A stream „demokratikusabb”, a CD-eladások sokkal inkább a szupersztárokra koncentrálódtak

A brit kiadók szövetsége, a BPI fontos adatokat tett közzé a zenefogyasztás megoszlásáról. Ennek célja elsősorban az, hogy a „stream gazdaságtanával” foglalkozó brit parlamenti vizsgálóbizottságot meggyőzzék arról, hogy nem kell változtatni a jelenlegi rendszeren, ami „oly sokak számára előnyös”. De az adatok kapcsolódnak ahhoz a témához is, amiről már többször írtunk blogunkon (legutóbb 2020 nyarán): az utóbbi néhány évben megfigyelhető fontos tendencia az, hogy a szupersztárok rovására megerősödik egy „középréteg”, amelynek tagjai ha nem is lesznek nagyon gazdagok, de jól meg tudnak élni a stream bevételeikből.

Az elmúlt egy évben 1800 olyan brit zenész, zenekar volt, akinek csak az országon belüli streamjei meghaladták a 10 milliót – írja a BPI. Ez a szokásos átszámítási módszerrel 10 ezer eladott albumot jelent, és ezt a határt 2007-ben csak 1048 előadó lépte át. Vagyis most 72%-kal több előadó tartozik az ezzel a példányszámmal meghatározott vezető réteghez.

Más irányból nézve ugyanezt látjuk. 2005-ben a top 10 előadó az eladások 13%-át tudhatta magáénak; ma a top 10 a streamek 5%-át szerzi meg, vagyis jóval kevésbé dominálnak a piacon a legnagyobb sztárok.

A stream a zenei exporthoz is hozzájárul – írja a BPI. A legsikeresebb 1500 brit előadó zenéit átlagban kilencszer többet hallgatják az országhatáron kívül, mint belül – igaz, itt szervezet nem közöl történeti összehasonlító adatot, de feltehető, hogy a CD-eladások ennél jóval inkább az országra koncentrálódtak. 2020 végén egyébként egy külön jelentés foglalkozott a brit zenei exporttal. A vizsgált 14 nagy zenei piacon az összes stream 10,1%-ának brit volt az előadója. A bejáratott előadók – mint a Beatles, a Queen, a Coldplay vagy Harry Styles – mellett új zenészek is bekerültek a globális elitbe, mint Dua Lipa, Lewis Capaldi (Harry Stylesszal együtt ők láthatók a nyitóképen), George Ezra, Stormzy, Anne Marie és mások.

Persze könnyen adódik a válasz a BPI érveire. Eszerint a kérdés valójában nem az, hogy a streamek hogyan oszlanak meg, hanem az, hogy az ebből keletkező bevételek kinek jutnak. A BPI szerint a CD-eladások után az előadók jellemzően a nettó nagykereskedelmi érték 15-20%-át kapták (ebbe beleértve azt a részt, amit a kiadó a kifizetett előleg törlesztéseként megtartott), míg a stream bevételeknél ez az arány általában 20-30%. A szervezet szerint ezt a javulást a parlamenti vizsgálóbizottság előtt tanúskodó zenészek is elismerik.

A BPI lebontja azt is, hogy egy tipikus, 9,99 fontos stream előfizetés kinek jut. A stream szolgáltató, a szerzők és zeneműkiadók része, valamint a forgalmi adó levonása után marad 4,33 font. Ebből 1,33 font jut az előadóknak (beleértve az előlegtörlesztést is), 3 font a kiadóknak. Ez utóbbi nagy része (2,49 font) a költségekre megy el, amiben benne vannak az olyan befektetések, mint az A&R és a marketing; a kiadó profitja 0,51 font. A befektetések részletezésénél található egy érdekes adat: „tipikusan másfél millió fontba (600 millió forintba) került egy előadó nemzetközi befuttatása” a BPI szerint.

Mindezek persze nem új érvek, és mint a Complete Music Update írja, a válaszok is régen készen állnak rájuk. Így például lehet, hogy némileg nőtt az előadók részesedése a CD-korszakhoz képest, viszont a kiadók részéről a stream jóval kevesebb befektetéssel és kockázattal jár, mint a fizikai formátumok. A lap továbbá megjegyzi, hogy a streamnek köszönhetően nőtt azok száma, akik meg tudnak élni a zenélésből, ugyanakkor a hangfelvételeket megjelentető előadók száma még ennél is drasztikusabban megugrott. További vitás kérdés, hogy az említett, előfizetőként 1,33 fontot hogyan osztják meg az előadók között.