Egy korszak szimbóluma A Budai Ifjúsági Park

Pinceklubokban, kultúrházakban, kollégiumi termekben és szabadtéri színpadokon formálódott az a hangzás és közeg, amely generációk számára jelentett menedéket, lázadást vagy épp közösséget. Nem pusztán koncerteknek adtak otthont: zenekarok születtek, korszakok indultak el a falaik között, és olyan esték maradtak meg az emlékezetben, amelyekről évtizedekkel később is legendák keringenek. Sorozatunkban a hatvanas évek emblematikus fővárosi koncerthelyszíneit idézzük fel.

„A Budai Ifjúsági Park nemcsak egy hely volt, ahova táncolni és zenét hallgatni jártak a gyerekek, hanem egy korszak szimbóluma” – fogalmazta meg Schuster Lóránt. Ha valaki, ő jól tudhatja ezt, elvégre tizenöt éves kora óta járt ide, aztán számtalan telt házas koncertet csinált a Parkban a P. Mobil, végül ő celebrálta 1984. szeptember 23-án az Elektromos temetést, vagyis a záróbulit.

Az Ybl Miklós tervei alapján, 1875 és 1883 között épült, a Duna partján mintegy háromszáz méter hosszan elnyúló neoreneszánsz komplexumban először különféle üzletek működtek, később képzőművészek műtermei leltek otthonra a soron, a két szélén felhúzott „palotákban” pedig főnemeseknek adtak fényűző fogadásokat. A II. világháborúban belövéseket kapott, majd tizenhat éven át sorsára hagyott épületegyüttes szabadtéri kulturális helyszínné alakítását a Kommunista Ifjúsági Szövetség Budapesti Bizottsága vetette fel, és a komoly anyagi ráfordítás mellett a beruházás sikeréhez megannyi KISZ-brigád odaadó munkája is hozzáadott – lényegében betonba öntötték az Ybl Bazár udvarát.

Eredetileg 2500 fő befogadására kalibrálták a helyet, de alighanem már az 1961. augusztus 20-án tartott ünnepélyes megnyitón is többen hallgatták, amint Bodrogi Gyula dalra fakad. Később simán előfordultak tízezres bulik, a Parkban fellépett ugyanis a Kádár-kori könnyűzene színe-java. Az első évek táncdalai és esztrádműsorai után a beatzenekarok vették birtokba a színpadot, hogy az 1977 és 1980 közé tehető második aranykorban az őszinte, kőkemény rock képviselői, illetve a csöves zenekarok adjanak itt a közönségüknek randevút.

Külkerületi, belvárosi, és az ország legkülönbözőbb pontjairól érkezett lányok és fiúk hosszú sorai kanyarogtak nyaranta a bejárathoz vezető rámpák kőoroszlánjai alatt. Kezdetben kizárólag fehér ingben engedték be a Cseh Tamás által is megénekelt birkózóból lett igazgató, Rajnák László emberei a srácokat és a szoknyák hosszára vonatkozóan is voltak előírásaik. Aztán a dress code lazult, de a sört sehol másutt nem vizezték annyira, amennyire az Ifipark büfései – úgy voltak talán vele, hogy jobb, ha a szocialista ifjúság józan marad.

Bár léptek fel itt külföldi együttesek (köztük a lengyel SBB, a nyugatnémet Epitaph vagy a svájci Debile Menthol), azért a Park a hazai bandák terepe volt. Megannyi legendás koncert emlékét őrzik a ma már világörökségi védettséget élvező falak. Itt rögzítették az Edda első kislemezét, a Beatrice AC/DC- és Deep Purple-dalokkal pörgette fel a publikumot, a Hungaria 1980-ban ide is elhozta a kockás zakós, csőnadrágos, nyeles fésűs rock and roll-nosztalgiát. Itt rendezték Magyarország első téli szabadtéri buliját: 1978. december 23-án a Piramis hétezer fizető vendég előtt adott forró hangulatú koncertet a fűtött színpadon. A hatvanas évek legvagányabb zenekarának, az óbudai Liversingnek a tagjai egy alkalommal fehérre festett hajjal és alsónadrágban terveztek játszani. Rajnák persze hazaküldte őket, úgyhogy az a buli elmaradt, a Gemini viszont egy ízben tizenkét órán át zenélt az Ifipark közönsége előtt.

A Budai Ifjúsági Park a magyarországi könnyűzene történetének tán legjelentősebb helyszíne. Huszonhárom éves működése alatt nemzedékek és stílusok találkozóhelyének számított, és mivel esténként ezrek szórakoztak itt, szemmel tartotta a politika is. Vigyázó szemek meredtek a táncoló párokra, és közbe is avatkoztak, ha úgy ítélték meg, hogy túlontúl nyugatias a tviszt, amit lejtenek. De, amikor a Bergendy, a Dogs, a Scampolo, a Mini, a Mobil vagy Radics Béla aktuális formációja itt koncertezett, az tuti, hogy egy gombostűt sem lehetett leejteni.

Szöveg: Vass Norbert
Fotó: A Budai Ifjúsági Park – Fortepan / Szalay Zoltán

Olvasd el a teljes cikket a Dalszerző Bookazinban!