„Ami régen alap volt, ma Szent Grál a filmzenében” – Szőke Barna a SyncCampről

2025. június 16.

Rónai András

Egészen más csapatban dolgozni egy filmzenén, mint egy együttes tagjaként működni – a Qualitonsban és a Ivan & The Parazolban játszó Szőke Barna tapasztalatai a lengyel SyncCamp dalszerző táborról.

Ismét járt magyar zeneszerző a Lengyelországban tartott, nemzetközi dalszerző táborban, ami film- és reklámzenékre fókuszál. A SyncCamp szervezői idén Szőke Barnát (The Qualitons, MYGL, Ivan & The Parazol) választották ki a jelentkezők közül, aki – Somody Áronhoz, Szécsi Böbéhez és Mayer Fannihoz hasonlóan – beszámolt a Dalszerzőnek az élményeiről.

Szőke Barna korábban nem járt dalszerző táborban, de mint mondta, az filmzenei tematikára felkapta a fejét. Bár nem tartja magát „hivatalosan” filmzeneszerzőnek, de rajzfilmek (pl. Szeiler Péter mesesorozata, a Hajótöröttek) és rövidfilmek után nemrég egy nagyjátékfilmhez is írt zenét, a Deák Kristóf által rendezett Egykutyához; a Qualitons tagjaként pedig Vágvölgyi B. András Kolorádó Kidjéndolgozott. Szőke egyébként mozgókép szakon végzett, a filmzene számára ezért is „igazi szerelem”.

Mint mondta, nem tudta, hogy mire számítson, és ezt szó szerint kell venni, mert a lengyel szervezők a logisztikai kérdéseken túl nagyon keveset kommunikáltak; annyira, hogy amikor a repülőtérről leszállva Izlandról érkezett zenészekkel, Magnus Johann-nal, Salka Valsdottirral találkozott, az ő kérdésük is volt, hogy tud-e bármit a táborról. Mint kiderült, ez jó választás volt a részükről: így az első benyomásokat „élőben szereztük, nem egy hosszú leírásból” – mondta Szőke Barna.

A táborban részt vevő supervisorok éles projekteket hoztak, vagyis éppen most forgatott sorozatok jeleneteit, tervezés alatt lévő reklámokat. Egy iráni dokumentumfilmhez meg is vették azt a zenét, amin Szőke is dolgozott az egyik napon.

https://www.instagram.com/p/DK1Oi_PiRz4/?hl=en

Fontos tanulság volt számára, hogy hogyan lehet csapatként filmzenén dolgozni, ami nagyon eltér attól, ahogy egy zenész egy együttesben működik, ahol „különböző dinamikák vannak, különböző egók”. Itt viszont a supervisorok határozottan hangsúlyozták, hogy nem szabad semmit „egóból megoldani”. Már csak azért sem, mert úgyis mindenki egyforma kreditet kap, „fölösleges ragaszkodni ahhoz, hogy az én dallamom szólaljon meg, az én ötletemet válasszuk”. Ezzel együtt a tábor végén elmondták, hogy sokszor van, hogy ennek ellenére egy-két résztvevő ragaszkodik a maga elképzeléseihez és felborítja a dinamikát, de ez itt nem történt meg. Szőke Barna elmondta, hogy fél napra szükség volt, hogy ebbe belerázódjon, de a második napon már olyan olajozottan ment minden, „mintha mindig is így dolgoztunk volna”.

Azért is nagyon fontos a csapatmunka, mert ma már a nagyobb projekteken mindig csapatok dolgoznak; még akkor is, amikor egy hollywoodi filmben egy zeneszerzősztár neve van kiírva, valójában rengetegen állnak mögötte. Már csak azért is, mert ezeknél 3-4 hónap van a filmzenére, ezalatt kell megírni, meghangszerelni, felvenni mindent. Nyilván egy független film esetén működhet máshogy, akár az is előfordul, hogy már a forgatókönyv írása közben bevonja a rendező a zeneszerzőt, de a nagy produkciók mögött olyan gépezet működik, hogy ez nem valósulhat meg.

Egy másik fontos tanulság volt Szőke Barna számára, hogy nem stúdiókörülmények között és gyorsan is milyen profi hangzású végeredményt lehet létrehozni. Mindenkinek, aki producerként dolgozott a csapatokban, voltak a gépén jó minőségű virtuális hangszerek, beleértve olyat is, amivel jó minőségben lehet nagyzenekari hangzást elérni.

A hollywoodi nagy produkciókon is dolgozó zeneszerző, Glen Gabriel elmondta a résztvevőknek, hogy ma már ott is csak a leghíresebb rendezők legnagyobb projektjeinél fordul elő, hogy ténylegesen nagyzenekart használnak (nem egy esetben magyart). Ezeket leszámítva nemcsak a kicsi, de még a közepes projektek költségvetésébe sem fér ez bele, „inkább megveszik a legdrágább, legjobban szóló virtuális hangszereket”.

Amikor Glen Gabriel elmesélte, hogy ő dolgozott már ezzel a klasszikusnak mondható módszerrel, akkor „mindenkinek csillogott a szeme”, mert ma „ez a Szent Grál a szakmában, ami régen az alap volt”: hogy a szerző hallja, hogy amit megírt, azt megszólaltatja egy igazi nagyzenekar.

A gyorsabb, számítógéppel készülő filmzenék elterjedésének csak az egyik oka, hogy ezek olcsóbbak; a másik az, hogy olyan sok tartalom készül, hogy nem is volna lehetséges mindent zenekarral rögzíteni. Szőke Barnának a SyncCampben elmondták, hogy csak Lengyelországban csak a Netflix most egy időben több sorozatot forgat. Ez a rengeteg sorozat rengeteg zenét igényel, és csak a legkisebb pénzű produkciók vesznek stock zenét, egy netflixes sorozat már nem, ezért ott marad a számítógépes megoldás.

Összességében Szőke Barna úgy látja, hogy ez volt az első dalszerző tábor, amiben járt, de nem az utolsó.

Fotók: SyncCamp

Bejegyzés megosztása
artisjus dalszerző tábor filmzene sync SyncCamp Szőke Barna