A stream „demokratikusabb”, a CD-eladások sokkal inkább a szupersztárokra koncentrálódtak

2021. január 19.

Rónai András

A brit kiadók szövetsége, a BPI fontos adatokat tett közzé a zenefogyasztás megoszlásáról. Ennek célja elsősorban az, hogy a „stream gazdaságtanával” foglalkozó brit parlamenti vizsgálóbizottságot meggyőzzék arról, hogy nem kell változtatni a jelenlegi rendszeren, ami „oly sokak számára előnyös”. De az adatok kapcsolódnak ahhoz a témához is, amiről már többször írtunk blogunkon (legutóbb 2020 nyarán): az utóbbi néhány évben megfigyelhető fontos tendencia az, hogy a szupersztárok rovására megerősödik egy „középréteg”, amelynek tagjai ha nem is lesznek nagyon gazdagok, de jól meg tudnak élni a stream bevételeikből.

Az elmúlt egy évben 1800 olyan brit zenész, zenekar volt, akinek csak az országon belüli streamjei meghaladták a 10 milliót – írja a BPI. Ez a szokásos átszámítási módszerrel 10 ezer eladott albumot jelent, és ezt a határt 2007-ben csak 1048 előadó lépte át. Vagyis most 72%-kal több előadó tartozik az ezzel a példányszámmal meghatározott vezető réteghez.

Más irányból nézve ugyanezt látjuk. 2005-ben a top 10 előadó az eladások 13%-át tudhatta magáénak; ma a top 10 a streamek 5%-át szerzi meg, vagyis jóval kevésbé dominálnak a piacon a legnagyobb sztárok.

A stream a zenei exporthoz is hozzájárul – írja a BPI. A legsikeresebb 1500 brit előadó zenéit átlagban kilencszer többet hallgatják az országhatáron kívül, mint belül – igaz, itt szervezet nem közöl történeti összehasonlító adatot, de feltehető, hogy a CD-eladások ennél jóval inkább az országra koncentrálódtak. 2020 végén egyébként egy külön jelentés foglalkozott a brit zenei exporttal. A vizsgált 14 nagy zenei piacon az összes stream 10,1%-ának brit volt az előadója. A bejáratott előadók – mint a Beatles, a Queen, a Coldplay vagy Harry Styles – mellett új zenészek is bekerültek a globális elitbe, mint Dua Lipa, Lewis Capaldi (Harry Stylesszal együtt ők láthatók a nyitóképen), George Ezra, Stormzy, Anne Marie és mások.

Persze könnyen adódik a válasz a BPI érveire. Eszerint a kérdés valójában nem az, hogy a streamek hogyan oszlanak meg, hanem az, hogy az ebből keletkező bevételek kinek jutnak. A BPI szerint a CD-eladások után az előadók jellemzően a nettó nagykereskedelmi érték 15-20%-át kapták (ebbe beleértve azt a részt, amit a kiadó a kifizetett előleg törlesztéseként megtartott), míg a stream bevételeknél ez az arány általában 20-30%. A szervezet szerint ezt a javulást a parlamenti vizsgálóbizottság előtt tanúskodó zenészek is elismerik.

A BPI lebontja azt is, hogy egy tipikus, 9,99 fontos stream előfizetés kinek jut. A stream szolgáltató, a szerzők és zeneműkiadók része, valamint a forgalmi adó levonása után marad 4,33 font. Ebből 1,33 font jut az előadóknak (beleértve az előlegtörlesztést is), 3 font a kiadóknak. Ez utóbbi nagy része (2,49 font) a költségekre megy el, amiben benne vannak az olyan befektetések, mint az A&R és a marketing; a kiadó profitja 0,51 font. A befektetések részletezésénél található egy érdekes adat: „tipikusan másfél millió fontba (600 millió forintba) került egy előadó nemzetközi befuttatása” a BPI szerint.

Mindezek persze nem új érvek, és mint a Complete Music Update írja, a válaszok is régen készen állnak rájuk. Így például lehet, hogy némileg nőtt az előadók részesedése a CD-korszakhoz képest, viszont a kiadók részéről a stream jóval kevesebb befektetéssel és kockázattal jár, mint a fizikai formátumok. A lap továbbá megjegyzi, hogy a streamnek köszönhetően nőtt azok száma, akik meg tudnak élni a zenélésből, ugyanakkor a hangfelvételeket megjelentető előadók száma még ennél is drasztikusabban megugrott. További vitás kérdés, hogy az említett, előfizetőként 1,33 fontot hogyan osztják meg az előadók között.

Bejegyzés megosztása
középkategória stream sztár

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük