adatot is közöl a nosztalgiáról. A platformon 2025-ben a legnagyobb nézettséget elérő videópremier Sabrina Carpenter Manchildja volt, ami egyértelműen megidéz konkrét filmeket a hetvenes és a kilencvenes évekből. Az idei Sziget egyik sztárfellépője, Zara Larsson nézettsége a platformon megháromszorozódott azóta, hogy 2015-ös dalát, a Lush Life-ot (pontosabban annak egy élő előadását, ahol egy rajongó is táncolt a színpadon) felkapta a TikTok. Az énekesnő 2025-ös lemezével, például annak Midnight Sun című klipjével csak ráerősített az „Y2K esztétikára”.

Pár év alatt jelentősen csökkent a fiatalok érdeklődése a jelen zenéi iránt

A Luminate piackutató az amerikai közönségben végzett nagy (8000 fős) kutatást. Az innen letölthető jelentésben számos adat mutatja meg, mennyire megerősödött a korábbi évtizedek zenéi iránti érdeklődés a fiatal generációkban. A 13-24 évesek között 2021-ben még 55% leginkább a jelen zenéjét hallgattta; ez az arány 2025-re 44%-ra csökkent, vagyis a fiatalok kevesebb mint fele mondja, hogy az aktuális zenék számára a legérdekesebbek. Közben az 1990-es évek és a még korábbi évtizedek rajongóinak aránya 18%-ról 25%-ra ment fel.

Az alábbi ábrán az látható, hogy az amerikai közönség mely évtizedek dalait hallgatja (természetesen többet is lehet), a 2025-ös éves adatok alapján. Érdekes, hogy a jelenleg pont a 2010-es évek dalai kevésbé népszerűek, de a Luminate szerint a Z generáció várható gyerekkori nosztalgiája, illetve az, hogy – tekintve, hogy a generáció idősebb vége már a húszas évei végén jár – az ő gyerekeik is elkezdik majd kialakítani a zenei ízlésüket, el fogja hozni ennek a reneszánszát is. (Illetve az említett 2016-mém már most erre utal.)

Forrás: Luminate

A Luminate közli azt is, hogy melyik régebbi dalok hallgatottsága ugrott meg jelentősen 2024 és 2025 között. Bár itt a „régebbi” bármelyik, másfél évnél idősebb dalt jelenthetné a zeneiparban használatos „katalógus” definíció szerint, a tíz legnagyobb növekedést elérő dal mindegyike a ’90-es és a ’00-ás években jelent meg. Különböző virális trendeknek köszönhetően pl. több mint 600%-kal ugrott meg a következő dalok hallgatottsága: Radiohead: Let Down, Black Eyed Peas: Rock That Body, Julie Doiron: August 10.

Természetesen a TikTok mellett a sorozatok, filmek is fontos szerepet játszhatnak egy-egy régi dal felfuttatásában. A legismertebb példa a Running Up That Hill, de a Stranger Things fináléja is új közönséghez juttatot el két ikonikus Prince-slágert. Mint a Luminate ábráján látható, ezeknek a daloknak a népszerűsége a csúcs után visszaesett ugyan, de magasabb (a Purple Rain esetén jóval magasabb) maradt, mint korábban volt – még akkor is, amikor a sorozat körüli felhajtás már elült. Érdekes egyébként, hogy a Netflix az egyetlen nagy videostream szolgáltató, ahol az új sorozatok, filmek nézettsége nagyobb, mint a régieké (60-40%); minden más szolgáltatónál (Disney+, HBO Max stb.) 90-95% között van a másfél évnél régebbi tartalmak fogyasztása.

Forrás: Luminate

A zenei nosztalgia minden, a kulturális trendekhez kapcsolódni kívánó brand számára fontos lehet. A zeneipar számára különösen jelentős, hogy ennek köszönhető a fizikai kiadványok növekvő népszerűsége. Mint arról már írtunk, 2026 első fele elhozta a CD reneszánszát, ami részben ennek is köszönhető. Annak eldöntésében, hogy milyen formátumot választanak, a Z generáció kb. harmada számára fontos szempont a nosztalgia (sőt, akik kazettát vesznek, azoknál 41% ez az arány). Érdekes módon az ezredfordulós generáció és a baby boomerek számára a vinyl a kiugróan nosztalgikus formátum, míg az X generáció számára mindhárom ismert fizikai formátum kb. hasonló mértékben az.

 

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Bejegyzés megosztása
generáció katalógus nosztalgia Z Generáció

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük