A Spotify-on jól kereső zenészek nagy része a 2020-as években debütált

A Spotify 2021 óta minden évben frissíti a jogdíjkifizetésekről szóló Loud & Clear aloldalát. Ezek a – nyilván jól megválogatott, a Spotify önképét alátámasztó – adatok jórészt azt hangsúlyozzák, hogy a platform nemcsak a szupersztároknak kedvező, hanem zenészek egyre szélesebb rétegeit segíti hozzá ahhoz, hogy megéljenek az alkotásból. Idén emellett még hangsúlyosabb lett a globalizáció témája. (Ez volt egyébként az IFPI évösszefoglalójának is az egyik fő fókusza, egyenesen azzal az üzenettel, hogy a nyelvi korlátok teljesen eltűntek.)

Egyre többen keresnek jól

A Spotify 2025-ben összesen több mint 11 milliárd dollárt fizetett ki a jogtulajdonosoknak; a cég fennállásának kezdete óta összesítve az összeg már meghaladta a 70 milliárd dollárt. „Ezek a számok eléggé absztraktnak tűnhetnek” – fogalmaz az oldal, ezért kiemel különböző adatokat. Így például azt, hogy 2025-ben olyan több előadó volt, aki évi 100 ezer dollárnál több jogdíjat generált, mint ahányan alig öt éve, 2020-ban elérték ennek a felét, az 50 ezres határt. Ezt a 100 ezer dolláros (évi 33,4 millió forintos) határt tavaly 13 800 előadó lépte át, ami több, mint ahány előadónak a kiadványai „elfértek egy lemezbolt polcain a CD-korszak csúcsán” – írja a Spotify.

Itt nemcsak régen befutott előadókról van szó: a 100 ezer dollár fölöttiek többsége a 2020-as években debütált; továbbá 85%-uk nem az Egyesült Államokban él. Az is fontos, hogy ez a fajta siker tartós: azoknak az előadóknak, akik 2022-ben átlépték a 100 ezres határt, 80%-a három évvel később is legalább ennyi jogdíjat generált.

Számos másik jövedelmi kategóriában is a növekedést hangsúlyozza a Spotify. Így például 2015-ben egyetlen előadó ért el 10 millió dollárnál magasabb jogdíjat a platformon, 2025-ben már nyolcvannál is több. Ráadásul sokan közülük nem világsztárok, vagyis nem kerülnek fel a globális toplisták élére. (Korábban a „váratlan milliomosok” kifejezést használták az ilyen előadókra.)

Fontos látni azt, hogy a „jogdíjat generál” kifejezés azt fedi, hogy ebből az összegből nem minden magának az előadónak megy: ha kiadónál van, akkor a szerződéstől függően részesül belőle. Jellemzően 20-50% között bárhol lehet a részesedés – az IFPI említett jelentése szerint a három major kiadónál átlagolva a bevétel 35,5%-a ment a zenészeknek. Ha DIY terjesztővel dolgozik az előadó, akkor a jogdíj jó részét megkapja (vagy az egészét, de fix díjat kell fizetnie). Ekkor viszont a kiadásokat is neki kell állnia.

Globalizálódás a jogdíjak forrásában és a slágerek nyelvében

A globalizálódás egyik legfontosabb jele, hogy azoknak az előadóknak, akik legalább két éve jelentették meg az első kiadványukat, átlagban az összes jogdíj több mint a fele a saját hazáján kívülről érkezik, míg „nem is olyan régen a siker gyakran néhány piacra korlátozódott”. (Nyilván itt a globális átlag hatalmas különbségeket mos el egyetlen számban, de ettől még ez egy fontos adat.)

Másfelől földrajzilag egyre több helyről lehet sikert elérni. Míg 2024-ben 66 országból jöttek olyan előadók, akik elérték az évi félmillió dolláros (167 millió forintos) határt, egyetlen év alatt ez jelentősen megemelkedett: 75 különböző ország előadói érték ezt el. Az évi 10 ezer dolláros (3,3 millió forintos) határt pedig 150-nél több ország előadói lépték át.

Ehhez kapcsolódik a dalszövegek nyelvének a kérdése. 2025-ben 16 különböző nyelven szólaltak meg a szövegek a globális top 50-be jutó dalokban, ami a 2020-as hasonló adatnak több mint duplája.

