Hétfőnként jelentkező sorozatunkban zeneszerzőkről, zenészekről szóló írásokból, alkotók szavaiból idézünk. Olyan életrajzokat, monográfiákat, tudományos írásműveket, tanulmányköteteket, történeti és ismeretterjesztő műveket, újságcikkeket ajánlunk, amelyeket érdemes elolvasni. Ezeknek az idézeteknek középpontjában a dalszerzők, a zeneszerzés és a zenetörténet áll.

Miből fakad az olyan nacionalista zeneművek kultikus státusza, mint az István, a király vagy a Honfoglalás? Mi volt a különbség a két alkotás státusza között, mitől voltak nemzetiek? Havasréti József író, irodalomtörténész, médiakutató tanulmányából idézünk.

Havasréti József: A nacionalizmus paradigmái: őstörténet és folklórhatások

[•••]

Az államszocialista korszak bizonyos produkciói ‒ mindenekelőtt az István, a király (1983/84), valamint a P. Mobil együttes Hongfoglalás című műve (1977/78) ‒ a nemzeti tudat repedéseit-töréseit szerették volna befoltozni, sőt, begyógyítani a maguk módján. Kultikus státuszuk abból fakad, hogy a nacioanlizmus számos okból eredően érzékeny témának számított létrejöttük időszakában, így a tiltott gyümölcs édességével kecsegtették a hallgatóikat, ugyanakkor szerepet játszottak a történelmi, politikai, kulturális önazonosság kialakításában. Egyébként az említett két paradigmatikus mű státusza nagyon különbözött egymástól. A Honfoglalást a popszakma páriái hozták létre, sokáig esélyük se volt rá, hogy megjelentessék a felvételt, továbbá, ami igen különös, a Honfoglalás (a korszak frazeológiáját idézve) csak tartalmában volt nemzeti, formájában egyáltalán nem. A magyar őstörténet és a honfoglalás egyes epizódjáról fantáziáló szöveg zenei aláfestése a korabeli brit hard rock nyelvén szólalt meg. Az István, a királyt ezzel szemben az akkori popzenei hierarchia csúcsán álló elismert szerzőpáros, Szörényi Levente és Bródy János alkotta. Az István, a király születése pillanatától fogva beágyazódott a korabeli hatalmi szerkezetbe: elkészülésekor látványos külsőségek közepette azonnal bemutatták, zenés film készült belőle […], melyet telt házak előtt játszottak a mozik, valamint a színpadi produkció évének karácsonyán megjelent hanglemezen is. Renoméjának az ese ártott, hogy egyes bírálói felhívták a figyelmet a darab szoros kapcsolatára a korszak hivatalos kultúrpolitikai törekvéseivel (Krasznai 1990 [1984]). Az István, a király elsősorban azért lehetett „ellenzéki”, mert nemzeti érzelműnek számított, ekként értették, ekként hallgatták. Zenei szempontból meglehetősen eklektikus munka, a dallamos rockzene mellett egyházzenei és népzenei elemeket ugyancsak tartalmaz; így, legalábbis részben ahhoz a folk-rock/etnorockhullámhoz sorolható, melynek korábbi, 1982-es reprezentatív darabjának a Szörényi-Bródy szerzőpáros Kőműves Kelemen című műve számított. Napjaink távlatából visszafelé, illetve az akkori mostból a mai világunk felé tekintve azt mondhatjuk, hogy a Honfoglalás a mai nemzeti rockban, az István, a király pedig a mai folkos-folkrorisztikus (és részben ugyancsak nemzeti érzelmű) rockzenében teljesítette be küldetését.

[•••]

Havasréti József: Megőrzés, kultusz, emlékezet: Diskurzusok és törekvések a magyar popzene kulturális emlékezetében
In Csak a zene? Műfajok, stílusok, ideológiák a magyar pop-rock zene történetében
Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2024
133-134