„Az volt a tervem, hogy megszelídítem múzsámat”

Hétfőnként jelentkező sorozatunkban zenészekről szóló írásokból, zenészek szavaiból idézünk. Olyan életrajzokat, monográfiákat, tudományos írásműveket, tanulmányköteteket, történeti és ismeretterjesztő műveket ajánlunk, amelyeket érdemes elolvasni. Ezeknek az idézeteknek középpontjában a dalszerzők, a zeneszerzés és a zenetörténet áll.

Az alkotók, legyen szó írókról, költőkről, építészekről, festőkről, dalszerzőkről, jól ismerik az alkotás kényszerének terhét, ahogy az alkotói válságot is. Van, aki korán reggel tud dolgozni, van, aki csak éjszaka, és van, akinek ki kell várnia azt a pillanatot, amikor ihlete támad. Akárhogy is, Philip Glass rendszerét érdemes kipróbálni.

❝A zeneszerzéshez egészen más fegyelemre volt szükség, és több leleményt igényelt. Az első feladatom az volt, hogy képes legyen egyhuzamban három órát ülni a zongora vagy az íróasztal mellett. Úgy véltem, hogy ez megfelelő időtartam, és ha egyszer sikerül teljesítenem, akkor szükség szerint meg tudom hosszabbítani. A reggel tíztől délután egyig tartó időszakot választottam, mert az volt szabad a legtöbb napon. Így bejárhattam a zeneóráimra, és elvégezhettem a munkámat a Yale Truckingnél is.

A feladat tehát az volt, hogy a zongorára helyezzem az órát, az íróasztalra meg a kottapapírt, és tíztől egyig üljek mellette: nem számított, hogy kompontáltam-e akár egy hangot is. A feladat további része pedig az, hogy más időpontban, nappal vagy éjszaka egyáltalán ne gondoljak a komponálásra. Az volt a tervem, hogy megszelídítem múzsámat, és rábírom arra, hogy csak az általam meghatározott időpontban legyen dolgos, ne máskor. Talán furcsa ötlet, de tettem egy kísérletet. Sejtelmem sem volt róla, hogy működik-e.

Az első hét fájdalmasan telt. Először semmit sem csináltam abban a három órában. Ültem, mint egy idióta, és fogalmam sem volt arról, hogy mit csináljak. Amikor letelt a három óra, feltéptem az ajtót, és kirohantam az utcára megnyugodni, hogy megszabadultam a zongorától. Azután a dolgok lassan kezdtek megváltozni. Elkezdtem zenét komponálni, hogy elfoglaljam magam. Nem számított, hogy jót, rosszat, unalmasat vagy érdekeset. De végül érdekes lett. Szóval, ezzel a trükkel vettem rá magam, hogy komponáljak… bármit.

Néhány hét múlva változást tapasztaltam: a reménytelenséget és a téboly közeli állapotot felváltotta valami, amit a figyelemhez tudnék hasonlítani. Talán kevesebb, mint két hónap alatt jutottam el erre a pontra. Nem mondanám, hogy könnyű volt, de továbblendített abba az irányba, ahová el akartam jutni. Ettől kezdve a figyelem állapota elérhetővé vált számomra, és ez rendszert vitt az életembe.❞

Philip Glass: Szöveg zene nélkül  – Emlékirat.
Fordította: Fekete László. Szerkesztette: Németh Marcell.
& könyvkiadó
ampersand.hu