Egyre kevesebb sláger egyre több időt tölt a lista élén

2022. október 10.

Rónai András

Az a jelenség, hogy egyre kevesebb dalból lesz igazán nagy sláger, azok viszont egyre több ideig maradnak a toplista élén, már egy ideje megfigyelhető. Magyarországon is, például a YouTube-toplistákon – erről a jelenségről többször írtunk, először tavaly nyáron.

A Bloomberg nemrég hosszú cikkben összegezte egyrészt az adatokat, másrészt a jelenség összetett okait.

A cikk Morgan Wallen Dangerous című lemezének példájával indít. A country-sztárt 2021 januárjának végén levideózták, ahogy részegen rasszista sértéseket kiabál, ezután sok rádió levette a dalait a műsorról, illetve az ügynöksége is ejtette. Mégis, a botrány előtt néhány héttel megjelent dupla lemez azóta 89 hétből 88-at az albumlista élén töltött, ezzel rekordot döntve. Pedig mostanra már a bevett – és sokat kritizált – definíció szerint már „katalógus” kiadványnak számít.

A Dangerous nincs egyedül: 2022 első felében vele együtt három olyan lemez szerepelt az összesített top 10-ben, amik 2021 első felében jelentek meg; The Weeknd: The Highlights és Olivia Rodrigo: Sour volt a másik kettő.

Az egyes slágerek is hosszabb életűek lettek. A Spotify 200-as toplistáján az ide felkerülő dalok átlagosan 39 hetet, vagyis háromnegyed évet töltenek el; ez 2019-ben még 11 héttel kevesebb volt.

A stream terjedéséből részben természetes módon adódik, hogy a sikeres megjelenések hosszabb időt töltenek az élbolyban. Korábban csak a vásárlásokat lehetett mérni, a hallgatásokat nem, így az igazán nagyot szóló albumok a megjelenés utáni néhány hétben letarolták a listákat, de az, hogy aztán azt a vásárlók otthon hányszor tették fel ezeket, nem jelent meg sehol. Beszédes adat, hogy 1985-ben az Egyesült Államokban Bruce Springsteen Born in the USA-je volt a legkelendőbb album, ami mindössze három hétig vezette az eladási listát, aztán többet nem került vissza az első helyre.

De ezen túl más okok is vannak. Egyre nagyobb a verseny az emberek figyelméért, és egyre nehezebb egy új előadót vagy dalt befuttatni. Annyira, hogy egyes kiadók már ezt fel is adták – mint arról részletesen itt írtunk, még a majorök egyike, a Warner is stratégiát váltott, és a (számukra egyre kevésbé jövedelmező) szupersztárok helyett a szélesebb portfólió felépítésére koncentrál.

Az, hogy a marketing egyre inkább a TikTokot jelenti, szintén nehezíti a sztárok felépítését. Lehet, hogy egy-egy dal hirtelen nagyon népszerű lesz, de ez gyakran azt jelenti, hogy egy rövid részletét rengetegen használják fel a saját videójukban, és a nézők lehet, hogy nem is látják az eredeti előadót, vagy akár azt sem tudják, ki az. Így heti szinten jönnek és tűnnek el az újabb virális slágerek.

Bejegyzés megosztása
sztár toplista