A jogdíjakat tekintve a leggyorsabban növekvő műfajok: brazil funk (+36%), K-pop (+31%), trap latino (+29%), urban latino (+27%), reggaeton (+24%). A Spotify hozzáteszi, hogy a globálisan terjedő zenék „gyakran a hagyományos zeneipari központokon kívül” születnek.

„Eddig rosszul kommunikáltunk”

Ahogy a Complete Music Update írja, a Loud & Clear jelentések nem titkolt célja mindig az volt, hogy válaszoljanak a Spotify-t érő kritikákra, ettől függetlenül ezek nem halkultak el, illetve az utóbbi időkben többen bojkottálják is a szolgáltatót. Bizonyos frissebb kritikákat – pl. a jogdíjelosztási rendszerben az alsó küszöb bevezetése; a szerzőknek járó jogdíjak csökkentése a hangoskönyvek bevezetése után; az Egyesült Államokban az ICE hirdetései stb. – nem is érint a Loud & Clear. (Tavaly egyébként a CMU még epésebben foglalta össze a jelentést: „Mindenki egy csomó pénzt keres. Ha te pont nem, arról semmiképp sem mi tehetünk.” Ugyanakkor az is igaz, hogy bár a Spotify jól megválogatott statisztikákat közöl, de legalább közöl valamit, szemben a többi szolgáltatóval.)

A Billboard a cég két vezérigazgatója közül Gustav Söderström a Billboardnak adott interjúja kitért többek között a Loud & Clearben közölt adatok fogadtatására is. Söderström azt mondja, hogy a cég kommunikációs irányelve sokáig az volt, hogy a jogdíjak mértékét, illetve azt, hogy a Spotify lejátszásonként kevesebbet fizet a többi szolgáltatónál, nem kommentálják, „mert ha válaszolunk, akkor csak felerősítjük ezeket a hangokat. Azt gondoltuk, hogy mivel mindenki másnál többet fizetünk [mármint nem lejátszásonként, hanem összesen], akkor egy idő után el fognak hallgatni.” Mint mondja, nem ez történt, hanem az lett az általános nézet, hogy a Spotify fizeti a legkevesebbet.

Erre – mint már évek óta – Söderström azt válaszolja, hogy félrevezető az egyes lejátszásokra eső jogdíjakat nézni. Nemcsak a Spotify nem így fizet, hanem minden más szolgáltató is ugyanazt a módszert alkalmazza: az összes jogdíjbevétel kb. 70%-át felosztja a jogtulajdonosok között (nagyobb részt a hangfelvételi oldalnak, jóval kisebbet a szerzőinek), az összes hallgatottságból rájuk eső részesedés alapján. Az, hogy egy-egy meghallgatásra a Spotify-nál kevesebb jogdíj esik, azért van, „mert nálunk egy-egy felhasználó háromszor-négyszer annyi zenét hallgat, mint más szolgáltatóknál”, miközben az előfizetési díjak ugyanakkorák.

De „fura módon az egy meghallgatásra eső alacsonyabb jogdíj valójában jó” – magyarázza Söderström. „Egy előfizetéses szolgáltatásnál a legfontosabb mutató a felhasználók megtartása, ami nagyon erősen összefügg a szolgáltatás aktív használatával. Szóval ha egy-egy felhasználó kevesebb zenét hallgat, akkor kisebb eséllyel tartjuk meg, ami mindenkinek rossz. Ha többet használják a szolgáltatást, akkor ugyan az egy hallgatásra eső jogdíj alacsonyabb lesz, de a felhasználók megtartása jobb, a bevétel pedig így magasabb.”

Mivel ezt a gondolatmenetet még sokan mindig nem értik, ezért van, hogy a vezérigazgató szerint sokan meglepődnek a Loud & Clearben közölt adatokon. „Ez egy kicsit elszomorít, mert azt jelenti, hogy eddig nem igazán jól kommunikáltunk” – mondta a Billboardnak.

Egyébként erre a problémára is született már megoldási javaslat, amit a vezérigazgató nem említ: már régen felvetődött, hogy ahelyett, hogy minden felhasználó ugyanannyit fizet, egy bizonyos mennyiségű meghallgatott zene fölött lehetne magasabb az előfizetési díj, akár több sávban is.