A relatív idő problémái ‒ Queen: ’39

Nagy áttörés volt a rockzene történetében, amikor a Beatles számait a nemzetközi sajtó a klasszikus zene eszközeivel közelítette meg, ezáltal ugyanis a populáris zene értéke erősebb lett. Azóta egyértelművé vált, hogy a komolyzene számtalan kreatív zenei megoldást ad, ami a könnyűzenében is értelmezhető. A dalok értékeit felfedező utunk során a rockzenét a most induló Könnyűről komolyan sorozatunkban új aspektusból közelítjük meg. Az első évadban Balogh Máté kétszeres Artisjus-díjas zeneszerző, a Zeneakadémia és a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa személyes impulzusok alapján választott ki nyolc zenetörténeti pillanatot. A rövid videókban, amelyeket szöveges változat is kísér, egy-egy dal központi elemére, megoldására, fókuszál. Az elemzések a dalszerzőknek hasznosnak, a rajongóknak pedig kiváltképp izgalmasnak bizonyulhatnak.

A Queen negyedik, A Night at the Opera című albuma 1975-ben jelent meg. Az együttes felvállaltan rapszodikus formátumú albumot komponált, kemény rockos, folkos, sőt ragtime-szerű és klasszikus zenei reflexekre épülő dalokkal.

Az album első oldalának ötödik száma a Brian May által komponált – és leggyakrabban általa is előadott – ’39 című nem-mindennapi opusz.

A mű matrózdal-reminiszcencia. A tengeren hánykolódó tengerészek karakteres folk-riffje végig hallható. Kivételt képez ez alól a darab legeleje, ahol a harmóniák és a kórus „sci-fi”-szerű hangzást idéznek. A C-C-a-E / Bb-Eb-Csus4-F-G / harmóniasor első hallásra nehezen feldolgozható. A harmóniasor első vágata még könnyen megugorható extrém füli tapasztalatok nélkül is, ám az a-E / Bb-Eb találkozás nem illeszkedik semmilyen közös hangnembe: mintha a második harmóniai sor „teleportált” volna a kiindulási helyszínről.

Mindjárt a mű indulásánál űr-érzet keletkezik a hallgatóban. Az intro nagyszerűen vetíti előre a dal később elhangzó szövegének jelentését, annak mintegy érzelmileg megágyazva. A később megjelenő matrózdal ugyanis elmeséli az einsteni relativitáselmélet óta népszerű sci-fi történetet, ami szerint űrhajósok intergalaktikus utazásukról hazatérve szembesülnek a relatív idő kényelmetlen következményeivel: a földi élet sokkal gyorsabban telt, mint a nagy sebességgel utazók élete, és így itthoni szeretteik már rég meghaltak.

A „poszt-bécsiklasszikus” zene legnagyobb alakja, a tragikus sorsú Franz Schubert gyakran élt az önmagukban szokványos akkordok meghökkentő kontextusba helyezésének eszközével. D. 950-es jegyzékszámú Esz-dúr miséjének Sanctus tétele például egy minden szempontból egzisztenciális kényelmetlenséget sugalló Esz-dúr – h-moll – g-moll – esz-moll harmóniasorral indul, ami ilyen módon nem illeszthető egyetlen „iskolás” hangnem keretei közé.